A félelem összetöri a lelkünket, aláássa a motivációinkat, meggyengíti az önmagunkba vetett hitet és blokkolja meglévő képességeinket, pozitív tulajdonságainkat, melyek elengedhetetlenek lennének a siker eléréséhez. A félelmek így szépen lassan megölik bennünk az álmainkat és gondoskodnak arról, hogy sivár, elégedetlen és sokszor megkeseredett életet éljünk.
Ne hagyd, hogy félelemmel teli legyen az életed!
A félelmek leküzdése önmagában is bátorságot szül és megerősíti az önbizalmadat, önbecsülésedet. Légy tehát bátor és nézz szembe a félelmeiddel, érts meg, hogy miért alakultak ki benned és gyógyíts meg rettegő-elmédet. Segít, ha a kudarcaidat egy tanulási folyamat részeként kezded látni, a helyett, hogy valami szörnyű és megmásíthatatlan tapasztalatként könyvelnéd el őket. Az, hogy valami nem úgy alakult, ahogy szeretted volna, még nem jelenti azt, hogy a célodat el kell vesd és örökké boldogtalanságra, sikertelenségre vagy kárhoztatva! Ami igazán számít az az, hogy legyőzd a félelmedet és amint ezt megtetted írd fel a büszkeségeim listádra:) gondolj úgy ezentúl a félelmeidre, hogy mindegyik hozzájárul, ahhoz hogy megerősödj és egyre közelebb kerülj céljaidhoz!
Mosolygós, önbizalomteli napokat kívánok!
Pozsgai Nikoletta
életvezetési tanácsadó, kineziológus
önmegvalósítás specialista
Pozsgai Nikoletta Katalin, női önmegvalósítás specialista. Karrier-és életvezetési tanácsadóként, kineziológusként segítem elsősorban azokat a nőket, akik számára fontos a személyes önkiteljesedésük, a női értékek és a női lét csodáinak tudatosítása. Hivatásom célja, hogy a nők saját, generációs és kollektív mintázataik fájdalmait átalakítsák, a hitükbe és a szív bölcsességébe visszatérve a nőiségük virágát kibontva harmóniát hozhassanak a világba. 
Kedves Nikolka!
Maximálisan, igazad van!!!
A félelmeimet, viszont, nem tudom, csak csupán, akarattal, és erővel, letakarítani magamról!
Hogy mitől félek?
Például, leginkább attól, hogy csalódnak bennem!!!
És ez, valóban mindent, meghatároz!
Mert ezért teszek túlzóan, ezért akarok kényszeresen, mindenkinek megfeleni, szolgalelkű lenni, és ez, ezer %-ban, befolyásolja a sorsomat!
Az, hogy rettegek a más véleményétől, az ki is hívja a hatalommal visszaélő emberek kegyetlenségét is felém! És ÉN adom a hatalmat a kezükbe, azzal, hogy ” lehasalok ” mindenki előtt, csak nehogy rossz legyek a szemében, csak nehogy elveszítsem, csak szeressenek engem!!!
Iszonyatot teremtek a félelemmel, és fájdalommal könnyezem, az iszonyt miatt!
Gyakorlatilag, egy sötét világot alkottam magamnak ezzel, és minél inkább vágyakozom a fény felé, annál inkább mélyebbre kerülök csak!!!
Mert vágyakozom! Mert elepedek egy jó szóért, egy símogatásért, egy kki elismerésért!!!
És, kezdetek kezdetétől már, így élek, megvásárolni akartam mindig a figyelmet, a kedvességet.
Csak másodikos, kicsi voltam, amikor az egyszintes, lapostetejű iskolánk tetejére eldobtak egy parányi lebdácskát. Ez a laszti volt akkor a legnagyobb sztár az osztályban, és a többiek azt mondták nekem, hogy egész délután velem játszanak majd, ha lehozom nekik. És én, a szeretetfüggő kis hülye, felmásztam érte, a tűzoltólétrán, kívülről! És át is tudtam valahogy lépni a tetőre, le is gurítottam a labdácskát, aztán, beütött a baj: lejönni már, nem mertem!!!
És úgy kellet feljönni értem, a gondnoknak, aki első ijedtségében adott egy nagy fülest, aztán, levonszolt az igazgatói irodába, ahol rovót adtak a mászásomért!
És nem is fájt ezekből semmi sem, csak az, hogy a gyerekek, NEM tartották a szavukat, és kiközösítettek, továbbra is, aznap is, és máskor is, folyamatosan!!!
És még egy idekapcsolódó apróság: amikor poitechnika órán varrni tanultunk, kellett mindenkinek gombokat vinni, és akinek nem volt, az egyest kapott. És én, leszaggattam a köpenyemről az összeset, csak adni tudjak a másiknak! / Gondoljatok bele, hogy nézhettem ki!!! /
Szóval most, hogy a félelemről szólt ez a lecke, hát bizony,, nagyon, de nagyon igaz, és aktuális ez, mert ennyire sorsmeghatározó tud lenni!!!
És a mai életemre is, felnőtt, vén fejemmel / 57 éves vagyok! /, sem tudok a régi, beidegződéssé vált részeimtől, elvonatkoztatni!
Csak ma már, nagyon sokszor, az életükkel zsarolnak, akik éppen megtalálnak, és nem merem vállalni a felelőősségét, hogy valami rossz történjen, miattam!!!
És benne élek 14 éve egy házasságban, ami szintén a megfelelési kényszeremre épül, mert Ő beteg, és én így fogadtam el, és nem tudok kiszállni belőle, / pedig már néha, nagyon mennék, mert, nagyon nehéz hordozni!!! /, mert egy beteg embert, nem hagyhatok magára, nem lehetek annyira aljas, ezek a visszatérő fogalmak, amik miatt, nem cselekedhetem szabadon!
Meg a másik, hogy el sem bírom hinni, hogy valakinek még, így is kellenék! Ilyen szegényen, kövéren, csúnyán!
El sem tudom hinni, hogy egyáltalán, valaki is, tudna engem szeretni, csak úgy, érdek nélkül, önmagamért!!!
Hát ilyen gubancokat tud okozni a félelem, és az önértékelés teljes hiánya!!!
És köszönöm ennek a lehetőségét, hogy elméletben ráláthatok ezekre, hogy foglalkozhatom velük, ami talán, idővel, meghozza majd a megoldást is!
Köszönöm, hogy elolvastátok!
Szeretettel: Anikó.