Belső Erő 2.rész: ÉletErő, Női és Férfi ŐsErők

Belső ereje mindannyiunknak van, ezzel és ebbe születünk bele. A kérdés az, hogy milyen mértékben gátoltuk (vagy gátolták le őseink) ezen energia felhasználásának lehetőségeit. Azaz szerintem a rendelkezésre álló erő (energia) korlátlanul rendelkezésünkre áll, de korlátozott mértékben vagyunk csak képesek élni vele.

A korlátozás lehet – tudatalatti vagy lélekszintű – önkorlátozás, egyfajta önszabotázs, például egy olyan területen, ahol fejlődésre van szükségünk. De a korlátozás (blokk) származhat generációs őseinktől is, akiknél vagy akikben valamilyen okból kifolyólag “megakadt” a kollektív Őserő tovább áramlása a generációs utódok felé.

A korlátozás fajtáiról még írok, de a mai részben először az ÉletErő és a mögöttük felsorakozó ŐsErők fajtáit szeretném összefoglalni.

A belső erő, vagy más néven ÉletErőhöz én három alapvető forrást kapcsolok:

1. Biológiai ÉletErő: forrása egy részről a fogantatásunkkal létrejövő miniatűr ősrobbanáshoz hasonlító energia. A biológiai életerő tehát velünk született és híven tükrözi szüleink és generációs elődeink életerejét és életenergiáját. Az életünk előrehaladtával csökken, bizonyos chi-kung gyakorlatokkal visszatölthető. Más néven születési energia, vagy ‘tying’. A biológiai életerő másik forrása a kozmoszból táplálék és lélegzet útján felvett, a szervezetünk által átalakított energia. (ld. bővebben a februári Női-Erő-Forrás magazinban írott cikkem).

2. Kollektív ŐsErő: Az emberiség kollektív ősereje, mely generációról generációra adódik tovább egyénenként különböző mértékben. Az “energia lefolyása” egyes őseinknél blokkolódott, korlátozódott és saját életünkben is megakaszthatjuk, megtagadhatjuk áramlását. A kollektív emberi tudás és bölcsesség olyan bázis, mellyel alapvető helyreállítani a kapcsolódást, mind energetikai mind tudati értelemben.

3. Kozmikus ŐsErő: Az univerzum ereje, mely a világot működteti. A Forrás energiája, vagy más hitrendszerekben az Isteni Erő. A kozmikus ŐsErőt részint a fogantatásunknál “kapjuk”, ugyanúgy mint a kollektív ŐsErő családunkra jellemző mintázatát.

Női és férfi ŐsErők?

Amikor ŐsErőről beszélek, akkor tehát alapvetően a Kollektív és a Kozmikus ŐsErőket értem alatta. Maga az ŐsErő, a kollektív, átörökített, bennünk sejtszinten kódolt tudás egyetemes, nem nélküli. Ugyanakkor megkülönböztetjük a női és a férfi életekhez kötődő tapasztalatokat, a női és a férfi erők megnyilvánulásait és egymáshoz képesti kapcsolatukat.

Az archetipikus és nemi energetikai mintázatainkon túl tehát szocializációs és az emberiség egészére jellemző kollektív tudati tényezők alapján egyaránt van férfias és nőies minőség. Az ŐsErőknek is kétféle megnyilvánulási formája van, de magukban hordozzák az EGYSÉG teljességét és bölcsességét is. A két ŐsErő minőség önmaga megismerésére, majd a kettősség egységbe ötvözésére sarkall bennünket embereket.

Nőiségünkben való kiteljesedés

Nőiségünkben való kiteljesedésünkhöz hozzá tartozik a Női Erővel való bánni és élni tudás. Női Erőnk pedig egyértelműen a Női ŐsErőkben gyökerezik. Mindezek miatt fontos kapcsolódnunk a nőiségünk vérségi láncolatába, átvéve a a Női ŐsErő örökségét, meggyógyítva a Kollektív ŐsErő lefolyási láncolatát. Igazi Nővé, akkor válhatunk, ha helyreállítjuk a Női ŐsErőkkel való kapcsolatunkat és ezen erő megélésével, használatával vagyunk JELEN az életünkben, párkapcsolatunkban, anyaként és hivatásunkban.

Segítő Lépcsőfokok a női teljesség útján:

1. Kezdő lépésnek ajánlom a Női-Erő-Forrás áprilisi számát, melyben a Női Őserővel foglalkoztunk! Itt tudod letölteni>>>

2. A Női ŐsErőkkel való kapcsolódást és a nőiségben való kiteljesedést segítő programjaim:

1. Örök Női Értékeink mini-tréning sorozat (ld. lap alján a következő programot:)

2. Női Teremtő Erő tanfolyam>>>

3. Női Teremtő Erő tréning / Elvonulás>>>

4. A 2010. őszén induló Aranyasszony képzés (bővebben nemsokára:)

Legközelebbi program:

A Női teljességben rejlő erő

 

10 milliószoros napi program 2010. július 15-én este:

Kapcsolódj és érkezz meg a Női Őserőbe!

A Női Őserő megtartó, ölelő és életerővel ellátó forrásához kapcsolódhatsz a 10 milliószoros nap erejében tartott Női Őserőbe Érkezés esti programja július 15-én!

A program személyiségfejlesztő, nőiség erősítő gyakorlatokat, a belső erőnktől való megfosztottságunkat oldó dinamikus meditációs gyakorlatokból áll majd! A program záró gyakorlata a Női Őserőbe érkezésig kísér majd el!

A program 19-kb. 21 óráig tart Budapesten a Sziddhártha Közösségi Házban.

A részvételi díj: 3500Ft a helyszínen fizetve és 2500Ft elővételben, július 12-ig átutalva.

A jelentkezéshez írj egy e-mailt nekem a noionmegvalositas@gmail.com címre!

A Női Őserőbe Érkezés programja az Örök Női Értékeink mini-tréning sorozat második része. Az egyes részek külön-külön is komplett egészet alkotnak.

About Nikoletta

Pozsgai Nikoletta Katalin, női önmegvalósítás specialista. Karrier-és életvezetési tanácsadóként, kineziológusként segítem elsősorban azokat a nőket, akik számára fontos a személyes önkiteljesedésük, a női értékek és a női lét csodáinak tudatosítása. Hivatásom célja, hogy a nők saját, generációs és kollektív mintázataik fájdalmait átalakítsák, a hitükbe és a szív bölcsességébe visszatérve a nőiségük virágát kibontva harmóniát hozhassanak a világba.