Két résztvevő tanulságos, felemelő személyes megélései a Jól-lét teremtés program kapcsán

Így ír Kollár Anikó, akivel a Jól-lét teremtés programján a pénz-vonzás/taszítás gyakorlatot csináltuk:

Hatalmas győzelem született ma, mindössze három nappal a pénzelőadásod után!

Tedd nyilvánossá, hogy minél többen átvehessék, alkalmazhassák!

Ma reggelre, itthon, kikapcsolták a telefonunkat, és a férjem tv-jét. A net, még, két napig él! Nem tudtuk kifizetni.
Első körben, sírtam, és úgy is indultam el.Te is tudod, és mindenki tudhatja, hogy koldusként létezem, lassan, 13 éve!
Sokszor próbáltam kikeveredni belőle, de valahogyan, mind mélyebbre jutottam csak!

És most, ez a kikapcsolás, a lehető legvisszahúzóbb, keserítőbb, és pillanatnyilag, a legkilátástalanabb helyzet volt!
És eszembe jutott, amit vetítettél, a gyurmaember, aki egy légyből, sokat csinált, mert megoldani akarta a kérdést! És csak gyűltek,
születtek az újabb, és még újabb legyek, azaz, a kellemetlen helyzetek.

És én, életemben először, NEM AKARTAM MEGOLDANI! Sem görcsösen, sem, sehogy! Nem akartam magam előtt látni, a beteg
Férjem kétségbeesését, bánatát, nem akartam belegondolni, hogy megint össze fogunk omlani, mint minden nyugdíjkor, mert sokkal több a kifizetnivaló, mint a bejövő, és nem akartam látni, és már, ELŐRE FÉLNI, hogy éppen mit nem tudunk teljesíteni, mi marad el, és az, milyen következményekkel bír majd! ” Fülembe forró ólmot öntöttem, és odakötöztem magam az álmaim oszlopához, mint Odüsszeusz “, hogy ne húzhassanak vissza a várható kínok, kényszerek!
Ehelyett: félrevonultam. Imádkoztam, kértem a megoldást, és utána, NEM GONDOLTAM TOVÁBB A BAJRA!!!
Eldöntöttem, hogy átengedem a küzdelmet, és kiszállok a saját problémámból. Azt mondtam, és ÉREZTEM IS!, hogy lesz, kell legyen szabadulás! Elkezdtem magamban karácsonyi dalokat énekelni, és később, olyan különös kis dallamok is jöttek, amiket, azelőtt, soha nem ismertem, nem hallottam. / Most már, nem is tudnám visszaénekelni, én sem, de nagyon, nagyon szép volt! Égi ajándék! /
És könnyűnek, légiesnek éreztem magamat, / pedig, 82 kg. vagyok! / és mentem, csináltam tovább a dolgomat, és NEM AKARTAM TÖBBÉ, AKARNI, saját magam körül forogva!
EL TUDTAM ENGEDNI!!! Életemben először sikerült!
Teljesen nyugodt vagyok, bár sehol nincs még a megoldás, de valahol, MÉG IS, VAN!!!!
Már érezni is tudom, hogy ott várakozik, sőt, eddig is ott volt, minden más esetben is, CSAK ÉNTŐLEM, NEM FÉRT HOZZÁM!!!!

És ez a nagy, nagy tanulság: nem lehet egyszerre két akarat jelen! Vagy ÉN akarok, és akkor van a szélmalomharc, a csalódásaival,
könnyeivel, kimerülésével, vagy ÁTADOM a gondot, és félreállok, kiszállok belőle, hagyom, hogy a felsőbb szeretet tegye elém a
megoldást, ahogyan, ő akarja!
Ezt hozta számomra a pénteki tanítás, és annak a megtapasztalása, hogy átemeltek a bajaim felett, átvittek a béke, a nyugalom, és a VAN MEGOLDÁS állapotába!

Most így, már minden könnyű lesz, és bár megszületni nekem kell, azt senki át nem veheti tőlem, de az új ÉLET, a MINŐSÉGI, stresszmentes, szó szerint GONDTALAN élet, mégiscsak énrám vár, és CSAK AZ ENYÉM!!!

Kimondhatom, mert már, BELÜLRŐL is ki tudom mondani, a magam legbensőbb valóságából, hogy: NYUGODT vagyok, hogy: ERŐT érzek, és  BOLDOG VAGYOK!!!!!
Ahogyan még, sohasem voltam, és sohasem sikerült (eddig)!!!!!!
Hálás szívvel köszönök mindent!!!

Anikó.

***

Így írt Lya a program egy másik résztvevője – leírása végtelenül személyes és nyíltszívű:

Kedves Nikol!

A tegnap esti előadást követő szituációs résznél olyan mély érzéseket, érzelmeket hozott elő bennem a helyzet, mely ismétlődően jelen volt az eddig életemben és az negatívan hatott rá.

Egész délután az egommal „vívtam” és ezt azért írom már ídézőjelben mert kicsit több mint 2 évvel ezelőtt véglegesen felismertem az egom játékát és kártékony hatását rám nézve.. persze tudom vannak helyzetek amikor őt is szerephez kell a maga módján ám az igazi önvalóm mellett engedni mert neki is van jelentősége csak nem akkora amit ő gondolna magának. JJJ

Azóta az igazi önvalóm a megérzéseimet követem, mely mindig igaznak bizonyult, ha jó volt az, ha rossz. Amikor a megérzésemre hallgattam és az alapján hoztam meg a döntéseimet  akkor is az bizonyult jónak  – amikor a megérzés pillanatában és ugye a döntéshelyzetben , mert sokszor ez majdnem, hogy egy időben van, minden fizikai jel ellene mutatott a megérzésem közölte információknak – és mivel már tapasztaltam és ezáltal megtanultam, hogy az igazi önvalómra bármikor, bármilyen helyzetben hagyatkozhatok, mert Ő az  aki igazán képvisel engem, egy velem és mindig a javamat akarja, tehát hallagassak rá, ellenben az „eszemmel” egommal, aki sokszor csúfos játékot űzött velem, melynek a végén én voltam a szenvedő alany, és pedig győzelem itattasan jól elvolt ezzel, hogy mélyebbre tudott taszítani engem és még jobban a hatalma alatt vagyok ezáltal, mert ilyenkor jött az önostorozás, hogy te milyen egy hülye, egy béna vagy, nem vagy képes rá, nem vagy elég jó, úgysem nem szeretnek, és még sorolhatnám ám azt gondolom sokaknak ez már ismerősen cseng, akik végigmentek ezen az úton.

Visszatérve ahonnan elkanyarodtunk, az egom nyilván nem szerette volna ha maradok, az igazi önvalóm viszont igen, éreztem: „…valami történni fog, valami történni  fog, lehet nem lesz valami jó érzés abban a pillanatban, ám mégis maradj, mert lehetőséget kapsz ezáltal önmagadtól az élettől az előrelépésre, egy olyan blokkpontnak a felismerésére és összefüggéseire amivel megváltást hozhatsz életed azon területeire, melyben azelőtt csak vergődtél… itt az idő készen állsz rá, maradj, maradj, maradj…” Sokáig töprengtem és meghallgattam mindkettőjüket, Nikol még szólt is nekem olyan fél 6 körül, hogy miért nem ülsz le, keress helyet magadnak… ám ekkor bennem zajlott még a „harc”. Az érzésem egyre erősödött, ugyanazt érzetem amit a balesetem napján,  10 évvel azt megelőzően látomásban többször láttam a balesetemet – és minden úgy történt meg ahogy ott láttam, minden a legapróbb részletekig egyet kivéve a meggypiros autóval nem én voltam hanem a másik fél, aki nekem jött, aki tulajdonképpen egy eszköze volt annak, hogy ezáltal én meghaljak majd kómába kerüljek , át a „túloldalra” és sok élet tapasztalatainak összegzésével aztán ugyanebbe a testbe visszatérjek lélekcserével, és így lehetőséget kaptam a fejlődésre, ami itt a fizikai síkot követve még hosszú – hosszú életeket vett volna nekem az akkori szintemen igénybe. Erről ha kíváncsiak vagytok elmondom még amit tudok, csak így most nagyon elkanyarodnék az elkezdett témától, mivel ez is nem egy hanem sok témakört ölelne fel egymagában, ha erről itt és most elkezdenék írni, ezért ha tudni szeretnétek dolgokat vagy megosztani velem, kérdezni, szívesen megteszem, leírom, megosztom Veletek a tapaszatalásaimat. 🙂

Szóval mivel érzésem egyre erősödött és ugyanolyan jellegű volt mint anno 10 évvel ezelőtt a balesetem hajnalán, délelőttjén amikor a döntést kellett meghoznom ,érzem mi fog történni és mégis elindulok, ezt választom, mert olyan erősen érzem, hogy ezáltal tudom lelki – szellemi fejlődésem szempontjából ez az az út akivel lépcsőfokokat tudok lelki szinten meglépni, hogy ez fájdalommal fog járni? Válaszom, igen! Fájni fog, mert itt a fizikai síkon egy bizonyos fejlődési szintig igen akkor határozzuk el a változtatást amikor az már mérhetetlenül fáj, „nagyon nyom az a szög, az a cipő” és nem bírjuk már elviselni, egészen addig tűrjük mert rossz ugyan de ez a mienk és ismerjük, tudjuk hol fáj, hol nyom… a változtatás meg ismeretlen és félünk. Higgyétek el, nem kell Félni – a félelem is az ego durva játéka amúgy –  Mindig vannak jelek életünkben  – mint az elődadáson jól példázott útjelzőtáblák ha éppen Budapestről Debrecenbe tartok autóval – ahol ha ezeket odateszi az élet elénk, és a mi választásunk ezzel mit kezdünk… ám ez megint egy következő nagy témakör lenne, ezért inkább kanyarodjunk vissza az eredeti témánkhoz. 🙂

Gondoljatok csak bele, gondoljatok vissza az életetekben, pl,. párkapcsolatra de itt említhetnék akár munkahelyet is, a következő VALAMIBEN sokkal jobb volt mint az előző, és ha visszagondoltok ezt látjátok. Nem mindenben, de valamiben kimagaslóan jobb volt, jobb lett, tehát én ezekből levontam a következtetést:

Abban a pillanatban persze lehet, hogy fáj, lehet hogy kellemetlen lesz, ám lehetőséget adok magamnak a felszabadulásra és ezt követően már jobb életem lehet. Amíg, ha nem döntök így és nem vállalom fel az ezzel járó felelősséget, mert ez egy részt felelősségvállalás önmagunkért lényegében, akkor nem csak pár pillanatig vagy abban a szituációban vagy a kezdetekben fáj hanem hosszú évekre akár évtizedekre is beleragadhat az ember a saját „nyűgébe” mert az olyan ismerős és tudja hol fáj…  Na de könyörgöm ez folyamatosan fáj és magától csak úgy, magától ez nem lesz jobb. Én inkább vállalom azt a rövid ideig tartó kellemetlenséget (ha van, mert az sem biztos és nem is törvényszerű, hogy van, ez csak a mi fejünkben létezik és az ego játéka, mert ha mi ezt elhisszük neki, nem merünk változtatni és ez neki jó mert továbbra is ő az „úr” és nekünk meg továbbra is mi marad? a szenvedés, de az már olyan ismerős, tudom hol fáj… stb… aki megelégelte garantáltan lépni fog, aki nem annak még „tanításra” van szüksége.

Szóval döntöttem, maradok lesz ami lesz, szembenézek vele!

Jól tettem, és így utólag nagyon örülök neki, bár az este folyamán amikor újra és nagyon hevesen átéltem azt az érzést akkor nem éreztem egészen jól magam és akkor most még nagyon diszkrét vagyok J. Ám így adtam magamnak lehetőséget a kilépésre az „ördögi körből” a megszabadulásra a változtatásra! Hálás vagyok önmagamnak és mindenkinek aki által ezt megtapasztalatlan tegnap este!

Az történt ugyanis, hogy egyik gyakorlat során ugye elővettük a pénzt, amit hoztunk magunkkal (6 darab 5 Ft-os, 6 darab 10 Ft-os, 6 darab 20 Ft –os, 6 darab 100 Ft-os és 7 darab 200 Ft-os pénzérmét – ez az, amit én vittem magammal) és láttam volt aki alig hozott, aztán a felszólítást követően szétszórtuk ugye a pénzérméket a földön, ahol összekeveredett a mások által ledobottakkal. Majd mindenki annyit szedett vissza belőle magának amennyit csak tudott ott ahol éppen állt.

Hát ez már kezdett rosszul érinteni hiszen jelentősen kevesebbet tudtam vissza szedni mint amit ledobtam, mivel mások fölszedték azt. Aztán a gyakorlatok során volt jó és volt picit rossz érzés bennem, ám ami feltette nálam az i-re a pontot az két helyzet volt.

Amikor beállítunk és önkénytelenül, ösztönösen belsőtől vezérelve választottam helyet (az alapján, hogy a családban mi volt a helyet ezzel) és én mire feleszméltem a másik csapatban álltam ahol az volt a papíron kiírva : pénz. Furcsa érzésem volt, vegyes keveredett és negatív volt, ám valahonnan régtől ismerős…

Majd megtudtuk ki „miért” is állt abba  sorba, csoportba éppen ahol most van. Ez egy nagy felismerés volt, mert évtizedeken át, sőt előző életemben (ebben a testemben még a balesetemet megelőző lélekcsere előtt  – és ezt követően is egyre erősebben éreztem, hogy nálunk valahogy a pénz körül nincs rendben valami, valami nem tiszta, valami nem jó, valami… valami nagyon rossz kötődik hozzá, valakit beáldoztak a pénzért, valami szerelmes nagy árat fizetett a pénzért… talán még vér is tapad hozzá, és minél több idő telt el ezt annál inkább erősebben éreztem.

Amikor megtudtam és tudatossá is vált, hogy Jézus Úr Isten :O ez valóban így van?!?!?! végig borzongtam és rázott a hideg, mint amikor közvetítek valamit föntről, és tudtam igen az az, mert ismerem ezt a jelet már a testemben. Ekkor kezdett összekapcsolódni és fölhozni az életemből emlékeket, helyzeteket, melyekkel nem tudtam mit kezdeni és amelyeknek mindig szenvedő alanya voltam. Sokat dolgoztam önmagamon és mégis ez valahogy ott volt és éreztem ez nem az enyém, nem értem valahogy ez itt van velem, és én viselem a terhét,… előző életemben (baleset előtti ugyanebben a testben) csak a magánéletemhez a párkapcsolataimhoz kötődött ez a dolog.

Mindig is hatalmas mennyiségű pénzt képes voltam és vagyok megteremteni, ám a bökkenő az volt, hogy minél többet teremtettem annál többet vettek el tőlem, veszettem el, és ez újra meg újra meg újra ciklikusan visszatért sz életembe , hiszen a jelzéseknek a leckéknek mindaddig szerepük van és újra elénk hozza a sors ameddig rá nem eszmélünk mi abból nekem a tanulság, mi az amit változtatnom kell, hol kell fejlődnöm…

Nagyon szerettem a barátaimat és hittem, bíztam bennük aztán azt kellett látnom, hogy ott álltam egyedül kifosztva, nincstelenül, egy fillér nélkül és a kapcsolatnak is vége lett, ez ismétlődött több alkalommal, mivel nem ismertem föl mi is az amin dolgoznom kellene az élet újra meg újra elém tette, hogy megtanulhassam végre.

Majd a lélekcserét követően ebben az életemben mindenre világosan emlékszem, hiszen én már felnőtt voltam  (33 éves) amikor ez a „tapasztalás” bekövetkezett átmentem a „túloldalra” és másvalakiként rétem vissza ide, és emlékeztem az ott tapasztaltakra is, ekkor eszméltem arra is, hogy itt vagyok a földi síkon ebbe a kis törékeny testbe bezárva és ott milyen jó volt, szárnyalhattam, egyszerre világokat láttam át, nincs tér és idő, nincs fizikai test, nincs fájdalom, más szint van, olyan boldogság, béke, nyugalom és szeretetérzés honol ott amilyet azelőtt még soha nem éreztem itt a földön, ám azóta tudom itt is meg lehet ezt az állapotot teremteni… erről később ha szeretnétek beszélek.

Visszatérve, ebben az életemben ez olyannyira felerősödött, hogy már nem csak a kapcsolatomban hanem a munkámban és mindenhol az életemben szembe jött velem, megteremtettem a rengeteg pénzt hittem és bíztam., beadtam a közösbe, aztán ott álltam egy árva krajcár nélkül kifosztva, megalázva, megszégyenülten, éreztem az igazságtalanságot, a fájdalmat, kifosztottságot, becsapottságot,  mérhetetlen döbbenetet és tehetetlen mély dühöt és még hasonló vegyes érzelmek társultak hozzá melyek mint egy hatalmas spirál húztak lefelé…

Amikor az volt a feladat, hogy ott van a pénzkupac középen és mindenki vegyen el belőle amennyit úgy gondol , érez, tud… és ahogy én odaléptem azt láttam, hogy a földön szinte alig van pár pénzdarab és végigfutott rajtam az az ismerős érzés amit legalább 2 életem során hordozok magamban hittem, bíztam, beadtam, kifosztva, megalázva, kitaszítottam, döbbenten ott állok, ez igazságtalanság, fáj nagyon, megdöbbentem és abban a pillanatban valami történt bennem! Mintha befagytam volna, egyszerűen nem tudtam tenni semmit, csak álltam és néztem és hagytam,hogy a maradék kis részt is mások elvegyék, és tehetetlen gúzsba kötöttséget ezt követően pedig azt éreztem elmenekülni innen, el innen…

El is mentem onnan a terem másik sarkába és ott utolért a jól ismert érzések egész hada, amit a korábbi sérelmekkel éltem át és mindez mintha összeadódott volna a mostani tapasztalásommal  –  mint amikor egy vízzel teli pohárba még megpróbálsz beleönteni valamennyit és a pohár nem bírja és szétrobban – és elemi erővel, iszonyatos mélységeket jártam meg pillanatok tört része alatt, néhányan látták is mi zajlik bennem vagy sejtették, hogy valami nagyon rossz dolog történik velem és leakartak ülni mellém.

Kértem ne, mert tudtam, hagynom kell, hogy ez az érzés átjárjon, teret hagyni neki aztán elengedni mert így lesz lehetőségem szembenézni vele és most már valóban tudok vele dolgozni itt az idő, és végre felismertem…  Persze a rossz érzések alól ez nem mentesített, amit akkor átéltem és látszott is rajtam hiszen ezen az „úton” keresztül vezetett át a sors a megváltás a felismerés útjára, ahol már tudok tenni, és nem tehetetlenül szenvedő alanyaként bele vagyok ragadva egy adott helyzetbe és kiszolgáltatottan szinte haldoklom benne…

Nem szerettem volna, hogy odaüljenek, bárki is., vagy megöleljenek, mert amit akkor éreztem és átéltem azt tudatosítanom kellett és ehhez szükségem volta arra, hogy átengedjem magam ennek az érzésnek, megengedjem magamnak és aztán ezáltal eltudom engedni és mivel a felismerés viszont nálam marad, tudok vele dolgozni, tehát a hatalom nálam van megtudom ezt változtatni, tudok fejlődni! 🙂

Azt viszont nem tudtam, hogy az a 2-3 ember aki odajött akkor hozzám, ha hagyom, hogy odaüljenek vagy megöleljen akkor amikor olyan elemi erők és energiák kavarogtak ott a környezetemben is, egyet tudtam csak én már most mivel megtörtént a felismerés bennem itt ma este, ezzel tudok már mit kezdeni, tudom már mit kell tennem, azt viszont nem tudtam, ha ezt átadom mert ha ott vannak a közelemben, megölelnek, sőt megengedem azt, hogy szolidaritást vállaljanak velem ebben, és átadom nekik is, ki mit kezdett volna vele ha hazaviszi ezt magával, ezért  felelősséggel vállaltam, hogy nem engedtem meg,nem adom ezt át, ez az én dolgom. Örülök neki és mindenért hálás vagyok!

Ezt követően elindultam haza, még az utórezgések kavarogtak bennem ahogy az autóhoz értem és beszálltam, majd elindultam és jöttek az újabb érzések, ébredések, megnyilatkozások, felismerések, és mire hazaértem (15 perc) minden a helyére került bennem. J Már nyugodt voltam, nem haragudtam senkire, sőt még hálás is voltam, hogy általuk, e szituáció által ez megtörténhetett és én kaptam egy lehetőséget amikor szembenézhettem ezzel a dologgal – ami oly sok szenvedést okozott nekem évtizedeken át – és most végre megjött a felismerés is, mert minden együtt volt már bennem ahhoz tapasztalás szintjén, hogy ez megtörténhessen, és én is akartam, nem menekültem el a fájdalom elől, felvállaltam és kiálltam elé, és így megkaptam a választ melyet oly sokáig kerestem mindenhol.. Ezt köszönöm Nektek!  Tegnap lehetőséget kaptam egy új életre, tudom mit kell tennem hozzá és meg is teszem.

Köszönöm mindenkinek és remélem Nektek is volt hasonlóan segítő élményetek!

Utóirat:

Az életben pedig (ez egy szellemi törvény is, a sok többi mellett J ) semmi sem működik csak úgy magától, mindenért tenni kell, nincsenek véletlenek,mindennek oka van, ok és okozat, döntés és következmények, ha szebbet, jobbat, élhetőbbet akarok akkor azért nekem (is) és főleg nekem kell tennem. Hiszen gondoljatok bele, még a mesében sem kapnak meg csak „ingyen a semmiért cserébe” valamit, a 3 kívánságot ott is teljesíteni kell, pedig az mese… itt a földi síkon is így van ez.

Valamit – valamiért, nyilván amikor a döntést hozom, rengeteg választási lehetőségem van, A_B_C_D_E_F_G és még sorolhatnám, végtelen, szabad akarattal bírunk csak egyet nem szabad elfelejteni!

A döntés szabadságot ám felelősséget is jelent egyben, hiszen amikor bármiben döntök annak óhatatlan, hogy lesz következménye is, amikor döntést hozok jól nézzem meg azért a dologért nekem milyen árat kell fizetnem (hiszen ingyen semmi nincs , ami meg perpillanat ingyen van, annak később sokszoros árát kell megfizetni) és milyen következményekkel számolhatok, és ha úgy érzem nekem ez megéri és vállalom akkor hajrá! Bátran felvállalható és úgy, hogy szabadságot adok önmagam számára, hiszen ha én mindezek tudatában hozom meg a döntésem akkor később nem jött elő az sem, hogy na persze mert őmiatta, meg emiatt, meg amiatt nem úgy sikerült, meg ő direkt keresztbe tett, stb. stb. ismerősek ezek a szavak szerintem sokunk számára hiszen egy fejlődési folyamatban ez is benne van, valamikor én is voltam ezen a szinten.

Ha ezt felismerem ez már jó jel, hiszen képes vagyok a tovább lépésre és megszabadítom önmagam, és egyet nagyon megtanított velem az élet: –  egy példa és tudni fogjátok miről beszélek, aminek sokkal mélyebb az értelme, mint amit a fizikai szemünkkel, érzékszerveinkkel felfogni képesek vagyunk –  ha még általános iskola 1 osztályába járok és most tanulom a betűket, számokat, stb ne akarjak már azonnal algebra feladatokat megoldani mert lehetetlen abban az állapotomban, hiszen a kellő tudásom még nincs meg hozzá, és még egy, ami ebből a példából jól látszik, nem haragudhatok valakire azért mert ő 1 osztályos és – én ugyan tudom, nekem ez természetes már – ő nem tudja megoldani azt a fránya algebra feladatot,  – mivel nincs meg a kellő tudása még hozzá.

Ha valaki nincs azon a szinten  óhatatlanul tehet olyat amivel esetleg megbánthat, úgy, hogy ő ennek tudtában sincs,  – mindig nézzetek mögé a dolgoknak az igazság mindig ott rejtőzik, ez az egész fizikai sík egy hatalmas mátrix, ahol az igazság mindig az álarc mögött van – ne haragudjatok rá hiszen ő valószínűleg tudatában sincs annak, hogy megbántott, hiszen még nem ismeri fel a tettei következményeit, stb stb. nincs azon a lelki szinten…

Nem akarom már hosszúlére engedni (bár úgy érzem könyvet tudnék erről a lelki – szellemi tapasztalásokról írni) egy a lényeg mindig lássátok meg önmagatokat és a másikat, nézzetek az álarc mögé és láthatjátok, hogy egyek vagyok és összetartoztok…  és zárszóként most rátok bízom eme információkkal kezdjetek azt amit, szívetek diktál!

Szeretettel:

Lya

About Nikoletta

Pozsgai Nikoletta Katalin, női önmegvalósítás specialista. Karrier-és életvezetési tanácsadóként, kineziológusként segítem elsősorban azokat a nőket, akik számára fontos a személyes önkiteljesedésük, a női értékek és a női lét csodáinak tudatosítása. Hivatásom célja, hogy a nők saját, generációs és kollektív mintázataik fájdalmait átalakítsák, a hitükbe és a szív bölcsességébe visszatérve a nőiségük virágát kibontva harmóniát hozhassanak a világba.