Mik és hogyan hatnak az önbizalmunk növelésre?
Az önbizalom növelésére ható eszközök, módszerek, két nagy csoportra oszthatóak:
- külső tényezőkre: a környezetünkből fakadóak és
- belső tényezőkre: belőlünk fakadóak.
Két törvényszerűség:
- azoknak, akiknek önbizalomhiány a problémájuk, azok a külső tényezőkre várnak.
- akiknek óriási az önbizalmuk, semmi szükségük külső hatásokra, bőven elég számukra a belső hatás.
Az egyik legnagyobb probléma az önbizalom kialakulásával kapcsolatban pont az, hogy a külső hatások óriási arányban hatnak ránk, és sajnos rendszerint rossz irányba befolyásolnak bennünket.
A személyiségfejlődés során az énképünk szerkezetét az adja meg, hogy az első években milyen – elsősorban szülői – visszajelzéseket kaptunk önmagunkra, a tetteinkre, próbálkozásainkra. Ezek meghatározzák, hogy egyáltalán szükséges-e számunkra külső megerősítés vagy kialakulhatott már gyerekkorban a stabil, önmagában bízni tudó személyiségünk. Ha a szüleink minden próbálkozásunkat bátorították, támogatták, sikereinket értékelték, dícsérték, és általában pozitívan beszéltek rólunk mások előtt, akkor egészen egyszerűen ezt tesszük “belsővé”. A már gyermekkorában stabil hátteret kapó ember később nem fog mások megerősítésére szorulni. Kétségtelenül jól fog neki esni, de nem lesz kiszolgáltatva neki és nem is fogja elvárni ezt. Egyszerűen jól fogja magát érezni attól, hogy amit előre elképzelt, hogy meg tud csinálni, az valóban sikerült is. Azaz önmaga teremti meg az önbecsülését önnön tettei pozitív eredményei alapján.
Tapasztalásaink és az önmagunkról kialakult képünk átírható
Nagyon fontos itt kiemelnem, hogy akkor sincs tragédia, ha Téged nem így neveltek. Legtöbbünket nem így neveltek és mégis van lehetőségünk kilépni a korábbi “önmeghatározásainkból”. számos terápiás eljárással dolgozhatunk a múltbéli megéléseink és kapcsolódó érzelmeink átírásával. Ezek közül a kineziológia csak az egyik módszer:)
A két fenti törvényszerűségből egyértelmű, hogy mit kell elsősorban megtennünk:
1. csökkenteni a negatív külső tényezőket – azaz például kerülni olyan emberek közelségét, akik negatívan nyilatkoznak önmagukról, a tevékenységeikről, rólunk vagy a munkánkról
2. növelni kell azokat az élményeket, melyek pozitívan erősítenek meg bennünket. Ennek egyik módja az, hogy folyamatosan helyzetbe hozod magad, azaz gyakorolod azokat a területeket, viselkedési formákat, amelyek most még nehezen mennek.
3. át kell térnünk belső megerősítésre – azaz minden sikerünket magunknak kell pozitívan megerősítenünk, ezzel átnevelni magunkat és megváltoztatni a belső párbeszédünket, önmagunkkal kapcsolatos véleménynyilvánításainkat
***
A folytatásban az önbizalom fejlesztés legfőbb kulcsai világítom meg számodra, aztán pedig jöhetnek a konkrét tippek szép sorjában!







