FényKirálynő Ébredj! ösztönös női tudás ragyogj!

FényKirálynő Ébredj! ösztönös női tudás ragyogj!
Aranyasszony

AranyasszonyA női tudás ösztönös. Azaz ösztönösen megnyíló, egyszerűen csak “ott van”. Szoktuk erre mondani, hogy “megsúgták az ösztöneim”, “valahonnan tudtam”, “ráéreztem”, “az intuícióm szerint ennek így kellett lennie”. Ha “hallgatunk a megérzéseinkre” akkor jól is szoktak alakulni dolgaink, ha viszont nem, akkor szoktuk ezt mondani “pedig éreztem”, “tudtam, hogy azt kellene tegyem, mégsem tettem”. S jellemzően mindig tudjuk. Mi nők mindig. Ha van kapcsolatunk ezzel a belső ösztönös tudással és hallgatunk rá, mi több ezzel és ebből cselekszünk, akkor női minőségünk lényegét éljük. 
Titkok Természetes Tudója – Ezt férjem mondta rám sok évvel ezelőtt miután elvégezte nálam az Integrált Tarot és Számmisztika tanfolyamot és túl volt már sok szertartásomon is. Amikor Lélek-Jelen-Létben vagyok, úgymond csatornában vagyok, akkor nyitva vagyok és a fény tiszta információi elérhetők és lehozhatók, közvetíthetők. Önmagam és mások számára is. 
Minél tisztább a csatorna annál tisztábban átadható a Nagy Tudás, az Égi Bölcsesség, lehívható az Égi Üzenet.  A csatorna tisztaságához pedig három kapu nyitottsága és tisztaság szükséges, melyek közül a felső, a fény kapuja, a tudat kapuja az érkező információ átvétele szempontjából a legfontosabb. 
A régi korok női beavató útjain mindig erre az ösztönös női tudásra alapoztak. Ha a nőt kényszerítették vagy önmaga döntött úgy, akkor tanulhatott és képződhetett egy másik, számára test-és lélekidegen úton is. Ezen döntést azért hozhattuk meg időről-időre, mert azt mondták nekünk, hogy mivel  tudásunkat nem tudjuk bizonyítani, ezért az nem is létezik.
– Akkor bizonyítsd!
Biztos te is jártál már úgy, hogy azt mondtad valakinek, hogy nem tudom honnan, de tudom, hogy ez így van. A másik pedig azt mondta, hogy rendben, akkor bizonyítsd, indokold meg, támaszd alá…minimum racionális érvekkel, de lehetőség szerint tudományos adatokkal, eredményekkel. Ugye ismerős? S ekkor lehet hirtelen összezavarodtál, talán kisebbrendűnek érezted magad, mert ugye nem tudod bizonyítani mással mint a belső bizonyossággal. Mindez viszontelbizonytalanodást, a saját ösztönös intuitív tudásba vetett hit elvesztésével jár. S ha már nem hiszel benne, akkor egy idő után nem is jelentkezik. Meghal az intuitív csatorna, vagy olyannyira elhalkul, hogy amikor kellene már nem tudod használni.
Ne hagyd! Mert magad vagy a bizonyíték! Inkább nyisd ki érzékeléseid kapuit, tisztítsd meg őket és engedd, hogy legtisztább női ösztönös tudásod felragyogjon. Mert van hozzáférésed a Tudáshoz – neked is. Mi több egy olyan úton, ami oly sok korban volt a férfiak számára nem elfogadott, nem bizonyítható és bosszantóan rövid úton elért – tehát eltagadott, üldözött, lekicsinyelt. 
Nőként benned nyílik az Örök Női Bölcsesség, a mindenek tudása! Emlékezz! Ébreszd és használd női örökséged. Nem, nem a férfival szemben. Mert a két Tudás útja össze kell érjen. S mert valójában EGY és ugyanazon Tudás két oldalról látott, ezért különbözőnek érzékelt mivolta. DE ahogy EGY a Tudás, ha különbözőképpen látjuk, akkor pont az a dolgunk, hogy összetegyük a két úton szerzett tudásunkat. így találkozik és egyesül a női és a férfi úton szerzett tapasztalások összessége, s születik meg belőle az emberiség új tudatossága. Ezzel pedig az Új Emberiség is. S maga az Aranykor. 
De ehhez mi nők nem járhatunk a férfiak útján!  Ébredj, női mivoltodra, női ösztönös tudásodra! 
Mindezekben segít a FényKirálynő tanítások sora:

  1. – ESP =az érzékeken túli érzékelés képességei és ezek blokkjai, tipikusan női inkarnációs és életúton szerzett blokkjai
  2. – az intuíció, telepátia
  3. – mentális fókuszálás, a tudati összpontosítás teremtő ereje
  4. – a tiszta érzékelés, a felismerés, a bölcsesség
  5. – az egyéni életfeladat, küldetés, hozzáférés a saját Akashához
  6. – az emelkedettebb világokkal való kommunikáció, médiumitás, csatornázás
  7. – kozmikus Igazság – Isteni Törvény
  8. – kapcsolódás az Igaz Önvalóval
  9. – Akasha krónika és akasházás
  10. – Mágia Divina – a Mágusnő és a női alkimía

A FényAsszonyai, a szellemi utat járó nők és különösképp a női tanítók és női mesterek útja ez. Ezen az úton jártak korábbi történelmi korokból ismert papnők, gyógyítók, sámánasszonyok és táltosasszonyok, s főként rima lányaink és aranyasszonyaink.

Ezen az úton haladva érkezünk most meg az évkörön Sarlós Boldogasszony energiájába, a fényasszonyi beavatás egyik legfontosabb állomására, július 2-3-án.

2016. július 2-3.

szombat-vasárnap 10:00-17:00

FÉNYKIRÁLYNŐ Tanfolyam

*  A FényAsszony, aki lát, aki hall, aki tud, s aki önazonosan cselekszik szellemi fénnyel teremtve életét *

Az Áramlás Megtartó energiájába vetett bizalom, a bizalomban való teljesség tudata ehhez az első lépés, ami tovább tud nyílni bennünk. Ez a program most Csak nőknek szól.  

Részvételi díj:
tanfolyam + hanganyagok együt 30 000Ft
Az átadott gyakorlatokkal, meditációkkal így otthon is biztonsággal végezhetőek a kapott gyakorlatok.
Helyszín:
Bp. 1073 Erzsébet krt. 58. I.em. 1.

Örök Női Bölcsesség

A tanítások egy része örök női bölcsességen alapul, melyet a régi korok asszonyai nagyanyáról-leányra és unokára adtak egymásnak át. A FényKirálynő Workshop és a szombat esti SarlósBoldogAsszony Szertartás beavató jellegű. Olyan ősi tudások, a szakrális nő ősi bölcsességei kerülnek átadásra, amelyek az Aranyasszonyi tudáskincs részei. 

Várlak a tanfolyamon személyesen is!

JELENTKEZÉS:

írj kérlek a noionmegvalositas kukac gmail.com címemre!

Szeretettel- élet szerelemmel:

 Pozsgai Nikoletta

 kineziológus, életmód-tanácsadó és terapeuta

 személyiség integrációs tréner

 női önmegvalósítás specialista

Megosztás Facebookon

Szólj hozzá!