NEF: Női Energia Fitnesz avagy Hogyan élj női erőforrásaiddal?

NEF: Női Energia Fitnesz avagy Hogyan élj női erőforrásaiddal?

Felemelő és lelkesítő volt ismét olyan nők körében összejönni, akik felismerték nőiségükben rejlő ajándékaikat és vágynak arra, hogy mindazt, amiről már hallottak végre saját testükben és életükben is használni tudják. Női Teljesség Estre sok korábbi tanfolyamon végzett Női Energia Fitneszt végzett tanítványom is eljött, s együtt mutattuk be a NEF gyakorlatsorát. Mindig nagy öröm újra látni korábbi tanfolyamok résztvevőit, hallani életük alakulásáról, a NEF áldásos hatásairól, együtt örülni nőiségünk ezerszirmú, folyton nyíló rózsájában.

Hála van bennem, mert felismertem női testem működésének csodáit, s van módszerem arra, hogy testemet úgy tudom karban tartani és táplálni, újra és újra feltölteni energiával, hogy közben rá tudok nézni arra, hogy mikor merre tovább; vissza tudok kapcsolódni a szívem szeretetéhez, élni tudok méhem erőtengerével. Hiszen a NEF dinamikus meditáció is egyben, amivel a céljaim kapcsán legteljesebb önvalómra hangolódhatok, az isteni ÉNemmel tudok összerendeződni, s céljaimhoz – legyen az öngyógyítás, célmegvalósítás, teremtési folyamat – energiát tudok összpontosítani. …és hála van bennem, hogy összeállt a NEF mozgásrendszere, hogy jótékony hatásainak nyomán már megannyi nő élheti nőiségének erőforrásait. 

Ha nem csak elméletben szeretnéd tudni hogyan működsz nőként…

A Női Energia Fitnesz komplett gyakorlatsora a fizikai testmozgáson keresztül, az energetikai erőforrások felszabadításával, de a lelki-érzelmi aspektusaink és szakrális nőiségünk útjainak belső útjával tanít élni női erőforrásaiddal.

Ezen az őszön két formában is megtanulhatod a NEFet:

1. NORMÁL ÜTEMBEN:  heti egyszer, FEBRUÁR 11-től szerdánként 16 héten át a normál ütemű tanfolyam során: Női Energia Fitnesz normál ütemű Tanfolyam részletes leírásához kattints ide>>>

vagy

2.  INTENZÍVEN: négynapos tanfolyam során JÚNIUSban Női Erőforrás Intenzív Tanfolyam részletes leírása, a felkészítő és kísérő ajándékokkal>>>

Helyszín: Grál Ház, Bp. 1073 Erzsébet krt. 58. és a Margit-sziget

NŐi teljességed nyíljon benned!

NEF tanfolyam =

Női Energia Fitnesz gyakorlatsor
Testet-lelket összerendező női mozgásrendszer (jóga, chi-kung, intimtorna alapú)
Élhető szakrális nőiségbe vezető út
Női Teljesség  tanítások 
Női Teremtő Erő meditációk

 Fókuszban az örök női bölcsesség – a női teljesség szakrális öröksége, és a női teremtő erő a mindezeket összerendező, egyben átadó mozgásrendszer, hogy élhess női erőforrásaiddal és megélhesd nőiségedben való kiteljesedésed.

Női ErőSpirál

 Tanfolyam Végi Kísérő Ajándék
A NEF önmagában ajándék minden nőnek, de az utolsó órát minden csoportban azzal töltjük, hogy az akkor és ott-ban megszülethessen egy kifejezetten az adott csoportban egymásra találtak számára születő, őket nőiségükben megerősítő és további útjukon őket kísérő tápláló meditáció. 
A nőiségünkben való kiteljesedésnek, a nőiségünkben rejlő és csak nőként nekünk meglévő erőforrásainknak, ezek ébresztésének szentelt együttlétre várlak szeretettel Téged, barátnődet, női rokonaidat is! 
Ha szívesen olvasnád a korábbi résztvevők véleményét, visszajelzéseit olvass tovább itt>>> 
Ha szívesen nézegetnél és kapnál ízelítőt NEFes tanfolyamok hangulatából a FaceBookon megnézheted a válogatást itt>>>

 Szívesen megismertetlek a női energiarendszereddel, s leszek vezetőd- társad a nőiséged kibontakoztatásában, s várlak a már NEFező nők jókedvű, életörömükre és teremtő erejükre rátalált nők körébe. 

 Ha felébreszted alvó női erődet, kiapadhatatlan erőforrásra lelsz, amit bármely cél megvalósításának szentelhetsz: legyen az egészség, szerelem és párkapcsolat, gyermekáldás, valódi hivatás vagy a bőség megteremtése.

Teljes, nőiségedben kibontakozó örömteli életet kívánok  Neked!

 Szeretettel:

 Pozsgai Nikoletta

  Női Energia Fitnesz Mester Oktató

Megosztás Facebookon

Szólj hozzá!