A barlang és én…

A barlang és én…

Barlangban
A megtalált szerelem:)

Reggel jó adag izgalommal vegyes várakozással készülődtem a mai barlang-járásra. Nemrég találkoztam – véletlen láncolatok sorozatának köszönhetően:) -egy olyan vezetőnővel, akivel megnyílt előttem a mélység:). A vágy már korábban megszületett bennem, de a félsz is elég nagy volt ahhoz, hogy mégse vágjak bele.
Aztán egy férfi-női aspektusokat kiegyensúlyozó meditáción megismerkedtem egy barlangterapeutával. Olyannyira meg tudok benne bízni már az első pillanattól kezdve, hogy szíves-örömest mondtam igent a belső hívásomnak a föld mélyével való ismerkedésre Vele.
Fantasztikus volt odalent és olyan csodákat láttam, amiről eddig zömében olvastam vagy képeket láttam csak. Megszűnt az idő és csak mi hárman voltunk – a barlang, a vezetőm és én. Olyan helyeken segített lemennem, amelyekről egyedül biztosan visszafordultam volna…és olyan helyekre segített így eljutnom, ahová mindig is vágytam.:)
Mindig mondtam persze csak lelki értelemben ezidáig, hogy a mélybe csak tapasztalt és jó vezetővel menjen az ember. Nos, a vezetőm már megvan, a barlang is adott…végre én is megengedem magamnak, hogy a lelki alászállások után, fizikai értelemben is megtegyem ezt, legyőzve a néha elő-elő bújó félelmeket.
Megnyugtatásul
A november 9-ei, tízmilliószoros napi  Újjászületés programon nektek nem kell ilyen terepviszonyokra és felszerelésre számítsatok…maradunk a járt úton…fizikailag legalábbis:)))
A november 9-10-11-e esti programokról olvass tovább ide kattintva>>>

Megosztás Facebookon

Szólj hozzá!