Az Önmenedzsment MesterNője…Eltérő életszerepek

Az Önmenedzsment MesterNője…Eltérő életszerepek

Az Önmenedzsment MesterNője…

Eltérő életszerepek

 

Az alábbiakban összeállítottam azoknak a készségeknek és képességeknek a listáját, amelyekről azt gondolom, hogy a modern korban önmagát megfelelően menedzselő nőnek feltétlenül sajátját képezik.
Az Önmenedzsment Mesternője
1. pontosan tudja ki ő (önismeret),
2. miben jó (érték-tudatosság) és
3. mi felé halad (céltudatosság).
4. Az álláspontját és az érdekeit eredményesen képviseli (önérvényesít),
5. kommunikációja tiszta, követhető és erő árad belőle (önérvényesítés asszertív kommunikációval, női erővel),
6. lényében nőies és harmonikus (női értékek, nőként való kiteljesedés, lágyság-esztétikum-harmónia-bölcsesség-intuíció).

Szeretném külön kiemelni az utolsó két pontban említett női értékeket és női erőt, és kicsit bővebben is szólni róluk.

 

Az Önmenedzsment Mesternője lényében nőies és harmonikus tud maradni, a lágyság, az esztétikum, a harmónia, a bölcsesség vagy éppen az intuíció ugyanúgy jelen van benne, mint az empátia vagy a női erő.

 

Ezeket a hagyományos női értékeket egyrészt meg tudja őrizni, meg tudja becsülni, másrészt a nőként való kiteljesedésében, az életének megvalósításában fel tudja használni.

 

 

Férfi és női életstratégiák: eltérő életszerepek

Egy dolog biztos: a születésünkkel eldőlt, férfiak vagy nők vagyunk-e!

A tudatalatti szinten már a fogantatásunktól fogva kapjuk a visszajelzéseket arra nézve, hogy fiúk vagy lányok vagyunk. A legtöbb nemiséggel kapcsolatos blokk pont itt, a magzati korban keletkezik

A nőkkel és a férfiakkal szembeni alapvető elvárás biztos, lévén a társadalom gondoskodik arról, hogy beleszokjunk az elvárás rendszerébe:

A nőnek szülnie kell, a férfinak családot fenntartania.

A két nem életútja bizonyos tekintetben előre meg van határozva a kor alaprendszere szerint. Az ettől való eltéréseket a társadalom „bünteti”, kineveti, kiközösíti, billogokat süt rá. Gondolj csak egy a saját neméhez vonzódó emberre.

De kevésbé extrém eseteket is említhetnék, vegyük például azt a nőt, aki karriert szeretne befutni és tudatosan/tudattalanul, de olyan élethelyzetet teremt magának, melyek miatt egyszerűen kimarad az anyává válás. A társadalom kellőképpen pellengérre is állítja a gyermektelen nőket, karrieristának bélyegezve őket.

A két legdestruktívabb tévhit a nőkkel szemben:

  1. Egy nő csak akkor értékes – hagyományos szempontok alapján -, ha anyává válik. (Igen ez fontos és áldásos ajándéka a nőknek a világ és önmaguk számára, de a nőt nem csak ezért kellene értékelni, és nem szabadna ettől függővé tenni értékességét, „nő-számba vételét”.!)
  2. Gazdaságpolitikai szempontok alapján azt állítani, hogy a nő csak másodrendű állampolgár, másodrendű munkaerő, mert nem lehet rá számítani az anyai teendői mellett, sőt anyagi terheket jelent az állam számára.

A kettő fogságában – hogy most akkor anyának kell lennem, de közben dolgoznom is kell és nem biztos, hogy megbecsült munkám lesz megfelelő juttatásokkal – való vergődés aztán végképp hozzásegíti a nőket az életdilemmák és a belső frusztrációk sorához.

Mindeközben a férfiaknak sem könnyű:

Merthogy tőlük alapvetően elvárja a társadalom, hogy teljesítsenek, hogy karriert és egzisztenciát építsenek, hogy eltartsák a családjukat. Miközben talán sokan vágynának az igazi apaszerep megélésére, arra, hogy ott legyenek a gyermekük számára sorsdöntő években személyesen és közreműködően.

Két tendencia mégis megfigyelhető a férfi és női életutakkal kapcsolatban:

  1. A nők egyre öntudatosabbak, egyre inkább fontos számukra az egzisztenciális fejlődés, az önmegvalósítás, miközben mindezt igyekeznek összehangolni a családdal is. Ez az igény az utóbbi években nyilvánvalóan felerősödött.
  2. A férfiak vonatkozásában pedig a családban betöltött szerep növekedett, a vágy arra, hogy megéljék az apaságot. Egyre többen vállalják például a kisgyermekkel való otthonmaradást, miközben az anya jár el dolgozni.

Mi akkor a 21. század közös tanítása és feladata a férfiak és a nők számára?

  1. Véleményem szerint az egyik legfontosabb közös feladat, hogy mindkét nemnek integrálnia kell az egyes szerepeit.
  2. Mindkét nemnek először saját magát kell „rendberaknia”, hogy a közös kapcsolatuk is fejlődhessen, előreléphessen.
  3. Ebben a folyamatban nagyon fontos, hogy az előző generációk bebetonozódott alapelveit és elvárásait felülvizsgáljuk, ahol azt korlátozónak tartjuk, ott oldjuk, elengedjük, lecseréljük.

Tehát a panaszkultúra és tehetetlen szenvedés helyett nekünk kell az első lépést megtennünk, mert mi magunk tudjuk a legtöbbet tenni azért, hogy az életünk bármely területén méltó helyünket elfoglalhassuk, és az értékünkön kezeljenek bennünket. Szükséges hozzá az önérvényesítés és az önmenedzsment, azonban mindezt maximálisan önazonosan, nőként érdemes megvalósítani. Ez egy kompenzációs törekvés, hogy meg akarjuk mutatni, hogy vagyunk annyira jók és értékesek, mint a férfiak. Viszont negatív hatása, hogy egy férfiarcú társadalomban mi is férfias eszközökkel igyekszünk érvényesülni.

Ez tönkreteszi a nő nőiségét, de a férfi elől is elveszi a lehetőséget, hogy önmaga legyen, és elkezdik a nőies szerepeket átvenni.

Következő cikkem hamarosan olvasható! Várlak szeretettel!


 

Az Önmenedzsment Mesternője!

Az Önmenedzsment kifejezést sokféleképpen használják, leginkább az önérvényesítő képességre gondolván, holott ez egy sokkal komplexebb képesség és készségegyüttes!

Az önmenedzsment készségek olyan ismeretre és gyakorlati jártasságokra, képességekre épülnek, melyek segítségével biztosíthatod, hogy sikerül önmagadat kibontakoztatni, az életcéljaidat elérni és valódi jól-létet teremteni önmagad és szeretteid számára!

Ha már tudod ki vagy és mit akarsz jó úton haladsz, de ez önmagában még nem elegendőMinden helyzetben fel kell tudnod vállalni mindazt, ami vagy és ami számodra fontos!

Az ehhez szükséges tudnivalókat és készségeket szedem számodra egy csokorba az

6+2 hetes Női Önmenedzsment Tanfolyamon

A tanfolyam tananyaga alapvetően a racionális, anyagi világban szükséges tudásra épül, de figyelembe veszi a NŐI  PSZICHÉ  sajátosságait és a női élet kihívásait.

Légy az Önmenedzsment MesterNője!


 

Miről szól a Női Önmenedzsment Online Tanfolyam?

A Női Önmenedzsment Tanfolyam segít felismerni ki vagy és milyen erősségeid vannak, majd segít eljutni a megvalósításhoz szükséges tudni-és tennivalókig.  Az önmegvalósításához és az modern időkben való érvényesüléshez szükséges önmenedzsment ismereteket sajátíthatsz el, az idő-pénz-energia gazdálkodástól az önérvényesítő kommunikációig, viselkedésig! Mindeközben folyamatosan hangsúlyos szerepet kap majd a nőiség megélése, a női szerepek összeegyeztetése a modern, megváltozott kihívásokkal teli, sok esetben férfi-arcú világunkban. A tanfolyam végére rád szabott életstratégiát fogsz tudni kialakítani, mely alapján könnyen és hatékonyan tudod szervezni és alakítani a saját életed.Továbbá még rengeteg téma és fejlesztő segítség számodra!

További részletek a tanfolyam tartalmáról az alábbi link alatt: https://noionmegvalositas.hu/noi-onmenedzsment-online-tanfolyam-oktober-11tol/


 

Különleges és egyedülálló tanfolyamról van szó!

A Női Önmenedzsment Tanfolyam most induló képzése egyedülálló, különleges az országban és a világon is! Életre szóló élményekben, támogató női közösségben, élet igenlő szemléletben lesz garantáltan részed!

Mennyibe kerül mindez?

40 000Ft (bruttó)

a 6+2 hetes online tanfolyam részvételi díja

Kiegészítő további lehetőségek a személyes találkozást biztosító Női Önmenedzsment szeminárium>>> kapcsán:

 

Kockázatmentesség!

Garanciát vállalunk a tanfolyamért, azaz, ha nem leszel elégedett a programmal, akkor azt visszamondhatod, a tanfolyam díját a (az igénybe nem vett időszak után részarányosan) visszautaljuk a számodra.

Összefoglalva, akkor mit is kapsz a Női Önmegvalósítás Tanfolyam során?

  1. A tanfolyamhoz tartozó oktatási anyagokat, melyekhez egy zárt oldalon férhetsz hozzá. Ez várhatóan 20 leckét jelent., de eddig minden oktatási programomban túlteljesítettem ezt a számot:)
  2. A zárt oldalhoz tartozó összes előnyt: közösséget és támogató kapcsolatokat, kérdezési lehetőséget tőlem és társaidtól.
  3. A bónusz anyagokként minden pillér mellett az oldalra felkerülő támogató írásokat, ösztönzőket, életjavító írásokat, tippeket.
  4. Az online oktatás során felmerülő problémáidhoz technikai segítséget.
  5. Kedvezményes részvételi díjat a Személyiség Integrációs Tréningjeimhez (esti vagy egész napos)

Kezdés:

2021. október 11.


Kik tartják a Női Önmenedzsment Tanfolyamot?

Az oktatási programot szakmailag Pozsgai Nikoletta, karrier-és életvezetési tanácsadó, kineziológus, női önmegvalósítás specialista állította össze. A program jelentős részében tanít, önismereti -és személyiség integrációs trénerként segíteni a résztvevők fejlődését.

Karrier-és életvezetési tanácsadó, szakterülete a női önmegvalósítás.
Tréneri és tanácsadói munkája során közel ezer embernek segített már magánéleti válsághelyzetekből való kijutáshoz. Az általa használt önfejlesztő módszeregyüttes legfontosabb építőkövei a karrier-coaching és a kineziológia, melyek segítségével beazonosítható és megszüntethető az akadályozó tényezők testi-lelki szinteken egyaránt. Segítségével aktiválhatod ’siker és jóllét potenciálodat’, azaz megvalósíthatod céljaidat, álmaidat!


 

Regisztráció/Jelentkezés

A jelentkezéshez töltsd ki az alábbi rövid űrlapot, majd e-mailben értesítelek a továbbiakról!

Jelentkezhetsz az alábbi link alatt is, ahol a részleteket is olvashatod!:

https://noionmegvalositas.hu/noi-onmenedzsment-online-tanfolyam-oktober-11tol/

…vagy itt alább az űrlap kitöltésével.

Keresztnév:*
E-mail:*
Vezeték Név:*
Postacím (ahová a számlát küldhetjük):*
Számlacím (cégnév és cím):*
Melyik csomagot kéred? 1. Online tanfolyam 2. Online tanfolyam + szeminárium*
Megjegyzés:

 

Mi történik a jelentkezésed után?

A jelentkezésed után automatikus megerősítő levelet kapsz a rendszertől, amennyiben ez nem érkezik meg a megadott e-mail címedre kérlek írj az npozsgai@noionmegvalositas.weblapmentor.hu címre. A jelentkezésed elfogadása után a fizetési tudnivalókról és a tanfolyam megkezdésével kapcsolatban tájékoztatást kapsz. Technikai segítséget minden ponton adunk a zárt oldalhoz való regisztrációtól, a tanfolyammal kapcsolatos további tudnivalókig.

***

Ez a megrendelés elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, amelyre az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 5. és 6. §-ában foglaltak az irányadóak. A szerződés a távollevők között kötött szerződésekről szóló 1999. (II.5.) Kormányrendelet hatálya alá tartozik, amely szerint elektronikus megrendelés esetén a megrendelő 8 napon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől.

Megosztás Facebookon

Szólj hozzá!