Az Énképünk fejlődése, fejlesztése…

Az Énképünk fejlődése, fejlesztése…

Az Énképünk Fejlődése, és annak további fejlesztése…

 

Létezik egy olyan kiindulási alap, ami mindannyiunkat hozzásegíthet ahhoz,

hogy boldogok, kiegyensúlyozottak és sikeresek legyünk.

A sikert most úgy értem, hogy elérjük, megéljük mindazt, ami szerintünk a boldog élethez szükséges.
Ahhoz, hogy sikeresnek érezzük magunkat, szükségünk van arra, hogy testileg-lelkileg egészségesek legyünk, higgyünk önmagunkban és abban, hogy képesek vagyunk megélni a boldogságot, elérni a kitűzött céljainkat.
Ahány ember, annyiféle boldogságérzet és –meghatározás létezik. Megannyi feltétel, mégis van 5 olyan dolog, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy kiegyensúlyozottak és elégedettek lehessünk és meghatározható egy olyan fogalom is, amely a boldogság egyetemes alapját képezi.

Ez pedig nem más, mint aminek a fejlesztését már Te is felismerted:

a POZITÍV ÉNKÉP!

Az énkép, azaz az önmagunkról alkotott képünk határozza meg azt, hogy kinek látjuk/érezzük/tartjuk magunkat, milyen elvárásaink vannak önmagunkkal szemben, mire tartjuk képesnek magunkat, mikor és milyen hatásokra reagálunk jól/rosszul, mihez képest vagyunk elégedettek vagy éppen elégedetlenek önmagunkkal szemben.

Az énképedbe tartozik mindazon önmagadról kialakított tudatos és tudattalan ismeret, ami Téged, mint egyéniséget jellemez. Ez tehát egy szubjektív, mégis szilárd vázzal rendelkező kép, melyet az egymásra rakódott tapasztalatok és élmények bebetonoztak az évek során. Lehet jellemzően negatív vagy pozitív, vagy a kettő közötti tengelyen bárhol.

Ebből az összefoglalásból már adódik, hogy mi kell ahhoz, hogy pozitív lehessen az énképed:

  1. önismeret
  2. önbecsülés
  3. önbizalom
  4. önfejlesztés
  5. önmenedzsment

Az önismereti folyamat során el tudok jutni odáig, hogy elfogadjam és értékeljem mindazt, aki és ami vagyok. Ez az önmegismerésen alapuló önelfogadás lesz a továbbiak előfeltétele. Az önelfogadást és az önértékelést együttesen önbecsülésnek hívjuk! A megerősödött önbecsülés erősíti az önbizalmat is.

Aki nincs tisztában a saját képességeivel, erősségeivel, annak az énképe és az önbecsülése, ennek következtében az életében elért teljesítménye is szükségszerűen alacsonyabb marad. A saját értékek megismerése és az önmagadba vetett hit, hogy képes vagy azokat kiaknázva sikeres és boldog életet élni, adják az igazi önbecsülést. Az önbecsülés tehát nem más, mint önmagad ismerete és a magadba vetett hit. Mindezek birtokában lehetsz képes a valóban fontos céljaidat megvalósítani és tartósan örömben élni, mert csak az az ember képes Valóra Válni, aki felismeri én-részeinek hamisságát és megvan benne az Erő ahhoz, hogy az értékeinek és belső forrásainak feltárásával, felszínre hozásával tudatos változásokat hozzon létre az életében és másokéban.

noionmegvalositas.hu

 

„A pozitív énképű ember ismeri önmagát, élet-és családtörténetét, az élettapasztalataiból teremtett belső erőforrásaira és értékeire alapozva erős önbecsüléssel rendelkezik, bízik önmagában és tudja, hogy az önfejlesztés olyan kulcs a kezében, amivel tényleg bármit elérhet.”

 

Könyvemben arról írok, hogy leginkább feleségként és anyaként tartják számon a nőket, s csak ha mindezeken túl vannak, gondolkodnak el az önmegvalósításon. Nem amellett érvelek mint szerző, ilyen módon, és inkább építsen mindenki karriert és majd szüljön 40 évesen!? (Miközben a szülés különben is egyre inkább kitolódik)

Lehet egyensúlyt teremteni a karrier-feleség-anyag hármasban?

Olvass bele könyvembe hogy megtudd…és várlak sok szeretettel a programon!


Önbizalom Nőknek

Pozitív Énkép-

Ideális Testkép

 

2021.MÁJUS 18.

18:00-20:00

ONLINE ZOOM PROGRAM

 

 

Fókuszban:

ÖNBIZALOM, ÖNÉRTÉKELÉS, ÖNBECSÜLÉS, ÉNKÉP, TESTKÉP

19:00-20:00 Előadás Pozitív Énkép-fejlesztés témában, melyben szó lesz az

ÉNIDEÁL és az ÖNMAGUNKRÓL ALKOTOTT REÁLIS KÉP, azaz az ÖNÉRTÉKELÉS, valamint az ÖNBECSÜLÉS és ÖNBIZALOM erősítésének fontosságáról, lehetőségeiről és eszközeiről. Önbizalom-erősítő gyakorlatokkal is készülök, tehát nem csak előadás lesz:)

A program részletes leírását megtalálod a link alatt, és jelentkezni itt tudsz: https://noionmegvalositas.hu/onismeret-onfejlesztes/onbizalom-noknek-pozitiv-enkep-idealis-testkep/?fbclid=IwAR0uFz1cr1P7KqSJGT8W2nrMVWULG7b9KlxT1uFfXreIEEErdGwCpVqyN9I

Várlak sok szeretettel!


Várlak szeretettel, én, aki 13 évesen még dadogtam és hadartam, az utolsó dolog lett volna vágyaimban, hogy tömegeknek előadjak. 18 évesen már csoportoknak tanítottam, 22 évesen tanítottam és több ezer fős konferencián voltam előadó. Azóta nem csak magyarországon, hanem nemzetközi viszonylatban idegen nyelven is tartok előadásokat. De önbizalmam története nem csak előadói mivoltamban érdekes… a női úton is. Benne gátlásosság, testkép problémák, sőt volt túlsúly is.

 

Aztán terápiás céllal dolgoztam azon, hogy a 6. könyvem borítóján már magam szerepeljek saját fényképpel. A 7. könyvnél ez már természetes volt. 

 

 

A történetemről a programon mesélek, mert igenis lehetséges! Ha nekem sikerült, neked is fog!

Pozsgai Nikoletta


Jelentkezni itt is tudsz a programra: 


Kérlek töltsd ki az alábbi űrlapot és válaszlevélben érkezik számodra minden fontos további információ: 

Vezetékneved:*
Keresztneved (ahogyan szólíthatlak):*
E-mail cím címed:*
Számlacímed (céges cím vagy magánszemély esetében postacím):*
Telefonszám, csak adminisztratív szervezési kérdésekben:*
Melyik csomagot kéred?:*Mindent bele csomag Félár, mert megvan a Pozitív Énképfejlesztés Nőknek c. könyv
Könyv rendelés esetén szállítási címed:
Hol hallottál a Női Önbizalom – Pozitív Énképfejlesztő estről?:*
Mi a legnagyobb nehézséged? Miben szeretnél fejlődni ezzel a programmal?:*

Ha szeretnéd ezt a könyvet...itt, közvetlenül is meg tudod rendelni.

    E-mail cím:*
    Keresztnév:*
    Vezetéknév:*
    Telefonszámod (a postának adom meg, hogy elérjenek a szállításkor, ha szükséges):*
    Fizetési módok:*Postai utánvét Banki átutalás és postázás Személyesen programon
    Melyik könyvet kéred?:*

    Méh Erő Ébresztő 5500Ft

    Nőiség Ezerszirmú Rózsája 5500Ft

    Az Önmenedzsment Mesternője 4500Ft

    Váltsd Valóra az Életed - könyv 3500Ft

    Váltsd Valóra az Életed - Aktivátor 3000Ft

    A Pénz Boldogít?! Pénzkezelés nőknek 4800Ft

    Pozitív Énképfejlesztés nőknek 4000Ft

     

    Számlacímed:*
    Postacímed vagy szállítási címed:*
    Dedikációt kérsz-e?:
    Megjegyzésed, kérésed:
    Megosztás Facebookon

    Szólj hozzá!