Születésünk meghatározza szülésünket és szülővé válásunkat is

Születésünk meghatározza szülésünket és szülővé válásunkat is

Három nagy beavatása van az életünknek. Az első a születésünk, a második amikor gyermekünk születik, a harmadik, amikor átmegyünk a halál kapuján. A mai írás a születésről szól. Annak meghatározó mivoltáról az egész élet, a szülés/szülővé válás és a haláluk szempontjából is. 
Az ahogyan fogadtak minket meghatározza az életünk teljes mintázatát. Amivel találkoztunk és ahogyan megéltük életünk első magzatkori hónapjait, ahogyan születünk és ahogy születésünk utáni első meghatározó három hónapot megéljük, együttesen alakítja ki az ÉletMintát.
Ha szeretnénk megváltoztatni az életünket, és ismerjük az alapvető ÉletMintánkat, többszörös esélyünk van arra, hogy sikerrel járunk. Az életmintát meghatározó korai bevésődések mint a változással szembeni belső ellenállás fognak megjelenni.  Akár pozitív, akár negatív tapasztalásnak éltünk meg egy-egy tényezőt, eltérést jelent az alapvető programozottságunkkal szemben. Ezzel a témával külön foglalkozom az Everness Indián Nyár Platón színpadán tartandó előadásomban 2019. szeptember 14-én>>>  valamint a  Születés/SzülésMátrix/ÉletMinta blokkoldó SzInT állító napon 2019. október 13-án>>>
A második beavatás a szülés / szülővé válás
Mindaz a mintázat, amit a kezdetekben kialakult ÉletMintának neveztünk eddig, alapvetően határozza meg a foganás-várandósság-szülés és szülés utáni időszakunkat, amikor már mi magunk válunk szülővé. Nőknél és férfiaknál egyaránt megjelennek ezen minták, de a női mintázat kerül előtérbe az anya és magzata egy test -és véráramkörbe tartozottsága okán. A kezdeti megtapasztalások beépült mivolta, a blokkok feltáratlansága és fel nem dolgozottsága miatt a foganás-várandósság-szülés/szülővé válás (röviden SzülésMátrix) programismétlést indít be. Az eredeti általunk megélt program, valamint a szüleinktől örökölt generációs programok együttesen határozzák meg a szülés-születés folyamatát. Ezzel lehetőséget is kapunk egyébként arra, hogy újraírjuk, feloldjuk saját születési élményeinket, gyógyítsuk a generációs szülés-születés történeteket.
Amikor dolgozunk saját születéstörténetünkön lehetőségünk van változtatni az eredeti programozottságunkon, ezzel pedig megváltoztathatjuk saját szülésünk/szülővé válásunk eleve kódoltságait. Saját születésélményünk feldolgozásával pedig nemcsak saját ÉletMintánkon tudunk változtatni, hanem lehetővé tudjuk tenni, hogy gyermekünk tisztább, könnyebb, természetesebb, számára a lehető legjobb módon tudjon megszületni.
A gyermek megszületésére és nevelésére érdemes jó előre felkészülnünk. A tudatos szülővé válás és a családtervezés folyamata ez. Ebbe beletartoznak az egészen fizikai-anyagi szintű kérdések, az érzelmi-lelki felkészülés egy teljesen új életvitelre, a mentális-gondolati-szemléleti átalakulást is beleértve, hiszen immár nem csak önmagunkért leszünk felelősek, hanem egy gyermekért is. A gyermekünket pedig egész életünk során készülünk kísérni, közben változó intenzitással, változó igényekkel a felnövekvő majd felnőtt gyermekünk részéről. Mindebbe bele kell tartozni a szellemi-spirituális -szakrális vetületeknek is. Szellemi alatt a természetfelettivel való kapcsolatot értem itt, melyben az ember tudatára ébredt, hogy a nagy egésznek kicsiny része és nem uralkodik a világ vagy épp a természet felett. A spirituális alatt itt és most  erőt adó hitrendszert értek, ami egészen széles spektrumon mozog a ma emberénél – a vallásos hittől és a jó értelemben vett Forrással való kapcsolatig, lélektudatos életszemléletig. A gyermeket mindezen szinteken együttesen várjuk, az érkezésére és érkeztetésére mindezen szinteken együttesen készülünk fel. Optimális esetben társunkkal, akivel elköteleződtünk egymás iránt és képesek vagyunk felelősséget vállalni a kapcsolatért, a gyermek/ekért, a családért és a jövőnkért.
Miként tudod segíteni a baba megfoganását és előkészíteni érkezését?
Mindebben a várandósságra való felkészüléstől, a várandósság és szülés folyamatának megélésén át, a tudatos szülővé válás folyamatában kísér az AranyBölcső Program. Következő programunk, 2019. szeptember 21-22. kifejezetten a fogantatást készíti elő, illetve annak blokkjait oldja>>>

Megosztás Facebookon

Szólj hozzá!