Szétesés helyett EGYben lét: részeink integrációjával

Szétesés helyett EGYben lét – az állapot, amit állandósítani szeretnénk életünkben. Bizonyára Te is ismered és szereted megélni…amikor minden együtt-áll, szinkronisztikus események áramlásában telik a napod, közérzeted jó, felszabadult, megéled a Flow-t. Azaz, amikor EGYben vagyunk, egységben a nagy egésszel, s a benne nekünk szánt helyet teljességgel betöltjük – a helyünkön vagyunk. 

Szétesettség és az ebből adódó helyvesztés, összezavarodottság, kényszerpályák helyett egyszer mindannyian meghozzuk a belső döntést és kimondjuk: Elég ebből! Változást akarok! S ekkor elindulunk az összerendeződés útján. Ki így, ki úgy – megannyi lehetőség saját mintázataink, meggyőződéseink szerint.

Én jelenleg két megközelítési módot javaslok a hozzám fordulóknak, méghozzá EGYSZERRE VALÓ ALKALMAZÁSBAN:

  1. LEBONTÓ FOLYAMAT: Önismereti és öngyógyító munka a múlt feltárásával jelen élet, generációs és inkarnációs múltak terében; oldva a jelenbéli életproblémákat, nehézségeket okozó háttér okokat, blokkokat. Ezt a megközelítést használjuk a kineziológiai munkában és kifejezetten a Személyiség Integrációs Tréning rendszer-állításai során. Utóbbiban a személyiség egyes mező-tereinek rendszereit jelenítjük meg a megismerés, oldás és rekonstrukciós munka céljából. Ekkor kívülről és a jelenből indulunk befelé és a múltba, lebontva mindazt, ami nem mi vagyunk, megakadályoz bennünket önnön magunk megélésében. A lebontási folyamat végén jöhet az újraépítő szakasz.
  2. ÖNMEGERŐSÍTŐ FOLYAMAT: egy másik megközelítés szerint, ami a Szinkron ÉletRendszer sajátja az Egység állapotaira és mintáira koncentrálunk, azt erősítjük fel belülről kifelé haladva. Hogy mindaz, ami nem mi vagyunk azt kitolja, leválassza rólunk, a lélekazonos MAGi részünk megnövekedő belső ereje. Alapvetően arra technikázunk, hogy amikor napi szinten az egyensúlyunkból valami kilendít és a fájdalomtest aktiválásával a negatív spirálba elindítana bennünket, azonnal észrevegyük és azonnal megfordítsuk a folyamatot. A Szinkron önmunka középpontjában az önmegerősítő folyamat áll, az EGYség állapotainak felerősítése, amivel együtt jár a lebontó folyamat is. Belülről haladunk kifelé.

A két megközelítést és a hozzá tartozó módszerek alkalmazását egyszerre javaslom, az önazonos, összerendezett INTEGRÁLT SZEMÉLYISÉG kiérlelésére.

A pszichológia szerint önazonos, összerendezett, egységet megélni csak integrált és érett személyiséggel lehetséges. Integrált – azaz kerek, egész, s a hiányosságokkal, árnyékokkal is egységben élni tudó. Tehát amikor tisztában vagy azzal, hol vannak a gyengeségeid és azokat nem palástolod, főleg nem szégyenled, hanem egyszerűen csak elfogadod úgy ahogy vannak. Elfogadod jelenlegi állapotodnak. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy elfogadod állandó és maradandó állapotodnak. De jelenti azt, hogy békét kötsz magaddal és mindazzal, ami voltál és vagy, ami éppen bevetül vagy rád vetül. Tudva, hogy mindennek, ami körülvesz és szerepet kap az életedben valamilyen módon dolga van veled, tanítása -üzenete van számodra és a fejlődésedet szolgálja.

Az integrált személyiség legfőbb kulcsa az ÖNISMERET!

Megismerni az egyes részeidet, s felismerni azok állapotait. Feltárni milyen állapotban van a belső gyermeki részed – talán már sokak számára ismerős és valószínű már dolgoztál vele, illetve érte. De ugyanígy fontosak a belső anya / apa részeink és az árnyék-személyiségünk is. Az árnyék az, ami kivetül és a külső környezeten visszatükröződve okoz számodra beakadásokat, konfliktusokat. Az árnyékot – röviden a tudatos által nem ismert tudattartalmak – megismerni, azzal dolgozni önismereti szempontból alapvető fontosságú. Bár az árnyék kapcsán leginkább a negatív aspektusokat szokták kiemelni, tudnod kell vannak árnyékban lévő pozitív aspektusaink, pl. lefojtott, ki nem aknázott tehetségeink.

Nőiségedet /Férfiasságodat tekintetbe véve ugyanez a lényeg.: ismerni és felismerni a nőiséged / férfiasságod részeit. Ismerni azt, ami benned van, amely részek szinergiája adja ki a személyiségedet, nemiséged lényegét. Így fontos megismerned az anima és animus fogalmát és annak alkotó részeit. A Személyiség Integrációs Állítások (SzInT) állítások során a self állítások terében gyakran foglalkozunk ezzel a kérdéskörrel, mert itt van a legelső és legfontosabb teendő…s csak utána érdemes egyáltalán generációs, inkarnációs háttér ügyekkel foglalkozni, melyek mára eredményezték a nőiségbeni / férfiasságbeli avagy jellemzően párkapcsolati problémáinkat. De kihatnak egészségünkre, meghatározzák sikerességünket, boldogságunkat.

Személyiség Integrációs Tréningmódszer (SzInT), ahogy már nevéből is adódik alapvető értelmezése és célja: a részek feltárása, integrációja, a személyiség minden szintű egységének rekonstrukciója.

A SzInT állítások során a self állítások terében gyakran foglalkozunk ezzel a kérdéskörrel, mert itt van a legelső és legfontosabb teendő…s csak utána érdemes egyáltalán generációs, inkarnációs háttér ügyekkel foglalkozni, melyek mára eredményezték a nőiségbeni / férfiasságbeli avagy jellemzően párkapcsolati problémáinkat. De kihatnak egészségünkre, meghatározzák sikerességünket, boldogságunkat.

Hányan vagytok odabenn?

Kérdezhetnénk viccesen, jogosan, hiszen a relatív egységnek érzékelt személyiséged megannyi alrésszel rendelkezik. Mi több azok együttes összhatása határozza meg, hogy boldog, kiegyensúlyozott életet élhetsz-e, rendben és egységben tudsz-e élni önmagaddal, pároddal (van-e egyáltalán párod!), gyermekeddel (van-e egyáltalán gyereked?).

Élet-és mezőfelfogásom egyik meghatározó alakja Virginia Satir Parts’s Party (Részek Összejövetele/Bulija) néven alkotott egy módszert, amivel remekül felfedhető és felfedezhető, hogy milyen részek alkotnak bennünket. Kifejezetten izgalmas  és tanulságos látni, hogy az egyes részeink milyen konfliktusban vannak egymással és amiatt hogyan, miként romlik el az életünk, kerülünk egyre távolabb a céljaink megvalósulásától. Egy tipikus példa:

Szerető  elnyomva – önfeláldozó Anya előtérben  = mártír hárpia

A nő nem élvezi az életét (a szerető én inaktív, elnyomott), csak a családnak, mások szolgálatának él, ami egy idő után előhozza az önfeláldozás témáját, idő után a mártíromságot, s gyakran a házisárkány hárpia effektusra készteti a korábban kedves, jószándékú, mindenkinek segítő nőt. A szerető énrész nélkül elhidegül a házasság, a férj pedig félrelép, fiatalabb nővel lelép és magára hagyja a nőt gyerekeivel. Mindez pedig személyiség részek blokkjára, mögötte pedig generációs és inkarnációs háttérblokkokra, mintákra vezethető vissza.

Szerepszemélyiségeinkből adódó részeink lehetnek például: leány, szerető, anya, banya, stb.; melyekre olyan archetípus minőségek hatnak mint papnő, vérnővér, amazon, királynő stb. Sokszor kétségeket, belső bizonytalanságokat, elnyomó jelenléteket vagy éppenséggel belső harcokat generálva. Természetesen békétlenséget, akár rossz közérzetet, sodródást vagy mások elsodrását eredményezve a felszínen..

Ismerd meg részeidet és érteni fogod miért és merre megy az életed. De ami ennél még jobb felismered hogyan tudsz ezen változtatni és olyan irányba terelni az életedet, amit vágysz:szeretettel teli kölcsönösen kielégítő párkapcsolat, társ, akire lehet számítani, valódi hivatás, amivel bőséget teremtesz, hogy csak párat emeljek ki a vágyott irányvonalakból.

Egyáltalán milyen részeid vannak? Azok milyen állapotban vannak? Hogyan hatnak rád egy-egy életprobléma, élethelyzet kapcsán? hogyan akadályozzák meg, hogy az megoldódhasson? Egyáltalán mi van ott belül? Többek között erről szól a pünkösdi tréning, ezúttal a nőiség integrációjában, s hamarosan a férfiasság integrációjának témájában is, hiszen mindkét minőség bennünk él!

Nőiség Integrációs Tréning

2015. május 23-24-25

Női Önismereti-nőiségfejlesztő Tanfolyam, hogy elérhető és megélhető legyen a női teljesség minden aspektusa!

A Nőiség Integrációs Tréning egy intenzív belső munkára alkalmat adó önismereti-önfejlesztő-öngyógyító képzési forma, melynek célja a női archetípusok és személyiségtípusok megismerése, saját nőiséged feltárása és gyógyítása, azaz nőiséged integrált, kerek, egész és teljes megélésének lehetővé tétele saját önazonos női mivoltodban.

Témák kapcsán és a tréning bővebb leírásához kattints ide:

 Nőiség Integrációs Tréning május 23-25>>>

 

Share This:

About Nikoletta

Pozsgai Nikoletta Katalin, női önmegvalósítás specialista. Karrier-és életvezetési tanácsadóként, kineziológusként segítem elsősorban azokat a nőket, akik számára fontos a személyes önkiteljesedésük, a női értékek és a női lét csodáinak tudatosítása. Hivatásom célja, hogy a nők saját, generációs és kollektív mintázataik fájdalmait átalakítsák, a hitükbe és a szív bölcsességébe visszatérve a nőiségük virágát kibontva harmóniát hozhassanak a világba.