7edíziglenes apádüte és anyádüte – a múltad határoz meg Téged, miért hagyod?

7edíziglenes apádüte és anyádüte – a múltad határoz meg Téged, miért hagyod?

A MÚLT hatalma

“Miért kellene a családom múltjával foglalkozzak, rám egyáltalán nem hatnak és nincs is semmi közöm hozzájuk! Azon kívül, hogy megcsináltak a szüleim, nem tettek semmit értem…” – tört ki egyik kliensem egy TEK-et alkalmazó kineziológia kezelés kapcsán. Jelenbéli párkapcsolati problémájával és vélhetően pszichés hátterű meddőséggel keresett meg. Az első két kezelés során, amíg kapcsolódó gyermekkori érzelmi stresszeken dolgoztunk szépen haladtunk, majd elérkezett a harmadik kezelés múlt heti alkalma, melyen generációs oldásba kezdtünk volna éppen.

A személyiség integrációs folyamatban, SzInT módszerével, a kineziológia módszereivel egyéni és csoportos formában is dolgozom emberekkel és mindig megdöbbent, hogy hányan, de hányan nincsenek tisztában azzal, hogy a múltjuk milyen mértékben határozza meg őket, tudatos(nak vélt) választásaikat és teljes jelen életüket, problémáikat.

Azt hiszik, hogy egyik napról a másikra meg tudnak változtatni mindent, ha akarják; azt is mondják, hogy ők biztosan nem lesznek olyanok mint a szüleik; végül rendre ugyanott lyukadnak ki mint ők. Az alma nem tud messze esni a fájától:) Attól,hogy az alma már nincs azon a fán, vagy hátat fordított neki, még arról a fáról származik

Ahogy ilyenkor szoktam, most is elmagyarázom dióhéjban a lényeget:

“Sejtjeid édesanyád és édesapád sejtjeiből jöttek létre, a fogantatásodkor átadódott az összes létező minta, amit az őseid valaha is:

  • megéltek, átéltek
  • megszenvedtek, túléltek

 ÉS…

  • mindazon gondolati sémák sora, melyeket következtetésként alkottak a megéléseik kapcsán.

Azaz, ha valami negatív esemény, (pl. háború) történt a nagyapáddal, akkor ahogy ő ezt megélte az lesz a leszármazottainak az alapviszonyulása ugyanahhoz az eseményhez, sőt annak lehetséges bekövetkeztéhez is.”

Szerinted hány negatív esemény érhette a felmenőidet? Elég sok, ugye?

ÉS nincs olyan a világon, amihez ne lenne már előfeltevésed, azaz elvárásod valamely ősödnek köszönhetően.

Bármilyen előjelű esemény mintázata kihat ránk

ÉS akkor még nem beszéltünk arról, hogy nem kellett negatív legyen egy esemény, ahhoz, hogy kihatással legyen a felmenők, majd a Te életedre. Az epigenetika modern kutatási eredményei alapján tudjuk, hogy  BÁRMILYEN körülmény adott volt a felmenőknél, annak kihatása van az utódokra! Az éhiség, szűkség és nélkülözés, hideg életkörülmények (érzelmileg és fizikailag egyaránt), az elhízás, a dohányzás, az alkohol éppúgy mintákat helyeznek el bennünk és éppúgy hajlamosítanak, mint felmenőink betegségei.

A szerzett minták a hozottakra épülnek

ÉS nem csak azokat a mintákat kapjuk meg, melyek születésünk előtt már jelen voltak, hanem azokat is, amelyek a születésünk után a felmenők, ld. pl. szülők kapcsán értek bennünket, amit az ő nevelésük és a környezet egyszerre szocializált belénk! A szerzett minták csak olyanok lehetnek, amelyek megfelelnek a múltból hozott mintáknak. De hol ér véget ez az ördögi kör?

  • Miért és hogyan zajlik ez az öröklődési folyamat?
  • Mi köze a holografikus mezőnek, információs térnek mindehhez?
  • Hogyan lehet hatástalanítani a hozott hajlamokat?
  • Hogyan állíthatjuk meg a múlt programjainak való állandó megfeleléskényszert?

Bővebben a múlt örökségéről a most szerdai, február 22-e esti előadásban hallhatsz,

mely  személyesen és távoktatásban is elérhető!

 “Akkor sem érdekel a múlt, én most akarok változást!” – következik a jellemző folytatás.

Ha elmeileg elhatározod, hogy változtatsz, új életet kezdesz, akkor az zömében azt jelenti, hogy a tudatos tudatod – ami a tudat  csupán 4%-a! – elindít valamilyen változást. Nem kell nagy lángelme ahhoz, hogy lássuk, a tudat maradék 96%-a mindennek ellenére abba az irányba fogja vinni az életedet, amerre a benne rejlő minták meghatározzák. Azaz azok a minták, melyeket a szüleidtől, rokonaidtól, felmenőidtől, országodban az uralkodó mentalitástól (hajrá pesszimizmus:(; Azaz a címben szereplő “a múltad határoz meg Téged, miért hagyod?” jobbára egy tanult tehetetlenség, mely szerint a 96% mindig legyőzte a 4%-ot. Van persze az élet és a sors általi tanulás kapcsán előrejutás, fejlődés generációról-generációra, de ez nagyon sok kudarcot, szenvedést, újra ismételt fájdalmat és megtört életekkel járt együtt. Bőven itt az ideje meggyógyítani a múltjainkat, hogy ne kelljen “hagynunk” a szenvedést, a nem sikerül keserűségét és a boldogtalan, pesszimista Magyar nép-arculatot!

Ezek után, ha valaki azt mondja, hogy rá nem hat a múlt, őt nem határozza meg a hozott genetikája és egyáltalán nem érdekli, hogy mi volt a múltjában, akkor különösen érdemes megnéznie, hogy mit és miért tagad meg, mit és miért zár ki. Ha ezt nem nézi meg tudatosan, nem néz szembe a múltjával, és a TESTE múltjával, akkor gyakorlatilag eleve kudarcra van ítélve minden kitörési próbálkozása.

Gyakori hiba: hátat fordítani a múltnak

A könnyebbség kedvéért gyakori reakció a strucc politika. Azaz nem veszünk tudomást róla, akkor nincs is. De ez a struccnak sem jön be:). A múltnak való hátat fordítással gyakran eltagadjuk, megtagadjuk mindazt, ami a múltban történt. Így az betokozódik, elgennyesedik és fájdalmasan tör a felszínre időről-időre.  A beásás, elfojtás, megtagadás helyett nézzünk szembe azzal, amit bennünk él.

Spirituálisan képzettebbek ilyenkor azzal védekeznek, hogy nem a múltban kell élni, hanem a jelenben. ÉS ez igaz, de vajon milyen lesz az a jelen, amit élsz? A múlt után játszása. Egészen addig, amíg annyira nem válsz valóban tudatossá, hogy minden pillanatban tudatosítasz és átírsz egy mintát, amit már nem akarsz újrajátszani. Valljuk be, ez azért nem biztos, hogy mindenkinek könnyedén menni fog. A fájdalomtesti mintázatok szerinti pillanatnyi reakcióinkat úgy éljük, hogy szinte észre sem vesszük, mert zsigerből reagálunk meghatározó mintázataink szerint. Tehát tudatos ember legyen a talpán, aki minden pillanatban felismeri a ható mintázataid és meg is képes állítani az érzelmi mintázatokat, melyek feltörnek a mintázatokból, unásig ismert játszmákra késztetve bennünket mindannyiszor.

A MOST hatalma

ÉS igen, tudatossággal, állandó JELEN-LÉT meditációval tetten lehet érni a fájdalomtesti mintázatokat, MOST tudatosságban valóban tiszta tudatra ébredünk. Ez egy folyamat, ami zajlik a Földünkön és tisztuló, a múlt béklyói alól felszabadult, minden pillanatban szabadon választani tudó emberiséget érlel ki. Törekedjünk tehát erre, de szerintem tegyünk meg mellette mindent, amit tudunk a múlt feloldásával is, mert amint csökken a rezgésszintünk, kihoznak bennünket a sodrunkból, azonnal ébrednek a mélyen fekvő mintáink és beindul a negatív spirál.

Mindenkori MOST-nak valóban nagy hatalma van ÉS mi vagyunk azok ebben a szent pillanatban is átírhatjuk a múltakat, melyeknek mintáit ott hordozzuk sejtszinten magunkban.

***

Ha fenti kérdésekben szeretnél tisztán látni, érteni mit és miként örököltünk a szüleinktől, felmenőinktől, érdemes eljönnöd a február 22-én, a 10 milliószoros nap estéjén tartott előadás + meditációs programra:

Vérvonalaid Öröksége

Február 22. szerda, 19:00-21:30

Visszahúz, megfojt, avagy felemel Téged őseid öröksége?

Az előadás után meditációval folytatjuk, melyben megtanítok egy vérvonalakat tisztító, az azok által átadott blokkokat oldó gyakorlatsort. A vizualizációs energetikai gyakorlat ott végezve is erőteljes blokkoldó hatású (főleg, hogy 10 milliószoros napon végezzük:), de később otthon is felidézheted majd (egyszerű és mégis nagyszerű mivolta miatt:).

Vérvonalak Öröksége előadás, meditáció és gyakorlat távoktatásban is:

Erről a programról is készül hangfelvétel, távoktató csomagban kérhető az előadás és  meditáció is, benne  Vérvonalak Örökségét tisztító és erejüket átvevő gyakorlattal. A távoktató csomag ára 3000Ft, melyet válaszlevélben kérhetsz.

Kedvezmények a február 22-i nap esti Vérvonalak Öröksége program  kapcsán:

1. Azoknak, akik az aznapi Vérvonalak SzInT tréningen részt vesznek kedvezményes részvételi díjjal (3500Ft helyett állítóknak 1000Ft, résztvevőknek 2000Ft) látogathatják az esti Vérvonalak Öröksége című  programot!
2. Akik nálam végezték a Transzgenerációs Epigenetikus Kineziológia tanfolyamot 2000Ft-os díjjal kedveskedek:)

Jelentkezés február 22-i Vérvonalak Öröksége című esti előadás + meditációs programra: írj a noionmegvalositas KUKAC gmail.com címre  Vérvonalak tárgymezővel:)

***

A meggyógyult múlt egészséges jelent hoz létre, az egészséges jelen megnyitja a teljességbe vezető jövőt!

Bőven vannak eszközök, melyekkel a múltat meggyógyíthatod, a benne rejlő elakadt erőt felszabadíthatod és egy jobb jelen, szebb jövő megteremtésébe csatornázhatod:

A múltat gyógyító eszközök, jellemzően terápiában használt módszerek, lásd kineziológia, családállítás, pszichodráma, pszichoterápiák hozzásegítenek bennünket az integrált személyiség kialakításához, mely érett, tudatos és konstruktív életstratégiájú, pozitív életszemléletű és önmegvalósító emberré segít válnunk.

Mindezen nyomvonalon hoztam létre a Személyiség Integrációs Tréning (csoportos) és  SzInT Terápia (egyéni) módszerét.A SzInT alkalmazza az egyes módszereket, így a családállítást, pszichodrámát, kineziológiát, de meg is haladja őket. Egy SzInT tréning kapcsán például nem állunk meg egy családállításban elérhető epizód-megoldásnál. A cél nem csupán egy múltbéli gócpont felszámolása, hanem a személyiség töredezéseinek feloldása, összerendezése, a múlt és a jelen erőinek egybehívása és elérhetővé tétele a SzInT állítás végére. Ezért egy normál SzInT állítás akár 2.5 óráig is eltarthat. Az állító, a csoport,  a terapeuta intenzív közös munkájának eredményként jön létre az állító információs erőterének rendeződése. Ekkor a tér és vele együtt minden résztvevő fellélegzik. Minden szereplő, legyen egy generációs ős, jelen életbeli szereplő (pl. pár, férj, főnök), belső személyiségrészünk (pl. belső gyermek, árnyék én), fogalom (pl. pénz) vagy éppenséggel egy szív vagy egy bokaszalag helyükre kerülnek. De még itt sem állunk meg…oda törekszünk eljutni, amikor már minden és mindenki a helyén áll,  ÉS az állítónkban is teljes az összerendezettség.

A SzInT és a TEK kineziológia együttes tapasztalati, az epigenetika, a test-mező és információs tér,  az elme és szív-szinkron tanulmányaim nyomán született a Szinkron Terápia módszere, mely test-lélek-szellem összerendezését, a múlt meggyógyítását, a jelen élethelyzetek és a személyiség harmonizálását segíti elő.

A jelenben maradva gyógyítjuk a múltat

A múlt megismerése, a mintázatok felismerése, a múlt sebeinek meggyógyítása közben végig a jelenben vagyunk, a jelenből nézzük végig a folyamatot és a jelennel hozzuk összefüggésbe azt.

Mosolygós napokat kívánok Neked!

Szeretettel:

Pozsgai Nikoletta

kineziológus, életvezetési tanácsadó

személyiség integrációs tréner

www.kineziologiakezeles.hu

Megosztás Facebookon

“7edíziglenes apádüte és anyádüte – a múltad határoz meg Téged, miért hagyod?” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Kedves Nikol,
    Nagyon nehez hetkoznap megjelenni egy esti budapesti eloadason de azt irod,hogy kerheto tavoktatasban is a meditacio.Nem a penz a lenyeg de van annak egyaltalan valami hatasa a kozosseg a Te jelenleted nelkul.? Tudom en vagyok a legfontosabb rajtam mulik minden de a magasabb rezgesszintre felemelkedesbeen a pozitiv energiak akik kozott lennek nagymertekben segitenenek.Kerlek ird meg erdemes e tavoktatasban egyaltalan resztvenni? Koszi a valaszod.

    Válasz
    • Szia Ari!
      Az eladásnak azért nagymértékben információs értéke is van, a személyes és a csoporthatáson túl:) Másrészt az a tapasztalatom, hogy az egy bizonyos rezgésben rögzített hanganyag bármikor meghallgatva ugyanarra a rezgésszintre rezgeti azt, aki hallgatja. A második részben pedig a meditáció és a rezgéstér eszköze azon technika átadásának és átvételének, mellyel otthon is bármikor a vezetésemmel magadnak végezhetsz vérvonal tisztítást,blokkoldást.
      Tehát szerintem, ha nem tudsz ott lenni, ahhoz képest az a jobb, ha így részt veszel és megtanulod, megkapod az ott történteket, mint az, hogy nem tudsz róla, nem is tudod meg és nem is tudod csinálni ezt a technikát:)
      Ezért találtam ki, hogy a programokat lehessen így is követni…tudod, sokan élnek vidéken és határon túl, akik így végre tudnak velünk haladni:)))
      Szólj, ha szeretnéd kipróbálni egy ilyen távoktató csomagot, aztán meglátod, hogy a későbbiekben is járható út lehet a számodra is!
      Szeretettel:
      NIkol

      Válasz
  2. Kedves Nikoletta!
    Ez a téma amit most érintesz eléggé összetett és számomra nagyon zavaros. Van olyan terapetuta aki azt mondja, hogy ő most már úgy látja az oldásoknak soha nincs vége, mert az ősök vonala mégha csak 7edíziglen is de rengeteg. Inkább a tudatosodást kell növelni és máglátni a reakciókat /ez Te is írod/. Ez az egyik ami nekem most felmerült, a másik pedig akkor hol van itt a megtervezett életutunk, ha “rá vagyunk kapcsolva” az ősökre?! Hogyan tudjuk a saját utunkat járni ennyi kacat mellett?! Akkor még a tásunkról/párunkról , a gyerekeinkről nem is beszéltünk. Szóval nagy itt a zűr-zavar!! Elég sok helyen ajánlják az oldásokat, ha ez tényleg működik, akkor ennyi év alatt már ennek a nyomát is látni kellene!! Én is voltam már családállításon, beszélgettem olyanokkal akik már régóta próbálkoznak ezzel a módszerrel, és azt mondják nem érzik a hatását. Honnan tudom eldönteni, hogy ki az aki hatékony? Köszönöm válaszod.

    Válasz
  3. Kedves Nikol!
    Én is szívesen lennék köztetek (mint ahogy már többször is voltam), de sajnos most nem tehetem, mert többször is hetente nem tudok én sem Bp-re utazni!
    A hanganyagokkal úgy vagyok, hogy a “sok bába között elvész a gyerek”…
    Túl sok mindent szeretnék egyszerre, nagy a csábítás az ilyen-olyan kurzus, a rengeteg könyv, stb, terén, és mindent nem lehet egyszerre! Az egyéni oldásról nem mondtam le, de ha elkezdem, abba is rendszert kell vinni! Azon vagyok, hogy mielőbb egyeztethessünk!

    Válasz

Szólj hozzá!