13 női archetípus a női teljességért

13 női archetípus a női teljességért

A Nő született gyógyító

Ha bárkit is gyógyítónak nevezhetünk, akkor ezt a nőkről mindenképpen igaznak érzem. A nőiségben ott őrzött parázs, az örökké égő szeretet láng képessé tesz bennünket arra, hogy szeretettel körülöleljünk, melegséggel felolvasszuk a jégpáncélokat, kivirágoztassuk a beásott harci állásokat. Egybeszeretjük a kettősséget, feloldjuk a szétválasztottság illúzióját. A nő születetten képes erre, s ebben is rejlik egyik legfőbb létfeladata.

“Különleges szereped van az élet misztériumában. Áldott vagy azzal a különleges képességgel, hogy mindent, ami polaritásban van – legyen az sötétség vagy fény, nő vagy férfi, önmagad különböző minőségei -, át tudsz ölelni, be tudod engedni, majd önmagadon belül, átalakító módon egységet tudsz hozni a szétválasztottságba, és az egész világot, annak minden kettősségével egybe tudod szeretni. A nőiséged legnagyobb kincse, a női erőd forrása ez a képességed.” (Részlet A Nőiség Ezerszirmú Rózsája, avagy a női teljesség gyógyító virága című könyvemből, mely a Rózsa körökön kedvezményes áron lesz kapható)

 Nőként beavató és beavatott, az életmisztériumok őrzője vagy

A patriarchátus előtti korokban a nők őrizték az életmisztériumokat, vezették a beavatásokat. Hétköznapi értelemben  az avatás, beavatás olyasvalamibe történt, ami a megfelelő kor és pillanat eljövetele előtt nem volt elérhető az egyén számára. A beavatás többek között lehetett egy életciklus váltó kapu, lehetett egy a közösségbe fogadó szertartás vagy  akár az élettől való búcsúzás kísérése a virrasztás szertartásával. A beavatott nőket, akik a beavató szertartásokat végezték papnőknek hívták, vagy táltosasszonyok, javasasszonyok vagy aranyasszonyok, ahogy a mi kultúránk nevezte őket. Ők és leszármazottaik őrizték az élet misztériumainak beavatásait, köztük a születés, a nővé avatás és esküvés, a lélekhívás és szülés, a NagyAnyaság bölcsességébe avatást és végül a halál beavatását.

Minden nő papnő és minden nőben ott rejlik az AranyAsszonyi tudás

A nő a testi-energetikai felépítése miatt eleve dimenziókapuként működik, tehát képes összekötni a szétválasztott idősíkokat, térsíkokat, összerendezni a szétválasztottat, egybeszeretni a két-ségbe esettet. Papnői minőségét minden nő képes megismerni és működtetni. Ehhez elsősorban a női erődbe kell visszatérni és az elfeledett női bölcsességet, AranyAsszonyi tudást kell visszaidézni. Mindezek sejtszinten benned élnek, a tudatod emlékszik rá. Összekapcsolódnod kell csupán a női erőddel és megengedned, hogy női erődet élve újra teljes légy nőként.

Fontos küldetésem a nőiségedben való kiteljesedésed segítése

Talán a Női Önmegvalósítás Kincsestár oldalán, nőiség programjaimon vagy A Nőiség Ezerszirmú Rózsája, avagy a női teljesség gyógyító virága című könyvem kapcsán találkoztál velem, és az is meglehet, hogy mindezeket most hallod először. Van egy fontos küldetésem, melyet mindezek szolgálnak és ami  a szakrális értelemben vett női teljességről szól. Időről-időre a nők egy kisebb csoportjával útra indulok a női erőt megeleveníteni, a csoport résztvevőit személyesen is az emlékezésbe hívni, a női erejükbe érkeztetni.

A gyógyító és a papnő minőségeink csak egy-egy kiemelt példa az egyes aspektusainkból az összesen 13 erőből. A nőiségünkben rejlő 13 erőt, minőséget járjuk végig az év során a Rózsa Körökben:

 13 Körben, 13 alkalommal = 13 női archetípust ismerhetsz meg
A  szakrális tudást ébresztő nőiség estek intim női körben a női teljesség beavatásaival havonta 1 alkalommal:

Előadások a női teljesség virágának egy-egy szirmáról, a női életciklusok és minőségek tanításairól, női-erő-ébresztő gyakorlatokkal és női misztérium szertartásokkal. A nőiség megszentelt ősi bölcsessége, tudása elevenedik meg az egyes alkalmakhoz kötődő női erő szertartásokon, mely a papnők, táltos- és javasasszonyok, aranyasszonyok erejébe és tudásába avat be.

Az intim női kör nevét a titkosértelmű, misztikus rózsa ihlette, csakúgy mint a szakrális nőiségről írt A Nőiség Ezerszirmú Rózsája – a női teljesség gyógyító virága című könyvemet. A könyv bevezetés a női teljesség legfontosabb alaptudásába, a Rózsa Kör célja az elmondható tudás átadásán túl személyes átélést-megélést, illetve beavatást adni a rózsa, azaz a nőiség elfeledett, eltagadott, elfojtott titkaiba, misztériumaiba.

Rózsa Kör első alkalma: február 8. 19:00-21:30 A Fehér Rózsa jegyében

Téma: EGÉSZ VAGY és Lényeben TELJES, a belső gyermek tiszta fénye, hite és az ebben rejlő erő, Anahita és Szűz Mária szeplőtelen gyógyító ereje. Bővebb információhoz kattints ide: Rózsa Kör a szakrális nőiségért, a nőiség megszentelt tudásáért>>>

13 RÓZSA KÖR LESZ AZ IDÉN
Miért 13?

A nőiség minősége mindig is a Hold változását, vonzását követte. Mi sem a naptári hónapos napot követő változási rendben haladunk, hanem a 13 Holdhónap határozza meg a közös munkánkat.

13 Holdhónap = 13 Női Archetípus a Női Teljességért

Minden egyes holdhónapban újabb női archetípussal ismerkedünk meg, egy-egy női erőt és aspektust megismerve és az erejét magunkba hívva.

Az előadás és meditációs szertartás részvételi díja: 3500Ft

Bővebb információhoz kattints ide: Rózsa Kör a szakrális nőiségért, a nőiség megszentelt tudásáért>>>

Ha nem tudsz jönni, távoktatásban (zárt jelszavas letöltőoldal, hangfelvételek 2500Ft-ért) is van lehetőséged követni a 13 Rózsa Kört!

Jelentkezés

>>> A programra vagy a távoktatásra való jelentkezéshez írj a noionmegvalositasKUKACgmail.com címre!

***

Várlak szeretettel a Rózsa Körökben!

***

Pozsgai Nikoletta

kineziológus, életvezetési tanácsadó

női önmegvalósítás specialista

www.kineziologiakezeles.hu

 

Megosztás Facebookon

Szólj hozzá!