A kineziológia mint lehetőség: Vess véget az önszabotázsnak és légy önmagad szövetségese!

A kineziológia mint lehetőség: Vess véget az önszabotázsnak és légy önmagad szövetségese!

Szabotőrből lépj elő önmagad szövetségesévé!

A N.Ö.K. oldalán lezajlott és immár összesített kutatás alapján elmondható, hogy az ÖNSZABOTÁZS a legerősebb gátja a céljaink  megvalósulásának!

A legdöbbenetesebb eredmény az volt, hogy a nők többsége állandóan küszködik életének megváltoztatásával, újra és újra nekilendül, majd feladja a folyamat során. Közben lendületét veszti és egyre inkább kényszerpályákra kényszerül, önbecsülése és önbizalma rohamosan zuhan. Gyakran még a vonzás törvényének lelkes alkalmazása, a célkitűzés módszereinek bevetése ellenére is kudarcélménnyel zárulnak a próbálkozásaik!

A jó hír, hogy van kiút…

Mit lehet tenni az önszabotázzsal?

A rövid teendő lista: felismerni, megkeresni az okát és megszüntetni azt, majd új szemlélet és szokásmintát elsajátítani, gyakorolni. Nos ez az, amit a könyvek, és általában az elméleti ismeretek nem tudnak így egyben megadni. A felismerésben és az új minta kialakításában tudnak segíteni, de a kettő között hatalmas űr tátong. Ez az oka annak, hogy az olvasottak-hallottak önmagukban nem hozzák meg a várt sikert, sőt további kudarcélményt, frusztrációt és szorongást kelthetnek. Hiszen hiszünk benne, megteszünk mindent és mégsem érjük el a kívánt célt, változást. Ha sokáig nem történik előrelépés – erős önszabotázs esetében például -, akkor a kiégés, megcsömörlés, megkeseredés érzelmi állapotai válnak az egyetlen megélt valóssággá.

Hogyan lehet áthidalni az elmélet és a megvalósulás közötti szakadékot?

Az olyan módszerek bevonására van szükség, amelyek képesek feltárni a tudatalattiban rejlő háttér okokat, képesek ezeket megszüntetni és támogatni tudják az új minták elsajátítását és a célok megvalósításáig velünk tudnak maradni. Elképzelhető, hogy mindezt tudja más módszer is, de ezidáig én egy ilyen módszert találtam és pont ezért szerettem bele. Ez a kineziológia csodája. Nem csodaszer…de csodával határos módon célirányosan, gyorsan és hatékonyan tud segítségünkre lenni. A kineziológia egy módszeregyüttes, mely az izomteszt során felhasználja az agy „biofeedback”-en alapuló visszajelzését, a pszichológia-pedagógia-szociológia alapvetéseit, a keleti és nyugati természetgyógyászat korrekciós eljárásait.

Hogyan tud segíteni a kineziológia az önszabotázs felszámolásában?

Az izomteszt segítségével meg tudjuk keresni a fellépő öngátlás körülményeit és kiváltó okait, a megfelelő oldási eljárást és korrekciós technikákat, melyeket végrehajtva a blokk oldódik és képessé válunk a régi mintáktól mentes, szabad döntéseket hozni, meglátni az alternatívákat és élni a kínálkozó lehetőségekkel. Röviden az életünk bármely területén jelentkező elakadást segít feltárni, oldani és ezáltal továbblépni, céljainkat valóban megvalósítani.

Célkitűzés-célmegvalósítás és a kineziológus szövetsége

A munkám során kifejlesztettem egy egyéni oldási menetet, mellyel segíteni tudok a célok felismerésében, azok motiváló és aktivizáló megfogalmazásában, a hátráltató okok feltárásában és oldásában, támogató módon végigkísérem a cél megvalósulásának folyamatát. Egyfajta „akadálymentesítő” munkát végzek az egyéni életút segítésében, a személyes kiteljesedésben és önmegvalósításban. Nem arról van szó, hogy ezáltal elveszem a fejlődési lehetőségeket, inkább arról, hogy a fejlődést felgyorsítom, és az eddig a háttérben, elrejtve aknamunkát folytató belső ellenerőket megmutatom, tudatosítom, lehetőségeket kínálok ezek felszámolására. Így a szükséges fejlődés megélése szelídebb lesz, mert nem lesz szükség az élet pofonjaira, kudarcélményeire. Azt is mondhatnám, hogy „a kineziológia az egyéni fejlődés szelíd útja”.

Kineziológusként végig a háttérben dolgozom, mint egy mentor vagy szövetséges segítem a kliensem, hogy a saját életét a számára megfelelő irányba tudja mozdítani, az életét gátló erőket belső erőforrásaivá tudja alakítani.

Tehát a kineziológia segítségével a teljes célkitűzés-célmegvalósítás folyamat kísérhető, segíthető, támogatható és felgyorsítható.

Megoldás lehet a kineziológiai oldás, ha

  1. meg akarod tudni, hogy hol és miért akadtál el az életedben
  2. miért, mivel és hogyan gátoltad magad az eddigi céljaid megvalósítása során
  3. tovább szeretnél lépni egy számodra fontos ügyben / nehézséget okozó életterületen
  4. szükséged van-e egy erős szövetségesre, aki segít céljaid elérésében
  5. szeretnéd, hogy végre haladjon az életed

Ha igen a válaszod bármelyik kérdésre és kész vagy a tettek mezejére lépni,

akkor várlak szeretettel az egyéni oldásaimon!

Az egyéni kezelés ára: 25 000Ft (bruttó)

mely tartalmazza az előtörténeted felmérését, a bónuszként számodra megküldött önfeltáró feladatlap kielemzését, az első konzultációt és  a végére felállított egyéni fejlődési ütemtervet a feltárt blokkpontokkal és a szükséges teendőkkel.

A második alkalommal megkezdődik a feltárt blokkok oldása és az egyéni fejlődési terv alapján történő további munka. Az első személyes találkozási alkalom végén tudom megmondani, hogy várhatóan hány oldásra lehet szükséged, milyen egyéb teendőd van.

A konzultációk során, az oldás elvégzés mellett folyamatosan átbeszéljük hol tartasz az életedben és az adott problémád megoldása terén. A fejlődési terv alapján nyomon tudjuk követni, hogy mennyiben eredményes a közös munkánk.A kezelés/konzultáció során a teljes tudásommal jelen vagyok, ha tudok segíteni bármilyen általam ismert módszerrel, eszköztárral, akkor azt fel fogom ajánlani, a hozzájárulásoddal fel fogom használni, de ezért külön díjat nem fogok elkérni.

Lehet, hogy nem a kineziológia a Te megoldásod…

Elképzelhető, hogy az első alkalom végén azt fogom mondani, hogy nem a kineziológia a megfelelő módszer számodra. Ebben az esetben amit mégis nyersz az első alkalommal az az önfeltárás és a személyes önszabotázs-térképed! Ha nem én, van az én módszerem a célravezető, akkor kitesztelem, hogy milyen irányban, milyen szakterülethez érdemes fordulj.

Kihez jössz oldásra?

Személyes és bizalmas kapcsolatról van szó, ezért fontosnak tartom, hogy az első bejelentkezés előtt is megfelelő információval rendelkezz rólam, a képesítéseimről, a munkámról, korábbi klienseim véleményéről:

Pozsgai Nikoletta
Pozsgai Nikoletta

Röviden rólam:

Kineziológusi, tanácsadói és tréneri munkám, az eddigi 22 év  során több mint ezer embernek segítettem már magánéleti válsághelyzetekből való kijutásban, magán -és üzleti céljainak megvalósításában.  A szakterületem a női önmegvalósítás, ezáltal minden olyan területet kutatok, ami segíti vagy hátráltatja a nők személyes kiteljesedését. A Női Önmegvalósítás Kincsestár tulajdonosa, a Női-Erő-Forrás magazin főszerkesztője, a Karrier Fitnesz Program működtetője, a Válság-és ÉletStratégiák Oktatási program szakértője vagyok. Rendszeresen publikálok szakmai lapokban, internetes oldalakon-portálokon. Országszerte és nemzetközi téren tartok női és férfi életúttal, életvezetéssel és önmegvalósítással kapcsolatos előadásokat.

Képesítéseim-tapasztalataim:

  • Kineziológia (hivatalos természetgyógyászati ág) területén: Professzionális Kineziológus Képzés /Európa Akadémia – Dr. Varju Márta / ETI vizsga és klienstapasztalat
  • Életmód tanácsadás-és terápia (a Magyarországon elfogadott hivatalos természetgyógyászati ágak közül a legteljesebb tudást adja): Melissa Szabadegyetem – Dr. Tamasi József / ETI vizsga és klienstapasztalat
  • Karrier-és életvezetési tanácsadás, coaching tapasztalat
  • Tanári és Tréneri gyakorlat (prezentációs és tárgyalástechnikai, önmenedzsment, önismereti és személyiségfejlesztő tréningek, hatékony kommunikáció tréning, karrier, álláskeresési és állásinterjú tréningek magyar és angol nyelven, első foglalkozásom szerint angol nyelvtanár voltam)

 

Rólam bővebben itt olvashatsz>>>

A kineziológiáról itt találsz bővebb leírásokat>>>

Bejelentkezés egyéni konzultációra és kineziológiai oldásra:

Kérlek töltsd ki az alábbi űrlapot és a megadott elérhetőségeket felvesszük veled a kapcsolatot, időpontot egyeztetünk és már az első találkozás előtt megindul a célmegvalósításod akadálymentesítése!

Bónusz önelemző és önszabotázs feltáró feladatlap!

Az első időpont előtt egy önelemző feladatlapot kapsz, mely előkészíti a közös munkánkat, ezáltal sikeresebbé és gyorsabbá képes tenni az együttműködésünket! Ha tisztába kerülsz azzal a céllal, amivel megkeresel, kevesebb alkalom és gyorsabb eredmény várható!

***

Keresztneved:*
Vezetékneved:*
E-mail címed:*
Telefonszámod időpont egyeztetéshez:*
Milyen időpontokban érsz rá (de, du, hétköznap, hétvégén)?:*
Hol laksz (a várost, Bp. esetében a kerületet elég megadnod)?:*
Miben, melyik életterületen keresel segítséget?:*
További megjegyzésed, kérésed, kérdésed::

Jelentkezésedet pár percen belül visszaigazoljuk a megadott e-mail címeden!

Köszönöm figyelmedet és kívánom, hogy a kineziológia áldásos segítsége számodra is megoldás lehessen!

Pozsgai Nikoletta

életvezetési tanácsadó, kineziológus

női önmegvalósítás specialista

noionmegvalositas.hu

Szólj hozzá!