Mit hoz 2011? – Asztrológiai előrejelzés Németvölgyi-Nagy Renátától

Mit hoz 2011? – Asztrológiai előrejelzés Németvölgyi-Nagy Renátától

Közeledik 2012, ami új értékrend kialakítására sürget, és ahogyan a Földünk is, mi magunk is komoly változáson megyünk keresztül. Az asztrológia nem gyárt jóslatokat, hanem a bolygók energiáinak lehetséges hatásait vetíti előre. Segítségével feltárható az az út, amit be kell járnunk fejlődésünk érdekében, akár az egyénre, akár a minket körülvevő világra értelmezzük.

Kitáguló érzékelés

Nem kell ahhoz különösebben ezoterikusnak lenni, hogy 2011-ben is megtapasztalhassunk egészen különleges, vagy furcsának vélt jelenségeket. Ne lepődj meg azon, ha a kimondott gondolataid visszaköszönnek, vagyis megvalósulnak. Ezért ha késztetést érzel arra, hogy túllihegd a dolgokat, inkább ne beszélj, vagy csak nagyon keveset. Minden kimondott szó teremt! A megfontolt szó sikert, a fecsegés sikertelenséget. Ha kicsit jobban figyelsz, és nem csak az anyagi értékekre koncentrálsz, nem csak teremtő képességed erősödik fel, hanem megérzéseid és telepatikus érzékelésed is. Ha odafigyelsz a kósza gondolataidra és az előtted felbukkanó képekre, tapasztalni fogod, hogy létezik gondolati kapcsolat az egyes társadalmi csoportok tagjai között, mely nem csak misztikus élmény számodra, de praktikusan is használhatod.

Eljött az alapok megteremtésének éve

A Szaturnusz Mérleg jegybeli tartózkodása idén alaposan átrendezte emberi kapcsolatainkat. Ha a 2010-es évet a párkapcsolatok próbatételének neveztük, amely kapcsolati válságokat okozott, akkor a 2011-es év lehet az alapok megszilárdításának, megteremtésének éve. Építkezni csak biztos alapokra lehet, és ehhez mi magunknak is késznek kell lenni erre. Arra hiába várunk, hogy majd párunk megváltozik 2011-ben, és tegyünk le abbéli szándékunkról is, hogy majd mi megváltoztatjuk. Mindkettő időpocsékolás. Ha kezdetben elfogadtuk őt mindazzal, amit adni tudott, hibáival együtt, akkor ezt a megállapodást már akkor megkötöttük egymással. Kapcsolatainktól olyat ne akarjunk elvárni, ami kezdetben sem volt meg.

A Szaturnusz továbbra is az elengedést tanítja

A Szaturnusz Mérlegbeli tartózkodása (2012. októberéig tart) tovább boncolja és kiélezi azokat az élethelyzeteket, amelyeknél még mindig a külsőségekbe próbálunk kapaszkodni, többnek látszani, vagy energiánkat egy idillikus állapot fenntartására pazaroljuk. Azoknak, akik kényszeresen próbálkoznak kapaszkodni kapcsolataikba, belső labilitásukat titkolva, az elengedést, a könnyedséget és önmaguk valódi felvállalását kell megtanulniuk, hogy új alapokat teremthessenek önmaguk számára. Nemcsak meglévő kapcsolatainkat fűzhetjük ezáltal szorosabbra, hanem akik egyedül járják, vagy járták ugyanezt az utat, megtalálhatják életre szóló igazi társukat.

Kezdődik a Vénusz éve

A Mérleg jegy az egyensúly megteremtéséről is szól. A Szaturnusz itt nemcsak kapcsolatainkra hat, hanem mindenfajta egyensúly megteremtésére is. Éppen ezért az egzisztenciális alapok fontosságára is felhívja a figyelmet. A szellemi értékek megőrzése mellett az anyagi értékek megteremtése ugyanolyan fontos cél kell legyen 2011-ben. Önértékelésünk mindig összefüggésben áll a pénzzel. 2011. március 21-étől a Vénusz éve kezdődik. (Most a Nap évében vagyunk még, ami az Oroszlánhoz tartozik. A Nap képviseli az öntudatunkat és az egót.). Az asztrológiában a Vénusz az anyagi értékeket (pénzt) és a nem anyagi értékeket (művészet) is egyaránt szimbolizálja, nem csak a kapcsolatokat. Ezért 2011-ben is kiemelt hangsúlyt kap értékteremtő képességünk, melynek legfőbb forrása az önérték. Helyén kezelve anyagi örömökre is számíthatunk.

A Napfogyatkozás inkább a férfiakra hat

Az új esztendőt egy napfogyatkozással kezdjük, 2011. január 4-én, ami a túlzott ambíciókat letördeli és önfegyelemre int. A napfogyatkozások mindig újhold idején válhatnak láthatóvá. 2011-ben még három napfogyatkozásunk is lesz, különleges hatásai legerősebben a Bak, Rák, Ikrek és Nyilas hangsúlyú emberek tudatára hat majd, főként a férfiakra. A nőkre és lelki életünkre a holdfogyatkozások hatnak intenzívebben, lesz belőlük is kettő: júniusban és decemberben.

Új lendület, és lehetőség a szükséges változtatásra

Álló dolgaink új lendületet kaphatnak, amikor a Jupiter a Kos jegyébe lép 2011. január 22-től, és ott is tartózkodik egészen nyár elejéig (2010. június 5-ig.). Március 11-től az Uránusz növeli feszültségszintünket, amikor belép újra a Kosba. Ez a nyughatatlanság és szabadságvágy késztethet arra, hogy most többre vágyjunk és gyorsabban haladjunk, mint valaha. Február 25. körül a Jupiter és a Plútó ismét feszült fényszögbe kerül egymással, immáron harmadjára, és egyben utoljára. Ideális esetben sikerült eddigre kitalálnunk, hogy min kellene változtassunk életünkben, és ezt most sikeresen véghez is vihetjük. Jelentős, sorszerű időszakot élhetünk meg március végén, április elején, amikor a Szaturnusz és Jupiter egymással szemben állnak. Kiderül, hogy erőfeszítéseink jó irányba haladnak-e. Az év további rengeteg és különleges lehetőséget rejt magában, amelyeket ha ki tudunk várni, és időben meg tudjuk őket ragadni, és persze nem félünk befogadni új élményeket, igazán különleges évre számíthatunk.

Semmi sem történt véletlenül

Mielőtt nagy elvárásokkal átlibbennénk 2011-be, álljunk meg egy kis időre, és gondoljuk végig az elmúlt év történéseit, tanúságait. Életünkben semmi sem történik véletlenül, mint ahogyan véletlen találkozások sincsenek. Érzéseink sem véletlenül törtek elő váratlan helyzetekben, legyen az a harag, a düh,a féltékenység, a szomorúság, vagy éppen a szenvedélyünk, szerelmünk valaki iránt. Csak az tud megnyilvánulni, ami mélyen bennünk is megvan. Egy-egy új esemény, siker, öröm vagy válság újabb és újabb érzéseket hozott felszínre, amelyek megértése fejlődésünk javára íródott. Tudjunk köszönetet mondani azoknak, akik tükröt tartottak nekünk, mert általuk lettünk most azok, akik, és igyekezzünk szembenézni azzal, amit tanítottak. A következő év csak akkor lehet sikeres, ha képesek vagyunk felvállalni azokat a változásokat, amelyeket 2010 hozott az életünkbe.
Olyan átmeneti időszakban vagyunk, ahol most tesszük le az alapjainkat az új minőségbe való belépőnkhöz. Az alapok már nem pénzben mérhetőek, stabilitást kell megteremtenünk, pontosan kell tudjuk, kik vagyunk, és mi a feladatunk, hogy az intimitás és szeretet legtisztább forrásához eljuthassunk.

Általánosságban mindig nehéz válaszolni arra a kérdésre, hogy kinek milyen éve lesz. Ráadásul mindenki másra kíváncsi: slágertémák mindig a párkapcsolat, a szerelem, a karrier, illetve az anyagiak. Az biztos, hogy jövőnket a jelenben alakítjuk, és ha szorgalmasan dolgoztunk azon, hogy az elmúlt év nehézségeit magunkra vetítve megértsük és feldolgozzuk, a siker az újesztendőben nem marad el.

Őszintén magunkba nézve, magunkból kiindulva lehetnek sejtéseink a jövőnkre vonatkozóan, hiszen mindenki azt kapja, amire lelke kész. A kérdésekre a pontos választ csak a pontos születési horoszkópunkból tudhatjuk meg asztrológus segítségével. Ennek hiányában álljon itt  a 12 jegyre vonatkozó általános előrejelzés, mely nem csak a napjegyre, de aszcendensed jegyére is vonatkozhat.
KOS

Merj bátor lenni, de kerüld a túlzásokat. Itt az ideje, hogy gyökeresen megváltoztasd az életed. Ez az év elhozhatja azokat a munkahelyi sikereket, amiket régóta dédelgetsz magadban. Új vizekre evezve megcsillanthatod vezetői képességedet is. Ebben a Jupiter lesz legnagyobb segítségedre. Az új élmények nyughatatlanná és türelmetlenné tesznek. Törekedj az együttműködésre, különben az értelmetlen konfliktusokkal felesleges frusztrációt gerjesztesz a csapaton belül, mely hosszú távon sem vezet sehova. Utazási kedved is megnő, azonban kerüld a felesleges kiruccanásokat, csökkentve a balesetveszélyt. Cselekedj, ragadj meg minden lehetőséget, még akkor is, ha kapkodásnak tűnik, utólag is tudod majd korrigálni a helyzeteket.
BIKA
Az év első hat hónapjában hosszú távú terveid megvalósítására kell koncentrálnod. Ezt követően a Jupiter saját jegyedbe lépve segíti lehetőségeidet, ahogyan azt 11-12 évvel ezelőtt is tette. Bármennyire is kaotikus éved lesz, feltűnés nélkül tedd a dolgod. Júniustól új kötelezettségeket rónak rád, és ha nem vállalod, szakmai életed fenekestül felfordulhat. Pénzügyeidben nehézségek várhatók. A felszínre törő feszültség nagyobb problémákról árulkodik, amelyek megaoldására több időt kell hagyni. A napi stressz mellett ne felejtsd el, hogy egészséged megőrzése is egy hosszú távú befektetés. Kitartásod és türelmed átsegít az élet minden nehézségén.
IKREK
Fantáziádat ne hagy szabadon szárnyalni, különben a lehetőségeid is illúziók maradnak. Ha önmagadat is ugyanazzal a kíváncsisággal fedezed fel, mint amivel a világot szoktad, sokkal előbb lépsz át saját korlátaidon, és sikerül elérned vágyaidat. Az idei év sikere azon múlik, mennyire tudsz elszakadni múltadtól, és mennyire vagy kitartó és kreatív hogy megteremtsd egy új kapcsolat alapjait, először saját magadban. A valódi találkozás csak ezután következhet. Egyre több kisebb projekttel bíznak meg, és egyre jobban érdekel, hogy munkádnak milyen hatása van másokra, magadra. Ha hiszel abban, amit csinálsz, megalapozhatod a karriered. Ha munkád nem elégít ki, túl sok energiát ne tegyél bele, találj olyan egyéb feladatot, mely mások javát szolgálhatja.
RÁK
A végeláthatatlan otthoni feladatok frusztrálhatnak és a munkahelyeden is megnő a teendők listája, különösen tavasszal. Ne idegeskedj azon, ha nem tudsz annyit spórolni, mint szeretnél, jobban jársz, ha élvezed a jelent és haladsz az árral. A túlzott költekezésre figyelj oda az év első hónapjaiban. Ahogy nő az önbizalmad, úgy vonzod magadhoz a pénzt. A munkahelyi őrült tempó kevés időt hagy a családodnak. A bizonytalanság többször is eluralkodhat rajtad, ha görcsösen ragaszkodsz a múlthoz. El kell engedned és bármennyire is ijesztőnek tűnhet a jelen, a jó dolgok csak ezután érkeznek életedbe. A július 1-i napfogyatkozás jegyedben jelentős változásokat indít el érzelmi életedben.
OROSZLÁN
Ha tele vagy kreatív energiával, bármit el tudsz kezdeni az elejéről. Szakmai életedben komoly lépéseket kell tenned, és ideje magasabbra tenned a mércét. Ne a körülményeket okold a kialakult helyzet miatt, hanem lásd meg benne az új lehetőségeket, hogy új területeken próbálhasd ki magad. A pénzügyek és értékrend közötti nézeteltérések megrendíthetik meglévő kapcsolatodat. Ahhoz hogy kapcsolatod ugyanazon a hőfokon lobogjon otthon is, társadnak is többet kell fejlődnie. Pörgő stílusoddal nem könnyű lépést tartani.  Minél többet fedezel fel magadból, elengedve a korlátokat, annál többet hagysz magad mögött és lépsz a magad útjára. Számodra a kiteljesedés éve lehet 2011.
SZŰZ
Hatalmas változásokon, kemény döntéseken és próbatételeken vagy túl. Szerelmi életedben érzelmi drámákra, nehézségekre számíthatsz még idén is, és meg kell harcolnod a céljaidért. Érettebb lettél, és már a bölcsebb és érettebb személyiségeddel vívod a harcot. Pénzügyi helyzetedre jobban figyelj oda, mert ami könnyen jött, könnyen is megy, tegyél félre pénzt. Az áprilisi telihold idején komoly döntések meghozatala előtt állsz. Ne arra figyelj, ami hiányzik az életedből, hanem arra, ami megvan!
MÉRLEG
Ha azt érzed, hogy a régmúlt elképzelései az életről és a magadról alkotott képről megdőlnek, jó úton jársz. Megbékélni a belső problémákkal többet ér, mint másokkal jól kijönni. Ez az év elindít saját utadon. Ne halmozz fel túl sok információt a környezetedről, mert ez feleslegesen elnyomja ösztöni lényed, és megérzéseidet. Ne pazarold az idődet felesleges szituációkra, teremts új és értékes helyzeteket. Munkahelyeden nagy versenyre kell számítanod. Több olyan pillanat is lesz életedben, amikor el kell gondolkoznod azon, hogy egyazon versenyszámban indulsz-e a többiekkel.
SKORPIÓ
Ebben az évben emberi kapcsolataid kiemelt fontossággal bírnak, mind a munkádban, mind a magánéletedben. Szerelmi életedben nagy változások várhatók, amelyek hosszabb távon is kihatnak életedre. Ne érd be kevesebbel, de teremts egyensúlyt irreális elvárásaid és a valóság között. Nagy átalakulásban vagy benne, ami már 2 évvel ezelőtt elkezdődött, és még folytatódik. Egyre érettebben kezeled a konfliktusaidat, azonban az, hogy a problémákat időnként besöpröd a szőnyeg alá, még nem diplomácia. Az időzítésen mindig sok múlik, viszont az adott problémát célszerű abban az időpillanatban tisztáznod, különben értetlenséggé fajul. Ha ezt ügyesen kezeled, több sikeres kapcsolatra tehetsz szert, mint valaha.
NYILAS
Szíved újra lángra lobban és szerelmi életed változatosabb lesz, mint valaha. Az új élmények meglévő kapcsolatodat is veszélyeztethetik és partnercsere kérdése is felvetődhet. Munkahelyeden csapatjátékossá kell válnod, hogy legyenek támogatóid a megnövekedett feladataidhoz. Az év első felében merj szárnyalni és elengedni a fantáziádat, játékosságodat, és bártan kockáztass, légy bevállalós. Az év második felében azonban komoly feladatokra kell koncentrálnod, és figyelj oda arra, hogy csak annyit beszélj, mint amennyit hallgatsz.
BAK
A változásoknak még mindig nincs vége, noha 2010-ben kissé megtorpantál. Még számos cél van előtted, amit el kell érned. De először oda kell állni a startvonalhoz. Ehhez komoly bátorságra és erőre van szükséged. Jobban teszed, ha magadtól állsz oda, mintha vonszolnának. Az otthon melege és a karrier gondolata között imbolyogsz. A családi és szakmai felelősség közötti egyensúly megteremtésének „hogyanja” ismét szembesít korábbi problémákkal. A feszültséget csak a rugalmasságod növelésével tudod enyhíteni. Ez az év jó kereseti lehetőséget hozhat számodra.
VÍZÖNTŐ
A Neptunusz április 4-én kilép jegyedből, így végre ismét tisztán láthatsz, mert véget ér a 12 éve tartó bizonytalanság és ködösség érzése. Ezzel megszűnik túlérzékenységed is, és ismét tárgyilagosan látod a dolgokat. Ötletekben gazdag éved lehet, amely anyagi előnyökkel is járhat. Új gondolkodásod, új nézőpontod, mely szintén az elmúlt években alakult ki, idén végre megnyilvánulhat és szárnyra kaphatsz. Nagyobb térre lesz szükséged, és lehet, hogy otthonodban is változtatni akarsz. Ne csak a fizikai teret tágítsd magad körül, hanem találj nyugalomra, találd meg belső otthonodat. Így le fogod tudni győzni a mindennapi gondokat és érzelmi problémákat.
HALAK
Az elmúlt évek stresszes egzisztenciális és érzelmi hullámvölgyei sok új dologra megtanítottak és új értékrendet hoztál létre, új alapokra helyezted személyiséged és újfajta jövőképet alakítottál ki. Ezekre az alapokra kell most építkezned, elsősorban anyagi és szakmai vonatkozásban. Fontos, hogy a sikerek hatására ne bízd el magad. A tavasz új pénzkereseti lehetőséget ígér. Kapcsolataid pozitívan alakulhatnak, ha ügyelsz arra, hogy senkit nem kényszeríts a te céljaid követésére.
***
Németvölgyi-Nagy Renáta asztrológus írta az előrejelzéseket, róla és tőle bővebben a www.csillagstudio.blog.hu oldalán olvashatsz!

Megosztás Facebookon

Szólj hozzá!