Számmisztika Mester Szemináriumon jártam Schilling Péternél

Számmisztika mester szemináriumán látogattam meg Schilling Pétert, „a számok mágusát”, és még hosszú évek tapasztalata után nekem is tudott újat mutatni. Kíváncsian faggattam a számok világáról és rejtelmeiről. Kifejezetten érdekelt, hogy mi a véleménye a számmisztika nyújtotta óriási lehetőségről, melyet a számok összefüggéseinek megértése tud adni az élet legfőbb kérdéseinek megismerésében, az önismeretben és az önmegvalósításban. Péter önmagát adta és válaszaival alátámasztotta az eddig róla kialakult pozitív képet.

***

Pozsgai Nikoletta: Hogyan kezdődött a nagy szerelmed a számmisztikával?

Schilling Péter: 2003-ban, mikor a Mantra Alternatív Tudományok egyetemére jelentkeztem asztrológiát akartam tanulni, az volt a fő motiváló erő a jelentkezésemkor, de már az első hétvégi előadás eltérített ettől, ugyanis az archetípusokról volt szó, aminek a fő vezérfonalát a számmisztika adta, gyakorlatilag néhány óra alatt levett a lábamról az egyszerűsége miatt. Elkezdtem figyelni magam és másokat is a számok tükrében és megdöbbentő felfedezéseket tettem.

A "számok mágusa" lelkesen magyarázza a nevedből megtudható információkat

A "számok mágusa" lelkesen magyarázza a nevünkből megtudható információkat

PN: A számoknak mi közük a való világhoz? Hogyan lehet egyszerű számokból az életünk nagy titkaira következtetni?

SP: A számok leírják az univerzum törvényszerűségéit. Ha megnézed a reál tudományok egytől- egyig a matematikára építenek, ami köztudottan a számok tudománya. A számok egzakt és elvont fogalmak is egyben. Egzakt módon mérheted az időt, a távolságot, és még sok minden mást. Elvont módon pedig a szimbólumait tudod értelmezni, amihez az idő mérése kapcsán jutsz el. A számok elvont jelentése a rezgésekre, az energiákra vezethető vissza. A világmindenségben időről-időre változó energiák vesznek körül bennünket, amelyek különféle módon hatnak egymásra és egyfajta energiamintázatot alkotnak minden egyes pillanatban. A számmisztika segítségével az adott pillanat energetikai mintázatát olvashatod ki, ami megmutatja neked, hogy mire ad lehetőséget az a pillanat és mire nem.

PN: Miért tartod a számmisztikát nagyszerű lehetőségnek az önismeretben?

SP: Az előbbi kérdésed folytatásaként tudok válaszolni erre a kérdésre. A születésed pillanatában is jelen van az az energiamintázat, ami minden pillanatban kiolvasható, ezért, a születési dátumod kódolva magában hordja az életed lehetőségeit, úgy mint az űrhajó kilövése pillanatában a tudósok tudják, hogy milyen pályán fog célba érni, ugyanúgy a te születésed pillanata is leírja az egész életpályádat. Azért jó ez az önismeretben, mert megtudhatod, hogy milyen területekkel érdemes sokat foglalkoznod az életed során, mert ezek a boldogságot jelentik majd neked, és milyen területek azok, amiket jó ha elkerülsz, mert nem a te utadhoz tartoznak hozzá. Egy szó, mint száz, a születési dátum egy használati útmutató az életedhez.

Pétert faggattam az önmegvalósításról

Pétert faggattam az önmegvalósításról

PN: Mint tudod, az önmegvalósítás a szakterületem és ezért feltétlenül meg kell kérdezzem, Te hogyan látod az önmegvalósítás kérdéskörét?

SP: Itt megint csak az előző kérdésedre adott válaszomat tudom folytatni. Önmegvalósítás alatt azt értem, hogy betöltöm azt a lélekfeladatot, amire születtem. Egy tervvel érkezünk mindannyian a Földre és ezt a tervet kell megvalósítanunk, persze az eszközök tekintetében szabad akarattal rendelkezünk.Ha a kommunikáció és önkifejezés a téma, akkor lehetsz egy kiváló előadó, vagy akár zenész, festőművész, de semmi esetre sem valami egészen más, ami idegen a kommunikáció témakörétől. Persze az is lehet, erre még nem sikerült rájönnöm, hogy még ennél is szorosabb programmal születünk meg, de valamilyen szinten biztosan van szabad döntési lehetőségünk. Az önmegvalósítás is ilyen szabad döntés eredménye, senki nem kényszerít, legfeljebb figyelmeztetést kapsz betegségek, balesetek, „balszerencse” formájában, hogy itt az idő, hogy a feladatodra koncentrálj.

PN: Szerinted milyen szempontból lehet női és férfi önmegvalósításról beszélni?

SP: Nagyon sok különbség van a két út között, erről egyébként sokat vitázunk a feleségemmel, de többnyire sikerül közös nevezőre hozni a dolgot. Az, hogy férfi, vagy nő vagy, alapvető lélekfeladat. Ha ezt a lélekfeladatot nem

töltöd be, akkor semmilyen más ennél összetettebb feladatot sem tudsz betölteni az életedben. Az legalapvetőbb különbség egyszerűen energetikai, hiszen ha csak biológiai értelemben nézzük a dolgot, akkor is igaz, hogy egyedül a nők képesek új életet fogadni magukba, és ezt az új életet egyedül a férfiak tudják közvetíteni számukra. Ezért a nő, alapvetően befogadó, a férfi pedig kiáradó energetikai képlettel rendelkezik, ami miatt sok feladatot az életben csak nők, sok feladatot csak férfiak tudnak igazán jól betölteni. Nincs bennem férfisovinizmus. Mindenben arra törekszünk a feleségemmel, hogy kiegyenlítsük a hagyományos értelemben vett női és férfi feladatokat. Ezért én is egyaránt kiveszem a részem a házimunkából, ő pedig a pénzkereset terén tud kiegyenlíteni engem, de alapvető tényeken ez sem tud változtatni. Ez a kérdés egyébként nagyon messzire vezet, így sokkal mélyebbre nem is mennék most ennél.

PN: Ha az önmegvalósításról mint az ember kiteljesedésének útjáról beszélünk,akkor a számmisztika alapján milyen lehetséges utak vannak?

SP: Adott életterületeket nézve más és más út létezik. Az ember nagyon sok területen nyilvánul meg az élete során, hogy csak a legnyilvánvalóbbakat említsem ott van mindjárta munka és a család. Nagyon valószínű, hogy ezt a két területet is másképp éli meg mindenki. A legegyszerűbb esetet véve alapul a számmisztika 9 tipikus lehetőséget vesz számításba, amit a számmisztika 9 archetípusának jelentése szerint lehet értelmezni. Csak hogy néhány példát említsek, míg az 1-es típus vezetésre törekszik az adott életterületen, addig a 2-es típus inkább együttműködő, kiegészítő társ szerepét tölti be. A 4-es típus racionális, és nagy munkabírású, az 5-ös típus pedig nagy szabadságvággyal rendelkezik és nem bírja a kötöttségeket.

Ha mélyebbre szeretnénk ásni, akkor a dupla számokat is figyelembe vehetjük a lehetséges utak értelmezése során, így 10-el, vagy 20-al kezdődő számokat kaphatunk, a születési elemzésben a saját értelmezésemben. A 10-el kezdődő kétjegyű számoknál mindig az önmegvalósítás útjáról beszélünk az 1-es miatt, a mögötte következő szám pedig az út célja. 14 esetén, az önmegvalósítás útja a kemény munka. A 20-al kezdődő számok esetében a bölcsesség útjáról beszélünk, a 2-es miatt, ami a bölcsesség száma. Ebben az esetben a 23-as szám azt jelenti, hogy a bölcsesség útja a tiszta kommunikáció elsajátítása.

PN: Az önmegvalósításnál maradva, mit tennél még hozzá a számmisztikai meglátásaidon túl?

SP: Nagyon fontosnak tartom az életben a tiszta és világos célkitűzéseket, amik csakis a mély önismeret következtében állíthatóak fel. Előbb tisztában kell lenned saját magaddal, meg kell értened, hogy miért vagy olyan, amilyen vagy és el kell fogadnod önmagad.

Ha ezzel megvagy, ami nekem nagyjából 12-13 évembe került – még most is van min dolgoznom -, akkor jöhetnek a pontos tervek arra nézve, hogy mit akarsz kezdeni az életeddel. Mivel tervvel születünk erre a világra, ezért tervek nélkül az élet elszáguld mellettünk anélkül, hogy valaha is megközelítenénk azt, amit megvalósítani jöttünk ide. Mindenkinek leírt tervekre van szüksége, hosszú és rövid távon egyaránt. Hol szeretnél lenni az életed végén, 10 év múlva, 5 év múlva, 3 év múlva, 1 év múlva, és 1 hónap múlva. Ha nem tudod a pontos válaszokat erre a kérdésre, akkor nincs terved és ez nagy hiba.

***

Pozsgai Nikoletta: Én inkább személyes elemzést készítek és kiegészítem további módszerekkel, de ez nálam az első, előkészítő lépés szokott lenni. A számmisztikát jelenleg nem tanítom, ezért is ajánlom nektek Pétert magam helyett is! Magam is jártam Péter mindkét szemináriumán és személyesen is ismerem őt, ezért jó szívvel tudom ajánlani Neked, ha szeretnéd jobban megismerni önmagad, az erősségeidet, a gyengeségeidet, a lehetőségeidet és az életfeladatodat vagy éppen a számmisztikában szeretnél jobban elmélyedni. Járj utána magad is és élj az ingyenes lehetőséggel:

Schilling Péter ingyen elküldi neked az életfeladat elemzésedet és egy ingyenes számmisztika alapkurzusra is feliratkozhatsz

***

Az Önmegvalósítás Útján című e-kurzusra feliratkozottaknak egy kis extra ajándékot is küldök, nevezetesen az Önegvalósítás útjának kiszámolási módját és az út lényegének rövid leírását. No, meg a saját adataimmal magyarázom a számítási módot:)

About Nikoletta