Az Új Föld és az Új Tudatosság mintái

Az Új Föld és az Új Tudatosság mintái
Az Öröm bolygója: az Új Föld Valósága!

Új Föld

Az Új Föld terminus a Földünkön zajló a 20. század végétől felgyorsult és a jelenben is tartó folyamatának összefoglaló kifejezése. A lényege, hogy a bolygón egy újfajta tudatminőség van születőben, melyhez átalakulásra van szükség. A korábbi minőségek megtapasztalhatták magukat és a rombolási idejüket is megélhették már. Mint az emberiség történelmének megelőző szakaszaiban történt, egy-egy új világkorszak elkezdi éreztetni a hatását, megerősödik, átveszi a vezető szerepet majd a virágkora után eléri a fejlődési lehetőségeinek végét, legtöbbször a rombolási szakaszt és átadja helyét egy újnak. Az egyes kultúrkorszakok során más-másra helyeződik a hangsúly, mást tanul az emberiség. Az ipari forradalmat követő információs korszak ideje is túljáratódik egyszer és magában hordozza a következő korszak eljövetelét. Ennek a folyamatnak a kellős közepén éljük életünket.

Új Földnek azt az időszakot nevezzük, amikor az emberiség tudatállományában optimálisan lecsökken a szétválasztottság mintája és az emberiség egésze az egységben való létezést, úgymond a szeretet útját éli. Az egység úgy értendő, hogy az egyén önnön életében szabad választásai során az öröm-elvűséget követi és a nem-ártani másoknak szemléletben élve, együvé tartozását, egységben való működési képességét (az együttműködést) kívánja megtapasztalni. Voltaképpen nagyon leegyszerűsítve egy ideális állapotot igyekszik elérni az emberiség, melyben a bőség-öröm-szeretet és a kölcsönös megnyílás, együvé válás  a vezérelvek.

“Az emberiség tudat állományában optimálisan lecsökken a szétválasztottság mintája” – ez azt jelenti, hogy az a bizonyos kritikus tömeg már saját életében tudatosan választja és éli az egységet a különváltságra jellemző félelem minták helyett. A kritikus tömeg, a századik majom elmélet kapcsán terjedt el. Kutatók bizonyították egy kísérlet során, hogy amikor egy a többi majompopulációtól elzárt szigeten a 100. majomnak is megtanították, hogy a krumplit mossa meg és úgy fogyassza el, akkor a távolabbi szigeteken élő majmoknál megfigyelték, hogy már ők is megmossák a krumplit mielőtt megennék. Egyszerűen a majmok közös tudatalattijában megjelent e krumpli mosásáról szóló szokás alapértelmezett tudása. Innentől már az új kismajmok is ezzel a tudással születtek. Ugyanígy, az emberi kollektív tudattalanban is megjelenik és folyamatosan erősödnek bizonyos minták. Ha valamit elég sokan csinálnak elég sokszor, akkor az az emberiség alaptudásává válik. Amikor az adott tudás vagy szokás eléri az emberiség egy bizonyos hányadát, akkor az a szokásminta /tudás alapvetővé és velünk születetté válik. Azaz a kritikus tömeg elérése után  szükségszerű és automatikus változás, átrendeződés áll be:)

Az Új Föld jövő vagy jelenidő?

Az Új Föld mint folyamat abszolút jelenidő, hiszen egy globális változási-átalakulási folyamatról van szó. A tudattágulás és a szív útjának szabad választása egyre több ember sajátja. Itt idézném az Új Föld egyik legelkötelezettebb tanítójának, Eckhart Tollének a szavait:

“Az új föld számára az alap az új ég: a fölébredt tudat. A föld – a külső valóság – annak csupán a kinti visszatükröződése. Az új ég és ezzel együtt az új föld megjelenése nem olyan jövőbeli esemény, ami majd szabaddá tesz minket. Semmi sem tesz bennünket majd szabaddá, mert erre csak a jelen pillanat képes. Ez a felismerés a felébredés. A felébredésnek jövőbeli eseményként nincs értelme, mert a felébredés a jelenlét felismerése. Az új ég – a fölébredt tudat – tehát nem egy elérendő, jövőbeli állapot. Az új ég és az új föld megjelenőben van ebben a pillanatban benned”

Új Föld – Új Tudatosság

Pont  a minden pillanatban jelen lévő szabad választás lehetősége, a tudatos valóság-választás és alakítás, más néven a tudatos teremtés az, ami lehetővé teszi a sejtszintű átalakulás gyorsaságát. A szétválasztottság, elkülönültség illúziójából az emberiség ébred és saját teremtő erejét tapasztalja meg, immár tudatosan és játszi könnyedséggel. Egyre könnyebb ráhangolódni a belső egységre és egyre könnyebb megtartani azt. Bár igaz az is, hogy ezzel párhuzamosan felerősödött mindennemű visszatartó erő, mely azzal, hogy a felszínre jön tudatalattink bugyraiból lehetőséget ad a fejlődésre, továbblépésre.

Új Föld – az ÉletÖröm mintáival

Míg a szétválasztottság szenvedés és fájdalom mintákat hozott elő bennünket, úgy az Új Föld egység tudatossága az öröm mintázatot éleszti újjá bennünk. Az öröm, melyben egységben érezzük magunkat, testünk-lelkünk és szellemünk egyet akar és egyként cselekszik. Az öröm élménye kitágul és állandósul, létörömmé válik. A gondolataink, szándékaink és tevékenységeink alapját egyre inkább a tudatosan választott, majd a spontán megnyilvánuló örömélmények sora követi.

Új Föld és a VAN állapota

Lehet, hogy most még inkább a szűkség bezártságát taposod (pl. pénztelenség) vagy még keresed az életcélodnak megfelelő valódi hivatást (és nap mint nap olyan munkahelyre mész be, ahol csupa muszáj dolgot csinálsz a “biztonságot jelentő havi fixért”)..de attól még a teljes képbe beletartozik a VAN-ság, a bőség, a gazdagság, a szívvel-lélekkel végzett hivatás, vagy a múlt levélben említett elkülönültség mellett (vagy inkább helyett!) ott van az egység, öröm életérzése is!

Az VAN, aminek energiát adsz. Azt látod, amire figyelsz és aminek megengeded a létét az életedben. Ez számomra inkább élettörvény, mintsem üres ezoduma. Még kezdő taichis koromban mondogatta ezt a mesterem, és úgy döntöttem, hogy akkor én inkább csupa olyan dolognak adok figyelmet és energiát, amit szeretek, ami árad belőlem:) Ezt hívom Igaz Önvaló átragyogásnak… ha megtörténik tele vagy lelkesedéssel, örömmel és szeretettel…megszűnik az idő és a tér…csak az van, amit csinálsz, amiben benne vagy teljesen…De ez lényegében megegyezik a Csíkszentmihályi Mihály által leírt flow élménnyel…

***

Az Új Föld életmintáit szívhatod magadba az április 22-i Öröm-Esten a Kristálysó barlangban:

Öröm-Est az Új Föld életmintáiért április 22-én>>>
***
Létörömbe érkeztető gyakorlatokkal várlak a gyönyörű és különleges helyszínül szolgáló Sóbarlangba! Érzék-ébresztő tudat tágító gyakorlatokkal készülök, melyek segítik az Új Föld mintáinak, az öröm földje, megteremtését az életedben. Az ÖrömEst programjának fontos részei az elemekkel való újfajta belső-lélek teljességével való kapcsolódás, a középpontodba, a léted örömérzetébe való megérkezés. Mindemellett játékos jelenlétbe hívlak, mely a személyiséged rugalmasságát és könnyedségét segítik, összekapcsolnak az örömteli belső ragyogásoddal, Valódi, kristálytisztán ragyogó önmagaddal.
A kis csoportos (15 fő) foglalkozásra nyitott szívű, az életükben az örömöt választó, új életmintákat hívó résztvevőket várunk! Ha már felismerted, hogy nem akarsz a múlt fogságában létezni, a fájdalmak és szenvedések emlékein szomorkodni, új életerőre vágysz és töltekezni szeretnél közöttünk a helyed az Új Föld napján!
“Járd az öröm útját és az univerzum kapukat nyit számodra ott, ahol eddig csak falakat találtál” (Joseph Cambell)

Öröm-Est a Sóbarlangban

Helyszín: Sóbarlang, Bp. Mozsár u. 7. www.kristálysóbarlang.
Jelentkezéshez kattints a program oldalára:
Öröm-Est az Új Föld életmintáiért április 22-én>>>

Megosztás Facebookon

Szólj hozzá!