Mit hoz az új év, a Maya kalendárium szerinti Mag Éve?

Mit hoz az új év, a Maya kalendárium szerinti Mag Éve?
dr Lenkey Dorottyát a téma szakértőjét kértem, hogy foglalja össze a Maya naptár szerinti új évről a legfontosabb tudnivalókat, mely  július 26-ával megkezdődött:

“Korábban már megjelent egy írás a Maya  naptár szerinti évzárás-évkezdésről a július 25-ei téren és időn kívüli nap kapcsán,   ahol röviden szó volt az új évről, ami egy önálló tónusú sárga mag év lesz (ne ijedj meg az elnevezéstől, mindjárt magyarázom is!). Most  részletesebb információt is kaphattok ez év jellemzőiről.

Elöljáróban annyit, hogy ez az év „tisztán” a Földnyára vonatkozik, az ő „személyes éve”, igazi mag év. Persze, ránk emberekre is jelentős a hatása, hiszen a Föld, a mi élőterünk, amelynek energiájában  élünk, s amelynek energiájának alakításához  – tudatosan vagy tudattalanul – mi is hozzájárulunk személy szerint is .

Mit is jelent a mag?


A mag tartalmazza az adott téma teljes evolúciós  mintáját a kicsírázást és az azt követő szárba szökkenést, a kivirágzást és magérlelést is beleértve. Valamint azt a programot is, hogy a következő mag evolúciós mintázata módosuljon, mutálódjon az “anyanövény”élete tapasztalatainak beépülésével.  Ezeket  a magokat  akár ebben az életünkben is létrehozhattuk, illetve hozhattunk “kész” magokat is előző éltes tapasztalásaink eredményeként. Ezek mind az akkori aktuális vágyaink, látomásaink magjai.


Annak érdekében, hogy az év energiáit jól ki tudd használni, vedd számba, hogy milyen magjaid várnak kicsírázásra, milyen kicsírázott magokat kell felnevelned. Vizsgáld meg őket abból a szempontból, hogy ezek most is kifejezik-e a te igaz vágyaidat és látomásaidat. Dönts arról, hogy melyeket akarod növekedésnek indítani, felnevelni és persze létrehozhatsz újabb magokat is.


Ahhoz, hogy a mag kivirágozzon, termést érleljen és arathass, fontos a jó a táptalaj és a megfelelő  táplálás is. Ebből a szempontból is érdemes magadba nézned megvizsgálnod a korlátozó mintáidat, hiedelmeidet, azokat saját, illetőleg veled szemben támasztott elvárásokat, amelyek akadályozzák, lassítják ezeket a folyamatokat.


Ezekre  a vizsgálatokra erős  késztetést adódó impulzusokat kapunk ebben az évben. Nagyon segítőek az energiák, hogy beindítsuk a csírázást  követő növekedést, mely folyamat során lehetnek olyan magok, amelyből származó termést már idén élvezhetjük, de olyanok is, amelyeknél hosszabb idő alatt juthatunk el az aratásig.


A Maya szinkronárium rendszere meghatározott szabályok szerint összeállított- az adott nap pecsétjének, tónusának, vezető energiájának lényégét tükröző- mantrákat használ ahhoz, hogy az adott nap energiára minél teljesebben  ráhangolódhassunk.


A mantrák a jobb agyféltekét célozzák meg ezért nem baj ha a logikus gondolkodásunk számára nem teljesen értelmezhetőek. Jó, hogyha egyszer- kétszer hangosan is elmondjuk őket.


A téren és időn kívüli nap – a mátrix nap- és az év első napjának mantráit  érdemes időről-időre az  egész évben elmondani , mert ennek a két napnak az energiája az egész évet meghatározza.


A két mantra a következő:


Aktiválok az álmodásért

Megkötve az intuíciót

Lepecsételem a bőség bevitelét

A szolgálat elektromos tónusával.

Engem a beteljesülés ereje vezet utamon.


Meghatározok, hogy célozzak

Megszabva az öntudatot

Lepecsételem a kivirágzás bevitelét

A forma önálló tónusával.

Engem az egyetemes tűz ereje vezet utamon.”

***

A mantrákat nem feltétlen kell a racionális agyaddal megértened, elég ha elmondod és hagyod hatni…próbáld ki!)

Megosztás Facebookon

Szólj hozzá!