A szokásaink rabjai vagyunk…nem kéne már felszabadítsuk magunkat?

A szokásaink rabjai vagyunk…nem kéne már felszabadítsuk magunkat?

A költözés kapcsán jutott eszembe, hogy mennyire a szokások rabjai tudunk lenni. Mindannyian, kivétel nélkül. A változó elem az, hogy kinek-kinek milyen szokásai vannak, azok mennyire jótékonyak vagy éppenséggel ártók, fejlődést gátlók.

Ma egy kicsit hosszabban írtam. Találsz benne önvallomást, szokáspszichológiai fejtegetéseket és egy jó kis önismereti-önfejlesztő gyakorlatot. Készítsd magad mellé a kedvenc (szokásos:) innivalódat, és tarts velem… mintha kettesben ülnénk és beszélgetnénk:)

Férjemmel úgy tekintettünk a költözésre mint egy lehetőségre, hogy kvázi új életet kezdünk. Hátrahagyjuk a régi otthonunkat és az újba csak azt visszük magunkkal, ami a részünk és fontosnak tartjuk. Vonatkozik ez a tárgyakra éppúgy mint a szokásainkra. Berögzült napi menetrendekről, rutinszerűen végzett tevékenységekről van szó. Olyan egyszerűekről, mint hogy mikor és hogyan kelünk reggel vagy hogy mikor és mennyi időt töltünk a számítógép előtt.

Bár ezek úgymond egyszerű szokásoknak nevezhetők, mégsem olyan könnyű rajtuk változtatni. Valamiért egy meghatározott módon alakítunk ki és végzünk bizonyos tevékenységeket. Úgy ahogy az nekünk a legkényelmesebb, leginkább magától értetődő az adott pillanatban. Nekem például ahhoz, hogy a családom és kisfiam mellett a Női Önmegvalósítás Kincsestárba és más fórumokra írjak, oktatási programot rakjak össze szinte mindig az alvás idő maradt….a kisfiamé….ami egyrészről rendben van, mert akkor nem igényli az anyukája jelenlétét, ellenben akkor anyucinak is pihennie kéne…főleg éjjel.

Na már most, mivel én hajlamos vagyok a maximalizmusra, ha valamit csinálok akkor azt jól akarom csinálni. Ehhez pedig a már- már tökélyre fejlesztett multifunkcionális üzemmódom sem adta meg a megfelelő időt, legalábbis minőségi időt. Vannak olyan dolgok, amikhez lehet úgy nyúlni, hogy közben mást is csinálok, például főzök, teregetek, vannak olyanok, amelyek koncentrációt, huzamosabb összpontosítást igényelnek. Így aztán az időgazdálkodás önelemzésem racionális eredménye az lett, hogy amit lehet kiszerveztem, amikor lehet akkor pedig csinálom a munkám.

Ez oda vezetett, hogy amikor mások pihenni, kikapcsolódni tértek én megvacsoráztam, vettem egy-két nagy levegőt, megnéztem mit kell akkor és ott fontossági sorrendben elvégezzek és nekiálltam dolgozni. Talán nem tudod, hogy a cikkeim, bejegyzéseim vagy maga a Női-Erő-Forrás havi női önfejlesztő magazin összeállítása és háttérmunkái mind éjjel születtek.

Tehát ráálltam a két műszakra… pontosabban csúcsra járattam mindkét műszakomat. Ez nem okozott gondot nekem, mert szerelmes vagyok abban amit csinálok…ellenben ezzel felborítottam a párkapcsolati szokásainkat, ami ugye már nem esett jól huzamosabb ideig a férjemnek (jogosan:).  Már ott tartottunk, hogy féltékeny volt a munkámra…és ez jó, mert eljutottunk odáig, hogy ezt megbeszéljük és eljött a változtatás ideje is.

Néha már én is azon csodálkoztam, hogy honnan van még ennyi energiám és erőm a nap végére és bizony összességében elfáradtam. Ilyenkor mindig szerveztünk egy kis szabadságot, pihenést, utazást… most novemberre is így terveztük:) Aztán megtaláltuk a házat, beleszerettünk és az nem csak időszakosan változtattunk tartózkodási helyet:)

A költözés mint szabadság?

Magam is meglepődtem azon, hogy ismerősöknek úgy beszélek a költözésünkről mintha szabadságon lennék és éppen a jól megérdemelt pihenésemet tölteném. De tényleg így van…na jó, a pihenés az nagyon túlzó kifejezés, ugyanakkor mégis igaz a kikapcsolódás értelemben.

Kikapcsoltunk magunkat a megszokott jármokból, lekapcsoltuk a szerelvényeket a megszabott és már évek óta lerakott vágányokról.

Itt jön az igazi tanulási feladat… hogy ne akarjunk visszatérni a régi kerékvágásba (hogy fokozzam a költő képek sorát:).

Hogy elkerüljem a régi szokásokat úgy reagáltam, hogy mindent máshogy csináltam mint eddig. Teljesen felborítottam a napi menetrendemet (kivéve persze a kisfiamhoz kapcsolódót:). Amikor régen dolgoztam, akkor most pihenek, nyújtózom, szaunázok….felrúgtam a régi szabályaimat és elvárásaimat, hogy megtudjam melyek a saját elvárásaim magamtól vagy éppenséggel melyek azok az elvárások, amelyek másoktól jönnek és magamévá tettem őket.

Ez az “antiszokás móka” már egy hónapja tart és a kezdetekben nagyon nehéz volt. Aztán annyira megszoktam, hogy nem határozom meg a dolgok alakulását, hogy egészen belelazultam… mondhatni szétfolytam és hagytam, hogy a pillanat sodorjon. …és ez jó volt:) Most azt gondolom, hogy a szokás-szelektálás eredménye egy új rend kialakulása lesz. Amit aztán majd megint felülírok, amikor idejét múlta….tehát szerintem a körülmények alakítása mellett fontos az is, hogy tudjunk rugalmasan alakulni az életünk változásaihoz. Ebben én a kisfiam által nagy leckét kaptam, mert hozzá voltam szokva, hogy úgy alakítom a dolgaimat, ahogy “akarom”, úgy osztom be az időmet, ahogy az a céljaimnak a legjobb. Amióta megszületett össze kell egyeztessem a saját céljaimat, napjaimat azzal, hogy mi a jó a fiamnak és a családomnak. Ha valami, akkor az anyaság megtanított engem rugalmasnak lenni és alkalmazkodni:)

Az “antiszokás” önismereti és önfejlesztő gyakorlat

Oda jutottam tehát, hogy bátran merem ajánlani az “antiszokás” önfejlesztő gyakorlatát nektek is. Nem kell ennyit és ilyen intenzíven csinálni, elég ha kiválasztasz egy-egy olyan szokást, amiről azt gondolod, hogy már nagyon a részeddé vált. Például hogy szoktál fogat mosni? Pohárral vagy anélkül? Csináld ma estétől a másik verziót, ha eddig pohárral mostál, akkor mostantól tedd le a poharat. Választhatsz olyan szokást is, ami egy kicsit nagyobb falat. Például bizonyos ideig igyál a kávé helyett zöld teát.

Így folyamatosan tréningezheted magad arra, hogy az életed történései közepette rugalmasabban legyél képes alkalmazkodni, ne viseljen meg egy-egy újszerű történés, maga a változás!

Egy szokásnak állítólag legalább 21 napra van szüksége, hogy kiíródjon és egy új a helyére állhasson. Tehát bármit is választasz azt legalább ennyi ideig csináld.

Nekem most annyiban volt könnyebb (és egyben nehezebb) a dolgom, hogy az első napokban a megszokott életünk alapkellékei még nem voltak a helyükön. Ezt fokoztuk pár újonnan vásárolt bútordarabbal és háztartási géppel. Még mindig nem tudom minden funkcióját kihasználni az új hiper-szuper mosógépünknek…Miért? Mert automatikusan azokat a programokat kerestem meg először, amelyek hasonlítottak a régi mosógépéhez.

Azt vettem észre, hogy hajlamosak vagyunk a berögzült szokásmintákat és programokat követni… automatikusan azokat generáljuk újra, ha nem vagyunk észnél! Egyszerűen azért, mert a szokásaink biztonságot nyújtanak…ha megfosztom magamat a szokásaimtól, akkor az óriási stresszt okozhat bennem és felbillen az egyensúlyom. Nos, szerintem többek között ezért is lehet olyan nagy stresszélmény a költözés.

Aztán, ahogy a fizikai szakasz lezárul a költözésben és újrarendezzük az életünket, az automatizmusaink is visszatérnek…hogy biztosítsák a nyugalmas, kiszámítható, tervezhető életünket. Csakhogy mindeközben rabok vagyunk…a saját szokásaink rabjai! Részemről kereszteshadjáratot indítottam saját magamért:) és elég jól állunk…

Te mennyire vagy rabja  a saját szokásaidnak?

Megosztás Facebookon

Szólj hozzá!