Teremtsünk együtt Új Valóságot – mindannyiunk Igaz Önvalója szerint

Teremtsünk együtt Új Valóságot – mindannyiunk Igaz Önvalója szerint

Ha figyelemmel kísérted az őszi-téli programokat, akkor láthattad, hogy a vezérfonalat a VAN VÁLASZTÁSOD! fő gondolata képviselte és mindaz, ami a választásodban való megállást segíteni tudja. Ilyen módon nagy szerepet kapott a fájdalomtest felismerésére és átalakítása és az ÖrömTest építésének folyamata a csakrablokk oldó esteken, a transzformációs napon. Mindemellett kiemelt szerepe volt (és van:) a szívnek, a lélek és a középpontban való összerendeződés.
Szeretném, ha 2012 út lehetne a legteljesebb önmagad valóságába. Ezért egy olyan programot hívtam életre, melynek az áll a fókuszában, hogy miként válthatod valóra szív-vágyaidat, teremthetsz a három erőközpontodban, felhasználva a már általam eddig is tanított jobb és bal agyféltekére és azok integrációjára alapozott célkitűzés-célmegvalósítás legfontosabb tudását. ugyanakkor bőven kiegészítve és meghaladva azt az elmén túli teremtő központjainkban való teremtéssel.
A cél, hogy minden szinten, a test-lélek-szellem szintjén és a három erőközpontodban egyesítve, egy középpontba-rendezetten, a lélek-erődben megállva és a szív teredben teremthess új valóságot.

  • akkor is, ha a gazdasági válság második hulláma söpör majd végig az országon
  • akkor is, ha lehúzó, érdekleső kapcsolatok vesznek körül
  • akkor is, ha bizonytalan vagy abban, hogy neked is lehetséges

Akkor is…ha…bármi miatt úgy érzed, hogy neked eddig nem sikerült, pedig olvastál már mindent és kipróbáltál már nagyon sok célkitűzés tanfolyamot, könyvet.
Régóta gyűjtöm a “miért nem sikerült eddig” témákat és visszahúzó erőket a tanfolyami résztvevőktől, önszabotázs blokkodásra jelentkező kineziológia kliensektől és SzInT állítások résztvevői körében. Ezekből született az öszabotázs-tesz, önszabotázs videók sora.
Az önszabotázsok, kudarcok és a sikerek elemzése során rájöttem az elmei teremtés okozta előnyökre ÉS korlátokra. Sok minden sikerülhet szívós munkával az elméből indítva is…de sokszor kudarcsorozat vár rád, ha az elme kettősségével teremtesz.
Ezért a célkitűzés-célmegvalósítás programok is megújulnak, egy átfogóbb képet adva a vágyak megvalósításához, az új – Igaz Önvaló szerinti – legteljesebb valóság megteremtéséhez.
A legfontosabb kulcsokat és új felismeréseket integrálva tartom a 2012-re felkészítő napot:

Új Valóság Teremtő Nap

Legyen 2012 Út Legteljesebb Önmagad Valóságába!

2011. 12.11.-én 9:30-17:00

2012 jelentős és meghatározó év lesz, mindannyiunk számára. Szeretném, ha úgy tudnád megkezdeni ezt az évet, hogy már az első pillanatától fogva az új valóságodat tudod teremteni. Szeretném, ha megérkeznél oda, hogy az új év első napja az új valóságod első napja is lesz egyben.
Ezért tartom ezt a programot már most, még az ó év utolsó hónapjában. Szilveszterkor a régi életedet, a régi valóságodhoz tartozó mintázatokat elengedve, az új valóságodba léphess. A nap során előadással, test-lélek-szellem összerendező középpont meditációval és teremtő erő meditációval, majd szertartással fonom egybe mindazt, amit az  elme, a szív és a zsigeri teremtésről tudni érdemes.
A nap programja:

9:30-10:30 Előadás: Új Valóság teremtés “három aggyal”
Három “Agyunk” van, használjunk hát mindhárom erejét és tudását a teremtésben. Az elme, a szív és a zsigerek teremtő útját és az eddigi életedben, sors-és életmintádban játszott szerepét, működését mutatom be. A célkitűzés-célmegvalósítás elmei irányvonalát és legfontosabb lépései mellett megismerheted a szív teremtő erejének működését és a zsigeri teremtés lényegét. Az előadás célja a három teremtő központ megismertetése és az új valóság teremtésbe, az életed átrendezésébe való bevonása.
10:45-11:30 Három Erőközpont Meditáció a három teremtő erő megismerésére, belső átélésére
11:45-12:30 Műhelymunka 1.: Mit akarok az Új Valóságomban? Feladatlappal és gyakorlatokkal segített célkitűzés az új évre. A gyakorlatban végigvitt jövőképtervezéssel ott helyben letisztítjuk a céljaidat, amelyeket 2012-ben megvalósítasz. A résztvevők a feladatlapot előre megkapják, hogy át lehessen gondolni a benne foglaltakat.
12:30-13:15 Ebédszünet
13:15-14:15 Műhelymunka 2.: Fókuszváltó Technikák, hogy megtartsd magad a középpontodban és az erődben, így a Forrással összekapcsolt tudatos “segített” állapotban
14:30-16:30 Új Valóság Teremtő Meditáció és szertartás az egyesített Három Erőközpontban való teremtéshez

Új Valóság Teremtő szertartás, hogy megérkezhess az általad vágyott új valóságba, az új életmintákba. A szertartás célja, hogy megérkezz abba az állapotba, amikor a összerendezett vagy a test-lélek-szellem szintjén, összekapcsolt a lelkeddel, legigazabb önvalóddal és a forrással. A megemelt tudatszintű kapcsolódás és teremtés erejét ismerheted meg, amikor a csoport energiák megsokszorozzák az egyén energiáját és teremtő erejét, mindenki érdekében.

A programot megosztó körrel zárjuk várhatóan 17 órakor.
Az Új Valóság Teremtő Nap helyszíne: Bp. Erzsébet krt. 58. I. em. 4.
A nap részvételi díja: 12 000Ft, mely tartalmazza az előre elküldött önfeltáró és célkitűzést segítő feladatlapot.
Távoktató csomag:
A nap során hangfelvétel készül, így távoktatás formájában is részesülhetsz az Új Valóság Teremtő Nap tanításaiból, gyakorlataiból. A távoktató csomag ára 8 000Ft.
Az otthoni felidézést és a meditációk többszöri meghallgatását segítendő a hangfelvétel ára a programon résztvevők számára kedvezményesen 3000Ft  lesz.
Kedvezményes lehetőségek a résztvevőknek (személyesen és a távoktatásban résztvevőknek is!):
1.Visszatartó erő feltárás és önszabotázs okokat feltáró (jelen élet, generációs háttér és előző életek területén) kineziológia tanácsadás: 15eFt helyett 10eFt-ért
2. 3 alkalmas visszatartó erő feltárás és önszabotázs oldó kineziológia kezelés bérlet: 45 e Ft helyett 35eFt-ért
3. Kedvezményes SzInT állítás önszabotázs témában, hogy megtudd miért nem engeded meg magadnak a boldogság, siker, bőség megélését 15eFt helyett 12eFt
4. Kedvezményes Célkitűzés-Célmegvalósítás Online Tanfolyami részvétel 12500Ft helyett 6 500Ft-ért.
A kedvezményekre csak annyi korlátozás van, hogy 2012. 01.31-ig fel kell használni, vagy a tanfolyam és a 3 alkalmas kezelés esetében meg kell kezdeni.
Jelentkezés:
A programra való jelentkezésedhez tölts ki az alábbi regisztrációs űrlapot a program oldalán:
Új Valóság Teremtő NAP: 2012 = Út Legteljesebb Önmagad Valósága felé>>>
***
Teremtsük együtt az Új Valóságot a Föld egészén, melyben mi már a legteljesebb Önvalónk Szerinti életet éljük!

Várlak szeretettel!
Pozsgai Nikoletta
kineziológus, életvezetési tanácsadó
noionmegvalositas.hu
www.kineziologiakezeles.hu

Megosztás Facebookon

Szólj hozzá!