Örök Női Dilemma: Karrier kontra Anyaság

Örök Női Dilemma: Karrier kontra Anyaság

Búzafalvi Tamás tudósítása (www.minap.hu) a miskolci “Önmegvalósítás és önmenedzsment mint a 21. századi nő esélyegyenlőségének kulcsai” címmel általam tartott előadás és tréningről:
Örök Női Dilemma: Karrier kontra Anyaság
noi_eselyegyenloseg_kozonseg.jpg

Az önmegvalósítás női útjai, lehetőségei és gátjai volt a témája annak az előadásnak, melyet a megyei könyvtár előadótermében tartott az Esélyek Háza Iroda. Életszervezési, érdekérvényesítő, és konfliktuskezelő tréningen is részt vehettek az érdeklődők.

Kétszer-háromszor többet kell teljesítenie egy nőnek a munkaerőpiacon, mint férfi társának és az átlagbér is kevesebb – hangzott el az Esélyek Háza által szervezett önismereti előadáson. Bizonyára sokak számára újdonság, hogy a nők és férfiak közötti esélyegyenlőség biztosítása az Európai Unió egyik legfontosabb politikai célja. Az egyenlő esélyek biztosítására irányuló közösségi politika, változó tartalommal ugyan, de az európai integráció kezdete óta az unió napirendjén szerepel. Miskolc belvárosában, a volt Mese cukrászda melletti téren működik immár 10 éve az Esélyek Háza, az Országos Esélyegyenlőségi Hálózat részeként. Szakmai tanácsadást és előadásokat szerveznek nők, fiatalok, romák, fogyatékkal élők, illetve hátrányos helyzetű településen élők részére. Miskolcon kívül 15 kistérségben nyújtanak ingyenes jogsegély-szolgáltatást.

noi_eselyegyenloseg_eloado.jpg– Sajnos a 21. század viszonylag emancipált világában is kevés a nő a vezetők között, és a politikában is Magyarországon, de Európa számos országában jobb a helyzet. Szlovákiában Iveta Radicova személyében női miniszterelnök van hivatalban, Finnországban szintén, sőt a skandináv országban az államfői poszt után a kormányfőit is hölgy tölti be idén júniustól. Különbséget kell tenni az egyenlő bánásmód biztosítása és az esélyegyenlőség politikája között. A nők és férfiak közötti egyenlő bánásmód biztosítása a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés, azaz a diszkrimináció tilalmát jelenti. Az egyenlő bánásmóddal szemben az esélyegyenlőségi politika azt kívánja meg például az EU-s tagállamoktól, hogy tegyenek lépéseket a nők tényleges egyenjogúsítása érdekében az élet legkülönbözőbb területein – oktatás, egészségügy, munkaerőpiac, szociális biztonság stb. A parlamentben például 2006-ban 386-ból 41 volt nő, ez a szám 2010-re pedig 34-re csökkent, ami elég rossz tendencia. Az MTA tagjai között is mindössze 3,1% a hölgyek aránya, holott alapvetően magasabb az iskolai végzettségük átlagban, mint a férfiaknak. A mostani előadásunkon hatékony taktikai tanácsokat szeretnénk adni a közönségnek, amelynek segítségével könnyebben érvényesíthetik érdekeiket – mondta el Vrazela Viktória, esélyegyenlőségi referens.
– Több mint 50 hölgy volt kíváncsi előadásunkra és tréningünkre, ez egyértelműen mutatja, hogy sok nő érdeklődött a program iránt. A jelenlévő hölgyek korosztálya a 18 évestől a középkorúakig terjed és vegyes az összetétel is: az egyetemistától, az álláskeresőn át a gyesen lévő kismamáig sokan jöttek el. Ami igazán nehéz a modern korban élő nők számára, hogy a család, anyaság mellett a karriert is építse. A tréningünkön első lépésként tisztáznia kell a NŐ-nek, hogy ki is ő valójában, ezután a célok-jövőkép tisztázása következik, majd harmadik lépés az erősségek-gyengeségek felismerése. Utolsó, negyedik elem pedig a célok megvalósítása. A pozitív énkép fejlesztése, az önbizalom növelése fontos része a magabiztos kommunikációnak. Enélkül nehéz kivitelezni az önmenedzsmentet, amelyre szükség van egy nőnek (de a férfiaknak is) a munkahelyen és a családi életben egyaránt – foglalta össze az előadás fő céljait Pozsgai Nikoletta életvezetési tanácsadó, kineziológus.

noi_eselyegyenloseg_szituaciosjatek.jpg
Életkép a tréningről: konfliktuskezelésben:)

Saját beszámolómat itt olvashatod>>>

Megosztás Facebookon

Szólj hozzá!