A Pozitív Énkép 4.pillére: Az Önfejlesztés

A Pozitív Énkép 4.pillére: Az Önfejlesztés

Önmagad kellő mélységű ismerete alapján meglátod a benned rejlő értékeket és felismered az igazi erőforrásaidat. Mindezekre alapozva már az önbecsülésed is növekedésnek indul és az önbizalmad is megerősödik. Ezen a ponton fel kell ismerned, hogy önfejlesztés nélkül nincs igazi előrehaladás sem,a céljaidat sem tudod megvalósítani és általában véve sikereket is elég nehéz elérni egy helyben toporogva.
Az élet egyik legfőbb értelme a változás és a változások okozta fejlődésünk. Az élet mindenképpen tanít bennünket a kérdés inkább az, hogy hogyan állsz a tanításaihoz. Van választásod… megélheted a nehéz helyzeteket szenvedésként, akár krízisként is, de felfoghatod mindezeket erőpróbáknak, kihívásoknak és előrevivő megoldandó feladatoknak is.
Mint ahogy a válsággal kapcsolatban kora tavasszal írtam, egy olyan dolog mindenképpen van az életünkben, amiről azt mondhatjuk, hogy teljes mértékben tőlünk függ és ez az életeseményekre adott reakciónk. Te döntöd el, hogy válságok sorát szenveded el, vagy lehetőségek sorozatát látva meg ezekben a helyzetekben ugrásszerűen fejlődésnek indulsz.
Én amondó vagyok, hogy a magánéletbeli válságkezelés legjobb módja az önfejlesztés. Elsősorban azért, mert az élet célja a válsághelyzettel a fejlődésed, ezért ha ugyanezért a célért dolgozol, kezdeményező módon és tevőlegesen fejleszted önmagadat, akkor az életnek/sorsnak/Istennek nem szükséges számodra kényszerítő erejű, egyre nehezedő feladatokkal ellátnia.
Tehát, ha vállalod a felelősséget önmagadért és az életed alakításáért, akkor tudatos önfejlesztéssel elébe mehetsz a válsághelyzeteknek, megelőzheted a kialakulásukat. Ha pedig már benne vagy egy válsághelyzetben, akkor a legjobb módja az, hogy az adott területen fejleszted önmagadat, a készségeidet, pótlod az ismeretbeli hiányosságaidat. A jövőben gondolkodva és azt tudatosan építve, az álmaidon dolgozva is az önfejlesztéssel kerülhetsz közelebb.
Önmagad fejlesztésével egyre több helyzetben válsz magabiztossá, a megvalósult célok és a megélt sikerélmények építik az önbizalmadat és erősítik az önbecsülésedet.
Milyen útjai vannak az önfejlesztésnek?
Az én nézetem szerint az önfejlesztésnek akkor van értelme, ha egyszerre minden létsíkon igyekszünk fejlődni – azaz az anyagi valóságban, az érzelmi egyensúly területén,  a gondolkodási képességeink terén és spirituális értelemben is. Természetesen  vannak helyzetek, amikor egyik vagy másik létsík fejlődése erőteljesebben zajlik mint a többi. Amit hangsúlyozni szeretnék az az, hogy nem szabad egyik területet sem a többi alá vagy fölé rendelni és csak arra koncentrálni. Sok pszichoszomatikus betegséget, balesetet vagy egyéb problémánkat az okozza, hogy nem kiegyensúlyozott módon fejlődünk, hanem valamely területre koncentrálunk és a többit elhanyagoljuk, esetleg olyannyira, hogy még létezésében is tagadjuk azt.
Az önfejlesztés és a Nők – van női út!
Bár az önfejlesztés emberre jellemző kérdéskör és feladatkör, a nőkre itt is csakúgy mint az önmegvalósítás kapcsán vannak jellemzőbb nehézségek, tipikusabb, gyakrabban előforduló gondok, blokkok és tennivalók. Erről a Pozitív Énképfejlesztő kurzuson fogok majd részletesebben beszélni, hiszen ennek a tanfolyamnak az egyik legfontosabb megkülönböztető jegye egy általános önbizalomfejlesztő tréninggel kapcsolatban, hogy kifejezetten nőkre írtam. A kliens-tapasztalataimból, a tréningelt nőkkel való megélésekből és a kutatási eredményeimből levont következtetéseim alapján módosítottam a korábbi nőknek és férfiaknak egyaránt tartott kurzus tematikát és tartalmat. Ezért a Pozitív Énképfejlesztő tanfolyamon kifejezetten a nők énképének építésére és az egyéni fejlődést akadályozó blokkok oldására fogok koncentrálni.
A novemberben induló Női Újjászületés tanfolyamnak ezért az első modulja a pozitív énképfejlesztés nők számára. Ezzel kívánom megalapozni a későbbi modulok hatékonyságát azok számára, akik tovább szeretnének majd jönni és például női önmenedzsmentet tanulni a második modulban vagy a női lét csodáiról szeretnének tanulni a harmadikban. Az egyes modulok külön-külön is látogathatóak lesznek, de igazi fejlődés és újjászületés elsősorban azoknál a résztvevőknél várható, akik a teljes tanfolyamot végigcsinálják, újjáépítik magukat és az életüket.
Nagyon izgalmas út vár mindazokra,akik velünk tartanak majd és válallják, hogy megismerik belső világukat. Az egyes modulok egyre erősödnek majd, szépen egymásra építkezve lehet velük haladni először megerősítve az alapokat,  betartva a személyiségépítés legfontosabb szabályait és elősegítve az integrált személyiség kialakulását.

Pozitív Énképfejlesztő Tanfolyam Nőknek Bővebben itt>>>

——————————————————————————
A Pozitív Énkép sorozat további részeit innen is elérheted:
A Pozitív Énkép 3.pillére: Az Önbizalom>>>
A Pozitív Énkép 2.: Az önbecsülés>>>
A Pozitív Énkép 1. pillére: Az Önismeret>>>

A boldogság alapja a pozitív énkép, avagy az 5 Ö! Credo…:)>>>

Megosztás Facebookon

Szólj hozzá!