Fókuszban a Teremtő Erő Júniusban

Fókuszban a Teremtő Erő Júniusban

A női és a férfi teremtő erő

Ahogy visszatekintek önmagamra érzem és látom, hogyan működtetem a női erőmet, álmodok-kimondom és már valóságba is szülöm az álmomat. Látom és élvezem a női erőmet, annak hatását a férfiakon, a férjemen. Ráébredtem arra is, hogy a párkapcsolatban milyen módon teremtünk közösen, teremthet közös valóságban a női és a férfi erő. Egymás csodájára ébredtünk, és arra is, hogy a csodából ki lehet esni:) No, meg mindannyiszor vissza is lehet oda térni…A középpontból és az áramlásból való kiesés, a visszarendeződés tanításai kapcsán éreztük át erőteljesen azt, hogy mit jelent “megtartani” a másikat a középpontban, oda visszasegíteni a szeretet erejével és a belé helyezett bizalommal. A harmónia-diszharmónia táncából született a Párkapcsolati Harmónia Nap és Harmónia Est (>>>élmények).

Beszélgetéseinkben egyre többször ébredünk rá a férfi és nő kettősének különleges táncára, az energiák áramlására, egymásra hatására és közös teremtésére.

A júniust szeretném és szeretnék legfőképpen ennek a csodának szentelni és, amit már tudunk és működtetünk azt átadni. Így születtek a következő Teremtő Erő köré szerveződő programok:

­A hónap elején a múltbéli visszatartó erők felszámolását, az anya és apasebek gyógyulását segítjük és felszabadítjuk a blokkolt női és férfi erőket, a két erő kiegyensúlyozását, az ÚJ EGYENSÚLY-ba érkezést segítjük:

  • Június 11. Apai ág – férfi erő – cselekvő erő blokkok állítása és oldása: A nap kezdetén előadás a férfi erőről, mely mindannyiunkban ott él és a céljaink megvalósítását, a kezdeményező erőt, a tetterőt biztosítja. Este dinamikus meditációs program segíti majd a férfi erőbe való érkezést, az apajegyek feltárását és az apasebek gyógyítását.  Férfiaknak és Nőknek is nyitott, ajánlott program, hiszen apánk mindannyiunknak volt:) a maga áldásaival és fájdalmaival együtt. Az állítóknak 15 e Ft, a résztvevőknek 6 e Ft a SzInT díja, az esti program plusz 3eFt, csak az estére érkezve 3500Ft.

  • Június 12. Anyai ág – női erő – nőiség blokkok állítása és oldása: Reggel itt is lesz előadás, majd az állítások után dinamikus meditációs program melyben az anyajegyeket-anyasebeket gyógyítjuk. Az állítóknak 15 e Ft, a résztvevőknek 6 e Ft a SzInT díja, az esti program plusz 3eFt, csak az estére érkezve 3500Ft. Bővebben: “Női VérVonal” Konstelláció Állítás és Oldásról>>>

Az apai és anyai ág / férfi és női erő állítás és oldás alapját a Személyiség Integrációs Tréning módszeregyüttese adja, mely a családállítás, pszichodráma és a rekonstrukciós kineziológia elméleti hátterére és eszköztárára épül. Bővebben a Személyiség Integrációs Tréning módszeréről, a terapeutáról és résztvevői
véleményekről ide kattintva olvashatsz>>>

Jelentkezéshez kattints ide: Személyiség Integrációs Tréning>>>

  • Június 22, szerda 18:30-21:30:  HARMÓNIA EST az ÚJ EGYENSÚLY jegyében: a bennünk élő férfi és női minőségek magunkba fogadása, a két erő kiegyensúlyozása, az új női és az új férfi minőségeinkbe való megérkezés. Részvételi díj: 3500Ft. a jelentkezéshez küld el a harmónia szót a noionmegvalositasKUKACgmail.com címre!

A hónap második felében a teremtő erőbe való megérkezést, annak megértését és felismerését segítő programokkal folytatjuk:

  • Június 26, vasárnap,  Teremtő Erő Szeminárium Pozsgai Nikoletta és Veres Kriszta közös programja, május 3-ig történő jelentkezéssel és befizetéssel a nap ára csak 6500Ft lesz, utána 9500Ft. Két előadás praktikuma, kérdezz-felelek és egy közös szertatás vár rád, melyben a teremtő erőd felébresztése lesz a cél! Bővebben a programról:

Teremtő Erő Szeminárium június 26-án: Pozsgai Nikoletta és Veres Kriszta közös programja>>>

  • Július 4-ével újra indul a Célmegvalósítás 8 hetes tanfolyama is:
Fókuszban a Teremtő Erő fizikai megnyilvánítása lesz, hiszen a Célmegvalósítás bal és jobb agyféltekés módszerein túl, az integratív módszereket lehet majd elsajátítani.  Fontos szerepet kap majd az elsősorban női teremtő út, a legfontosabb jobb agyféltekés teremtő módszerekkel együtt.  A tanfolyam 8 hetének elméleti és gyakorlati feladatokat tartalmazó anyaga segít a jelenlegi élethelyzetednek legmegfelelőbb célt megtalálni, (pl. a legnagyobb problémádból célt alkotni)  azt kitűzni és ahhoz céltervet készíteni, segítséget kapni a megvalósításban és ösztönzést találni önmagadban.

A tanfolyam “annyit fizetsz, amennyit tudsz” akcióban is elérhető lesz! Teljes árral, VIP részvétellel 12500Ft.

Bővebben: Női CélMegvalósítás Tanfolyam július 4-től>>>

A programokra jelentkezhetsz a noionmegvalositas@gmail.com címemre írott levélben is!

Szeretettel várlak a teremtő erő áramlásába!

Örömteli
napokat kívánok Neked is:

Pozsgai Nikoletta

kineziológus,
életvezetési tanácsadó

női önmegvalósítás specialista

noionmegvalositas.hu

Megosztás Facebookon

Szólj hozzá!