Az Első N.Ö.K. a Kossuth Rádióban

Az Első N.Ö.K. a Kossuth Rádióban

Az Első Női Önmegvalósítás Konferenciával kapcsolatban a Kossuth rádióban jártam és Kiss Bea szerkesztésében, valamint Keresztes Ilona és Varga Júlia műsorvezetők segítségével közelebb vittük a hallgatókat, ahhoz, hogy milyen céljai is lehetnek egy egynapos konferenciának az önmegvalósításról. Az interjú és a konferencián Horti Vivien által készített riportok a mai napon, október 25-én a Smink Nélkül című műsorban hangzottak el.
Az idő rövidsége és a teljes műsorprogram struktúrája miatt nem került sor mindenre, amiről szerettem volna beszélni. Így a női önmegvalósítás különlegességéről majd egy későbbi alkalommal hallhattok, illetve addig is olvashattok itt a blogon:)))
Ide kattintva meghallgathatjátok az interjút:

Illetve, ha az egész műsorra kiváncsiak vagytok a Kossuth Rádió Hangtárában az október 25-i (9-10óra) felvételknél megtaláljátok. Ajánlom, hiszen előttem Polgár Judit többszörös sakkvilágbajnokkal készült interjú és Judit a női önmegvalósítás kifejezetten sikeres példája!

http://real1.radio.hu/kossuth/

Megosztás Facebookon

Szólj hozzá!