Női önmegvalósítás és karrierharc a háremekben?!

Női önmegvalósítás és karrierharc a háremekben?!
Page 2

Az  egyszerű háremhölgyből (kb. 80%-a háremnek) csupán 20%-nak volt esélye kegyencnővé válni azzal, hogy a szultán ráemelte a tekintetét…. ezért ádáz harc folyt a háremekben, hogy ezt kinek sikerül majd elérnie … A versengésben – mondhatni komoly karrierharcban:) – minden fortélyt és külcsínt bevetettek…
A kedvelt kegyencnői státusz nemcsak a feleség státuszba emelkedéssel kecsegtethetett, hanem becses ajándékokkal, ékszerekkel is. Utóbbiak azért voltak annyira értékesek, mert a kegyenceknek – és általában a muszlim nőknek – nem lehetett saját vagyonuk, azon kívül ami rajtuk volt. Ha viszont a ‘boldogság házából’ – a szerájból, valamiért el kellett menjenek, nem vihettek semmit magukkal, csak amit viseltek.
Érdekes még, hogy a kegyencnői státusz ‘biztos megélhetéssel’ járt, mert kosztot-kvártélyt-ruhát kaptak a háremben. Sőt a szultán háreméből kikerült nők kifejezetten kelendőek voltak a tehetősebb arab férfiak körében is. Presztízsnövelő tényező volt a szultán volt-nőjével házasságra lépni….hmmm és brrr…
A háremhölgyek társadalmi státusza még a háremek 20.századi (!!!) felszámolásakor sem csökkent. Ekkor az úgynevezett “könnyek házában” helyezték el a ‘kiöregedett’ háremhölgyeket, ahol a továbbiakban társadalom tartotta el őket.
Ezek alapján mondhatjuk, hogy a háremekben a női előrejutás legfőbb eszközei voltak a szépség, a báj és kellem, bűvölés, figyelemfelhívás… de vajon beszélhetünk-e önmegvalósításról az ő esetükben? Egyáltalán mit is értünk ÖNMEGVALÓSÍTÁS alatt?

Vajon mennyire lehet ma a külcsínnyel (szándékos helyesírási hiba:) előrejutást elérni a karrierben? Valami lehet benne, mert a férfiak gyakran vádolják a nőket eme fortélyarzenál használatával az előrejutásban…
Lehet, hogy a mai férfiak genetikailag hordozzák a szultán hozzáállást a nők meg a háremhölgy-versenyt?
Lehet, hogy ha a nők önmegvalósításról beszélnek, a férfiak a hegemóniájuk elvesztésétől félnek? Talán azt gondolhatják, hogy az öntudatos nőnek más is fontos rajta kívül?

Megosztás Facebookon

Szólj hozzá!