Önbizalom Levelek 2.

Önbizalom Levelek 2.

Ha elég erős az önbizalmad, képes vagy reálisan felmérni a valós céljaid, tisztában vagy a képességeiddel és lehetőségeiddel, meg vagy győződve arról, hogy minden adott a sikerhez.

Ellenben, önbizalom hiányos állapotban azt gondolhatod, hogy minden a sorson múlik és te ki vagy szolgáltatva a szeszélyeinek. A céljaid megvalósítása, az álmaid valóságba emelése nem rajtad múlik, hanem külső és nálad nagyobb erők hatásán.

Az önbizalom fejlesztése és növelése nélkülözhetetlen a sikerhez és alapvető az önmegvalósításhoz!

A bennünk rejlő képességeket, tehetségeket nem elég megtalálnunk, azokat ki kell tudnunk bontakoztatni és aktívan, cselekvően építenünk egy jobb életminőséget önmagunknak és szeretteinknek. Ehhez egyrészről meg kell ismerjük magunkat, fel kell tárjuk belső értékeinket, majd erre alapozva önmagunkban megbízva elkezdhetjük megélni, kommunikálni, azaz felvállalni önmagunkat. Az önmegismerés intenzív folyamatát egy belső törekvés ösztönzi, mely önmagunk igaz valójának megismerésére késztet mindannyiunkat. A belső törekvés célja a valódi lényünkhöz való mind közelebb kerülés, az önazonosság mind tisztább megélése, megnyilvánítsa a világban.

Önbizalmad fejlesztése elősegíti önmagad kifejezését az élet minden területén, a konkrét kommunikációban, a munka világában, vállalkozásépítésben és a harmonikus párkapcsolat megéléséhez is szükséged van rá. Az önbizalom-önbecsülés témaköre azért is alapvető önfejlesztési terület, mert szülőként Te vagy az, aki megadod az énképeddel kapcsolatos mintákat gyermekeidnek és jelentős szereped van abban, hogy hogyan fog vélekedni önmagáról és az őt körülvevő világról.

Az önbizalom hiánya a legelső oka sikertelen próbálkozásainknak, kudarcélményeinknek és végső soron álmaink feladásának. Azonban attól, hogy konstatálod, hogy nem bízol eléggé önmagadban és visszarettensz a lehetőségektől még nem érhet véget a téma! Nem hagyhatod, hogy az önbizalom hiánya akadálya legyen önmagad kiteljesítésének, személyes önmegvalósításodnak.

Önbizalom, önismeret, önbecsülés, önelfogadás

Mind Önmagamról szólnak, egymással összefüggő különböző jelentéssel bíró szavak. …és nincs az egyik a másik nélkül.  Aki nem ismeri önmagát, annak nincs önbecsülése sem, mert nincs tisztában az értékeivel, de egyáltalán azzal sem, hogy ki is Ő. Aki nem értékeli önmagát, annak önbizalma sincs, és akinek nincs önbizalma , hogyan is tudná elfogadni a benne rejlő értékeket és szeretettel átölelve fejleszteni a hiányosságokat, gyengeségeket. Ezért írtam, hogy az önfeltárás-önmegismerés állandó és elkerülhetetlen folyamat. Legalábbis lehet kerülgetni, de akkor az életed gondoskodni fog befelé tekintésre felszólító betegségekről, sorscsapásokról. Helyette válasszuk inkább a tudatos önfeltárást:) és élvezzük az élet örömeit…betegségek nélkül.

Azért valamilyen sorrendiséget fel lehet  állítani az elemek között:

Aki az önismeret útját járja, az egyre nagyobb önbizalomra tesz szert, ugyanis megismerve Önmagát, meglátja értékeit, erősségeit, és gyengéit. Ezáltal megtanulja becsülni azt, amilye van, úgy ahogyan van, és ebből születik meg az önelfogadás.

Természetesen ez az út hosszú, egy életen át tartó folyamat. De minden esetben izgalmas és építő folyamat!

Önmagamban bízni, az annyit jelent, mint hinni Önmagamban. Ha hiszek Önmagamban, akkor tudok hinni a Másikban, a Sorsban, a Világban……és a hitem ereje, meghatározza az életem milyenségét, a céljaim megvalósulását, az elégedettségem érzetét, a kapcsolataim minőségét.

Itt az ideje, hogy felfedezd a benned rejlő lehetőségeket:) és valódi önbizalomra tegyél szert!

Ugye, ezért vagy itt?

***

Tipp:

Használd az interaktivitás lehetőségét:

Az egyes levelekkel kapcsolatos véleményedet, kérdésedet az oldal alján a hozzászólások között várom szeretettel!

***

Következő levélben:

Hitek és tévhitek az önbizalommal kapcsolatban. Ezzel folytatjuk a következő levélben:)

Megosztás Facebookon

Szólj hozzá!