Érzelmi elfojtások, maszkok helyett: Valóság!

Maszkok és a valóság

Mi van a maszk mögött valójában?

Miért döntünk úgy újra és újra, hogy nem fejezzük ki azt, ami bennünk zajlik? Elnyomjuk, lenyeljük, annak ellenére, hogy ott dobog a torkunkban a szívünk, a gombóctól nyelni is alig tudunk, a gyomrunk görcsbe rándul, megremegnek a térdeink, legszívesebben ordítanánk mégis mosolygunk, vagy azonnal kimenekülünk a helyzetből, hallgatás-sztrájkba kezdünk, a másikra csapjuk az ajtót…kire mi a jellemző reakció.

Az érzelmekről írt januári cikkemben írtam, hogy „Az érzelmeink gyakorolják a legnagyobb hatást a testi-lelki közérzetünkre és ezek képezik az emberi kapcsolatokat oly gyakran megtépázó játszmák alapját is.” Ekkor ígértem, hogy az érzelmi elfojtásokra még külön ki fogok térni, íme:)

A legfontosabb kérdés szerintem az érzelmi elfojtásoknál az, hogy miért teszünk így. Tudjuk, hogy ez nem tesz jót az egészségünknek, rombolja a kapcsolatainkat, gyengíti az önbizalmunkat. Mégis sokan, sokszor döntenek így…és néha, talán mi is.:)

Miért is fojtjuk el az érzelmeinket?

  1. Egyszerűen így tanultuk az előző generációktól.
  2. Könnyebb lehet, elrejteni az elsöprő érzelmeket, mint szembenézni velük.
  3. Úgy érezhetjük, hogy az érzelmeinktől sebezhetőbbek és/vagy gyengébbek vagyunk. Ezért jobbnak látjuk nem megmutatni őket. Tehát voltaképpen önvédelemből elzárjuk magunk és mások elől a érzelmeinket, mert azt gondoljuk, hogy azok elbizonytalanítanak, kiszolgáltatottá, tehetetlenné tesznek bennünket.
  4. Az érzelmeink kifejezésére negatív reakciókat kaptunk és például félelem alakult ki bennünk mások negatív viszonyulásaitól, ránk adott reakcióitól. Ez az ún. konfrontációs félelem, kutatások szerint az egyik legerőteljesebb mintánk!
  5. Azt tanultuk, hogy ez az egyetlen mód az érzelmeink kezelésének. Mivel nem kaptunk más mintát, vagy minden más minta veszélyesnek tűnik, azt választottuk (tudat alatt), hogy az eredeti, biztonságosnak vélt mintánknál maradunk.
  6. Szüleink nem tudták, és/vagy mi magunk nem tudjuk, hatékonyan kifejezni az érzelmeinket, a bennünk zajló folyamatokat. Mivel nem ismerünk megfelelő kommunikációs módokat erre, nem is kommunikáljuk érzelmeinket.

A Konfrontációs félelemről

Az egyik legerőteljesebb félelem a konfrontációtól való félelem. Ennek gyökere abban rejlik, hogy kisgyerekkorunkban megtanultuk, hogy akkor szeretnek és fogadnak el minket a szüleink, ha mindent az ő elvárásaiknak megfelelően teszünk. Ezzel együtt az is megtapasztaltuk, hogy amikor kiálltunk önmagunkért és érvényesítettük az érdekeinket, akkor általában valamilyen rossz hatás ért bennünket. Ez aztán rögzült bennünk és minden későbbi élethelyzetben, amikor önmagunkért kellene síkraszállni, akkor előkerül a jól ismert belső érzés, mi lesz a büntetésem… nyilvánvalóan valami rossz fog történni tartja a tudatalatti gúzsban a cselekedeteinket, így hát csöndben maradunk és megtesszük azt amit ugyan nem akarunk, de hát fő a harmónia. Minél többször tettünk így az életünkben annál inkább belénk ivódott ez a fajta viselkedésmód, mint lehetséges reakció és annál nehezebbnek találhatjuk önmagunk felvállalását és a többnyire ezzel járó konfrontációt.

Mit tehetsz az érzelmek, erős reakciók elnyomása, elfojtása helyett?

  1. Használd az általuk biztosított (a belőlük fakadó energiát, erőt) céljaid elérésére. Azaz a legjobb stratégia az, ha megtanulod hogyan tudod a benned tomboló érzelmeket erőforrásaiddá alakítani és így megsokszorozni a céljaid megvalósulásának esélyét. A düh és a mögötte álló harag például remekül transzformálható takarításba vagy kreatív alkotó munkába:)
  2. Felvállalod magad és kifejezed az érzelmeidet önmagad és a környezeted számára.

Mi történhet, ha felvállalod az érdekeidet?

A másik fél mérges lesz, talán dühös. Lehet, hogy tajtékzani fog… lehet, hogy nem lesznek ilyen erős reakciói, lehet hogy elsőre elfogadja, lehet, hogy vitázni fogtok. A konfrontációt fel kell vállalni. Nem ez a kérdés. Inkább az, hogy ezt hogyan tegyed úgy, hogy a saját érdekeidet mindvégig szem előtt tartsd, de ne gázolj át a másik ember érdekein, érzésein. A cél az legyen, hogy mindkettőtök számára előnyös megállapodás jöjjön létre, melynek alapja a kölcsönös megértés és a másik fél érdekeinek ismerete, érzéseinek tiszteletben tartása.

Itt vagyok a magam valóságában, maszkok nélkül

Az önmagunkért való kiállás azért is fontos szerintem, mert e nélkül állandó hazugságban élünk önmagunkkal és környezetünkkel is. Az önámítások, a maszkok és a különféle mesterien elsajátított hárításaink, füllentéseink, elhallgatásaink megbosszulják magukat. Maszkok nélkül, önmagadat adni nem könnyű dolog. Neked sem, de a környezetednek sem. Legalábbis egy darabig. Utána változás áll be. Te már nem tudsz, jobban mondva nem akarsz máshogy élni és viselkedni, csakis önmagadhoz hűen, önmagad valóságában létezve. A környezet pedig forrong, üdvözöl, átalakul, olyanná, amiben „fényévekkel” jobban fogod magad érezni. Az önbecsülésed garantáltan szárnyakat kap!

Kívánom, hogy merd megélni és kifejezni az érzelmeidet, még akkor is, ha az először nem várt reakciókat szül. Ahhoz, hogy valódi életet élhess alapvető, hogy önmagunk is valódiak legyünk, önmagunkat merjük és tudjuk adni!

Pozsgai Nikoletta

kineziológus, női önmegvalósítás specialista

www.noionmegvalositas.hu

***

A cikket a HősNők.hu női önmegvalósítás szakértőjeként írtam.

About Nikoletta

Pozsgai Nikoletta Katalin, női önmegvalósítás specialista. Karrier-és életvezetési tanácsadóként, kineziológusként segítem elsősorban azokat a nőket, akik számára fontos a személyes önkiteljesedésük, a női értékek és a női lét csodáinak tudatosítása. Hivatásom célja, hogy a nők saját, generációs és kollektív mintázataik fájdalmait átalakítsák, a hitükbe és a szív bölcsességébe visszatérve a nőiségük virágát kibontva harmóniát hozhassanak a világba.