Női Titkok

A nőiség öntudatra ébredése
Az örök női tudás természete ösztönösen Tudó és Cselekvő. Benne lévő, a lényegben élő, erőben álló minden erőfeszítés nélkül, könnyedén teremtő. A szavak nem előzik meg a megélést, hanem követik azt. A szavak nem kívülről karcolják, nem is magyarázzák, hanem elmélyítik a belső kapcsolódást. A szavak nem börtönök, hanem kapuk a végtelenbe. Titkok. Az Élet Misztériumának titkai – a nők titkai. Ideje feltáruljanak, hogy a megélés által újra tudássá legyenek. Megélésükkel pedig természetessé és örömmel élhetővé tegyék az életet.

Titkok. Amiket a férfiak nem ismertek, nem hallottak. Nem is hallhattak. Előlük rejtve voltak, mert értük és miattuk is voltak titkok. Olyan titkok, amiket az a Nő sorra nyitott fel előttük, aki társaként, szerelmeként és férjeként választotta őt, a férfit. A nő élte a titkokat, a szakrális nőiség tudását és védte azt. Azért, mert az élet titkai nem elvehetők, nem kontrollálhatók, nem írhatók felül súlyos következmények nélkül. Az élet titkainak nem az ismerete a lényeg. A tudása. Ezért az élet titkai csak óvhatók és élhetők. Értük és velük lehet mozdulni. Ha ismeret szinten maradnak elvész a lényegük, élettelen szavakká silányulnak.
Ha tudatlanok előtt éled varázslatnak hiszik, mágiának bélyegzik, mert mivel belül nem élik külső erőként tapasztalják, ami felett úgy érzik nincs hatalmuk. Ha Elme Tudós Tanítók előtt cselekszed, azt mondják nem tudhatod, mert nincsenek tanult szavaid rá. Az örök női tudás természete ösztönösen Tudó és Cselekvő. Benne lévő, a lényegben élő, erőben álló minden erőfeszítés nélkül, könnyedén teremtő. A szavak nem előzik meg a megélést, hanem követik azt. A szavak nem kívülről karcolják, nem is magyarázzák, hanem elmélyítik a belső kapcsolódást.
Titkok. Az Élet Misztériumának titkai – a nők titkai. 
Titkok. Amiket a fiatalabb nők bár ismertek, még meg nem élték azokat. Előlük nem volt rejtve, mert bele születtek, de megélésük az életük előrehaladtával érett be. Miután megélték lehettek általuk élők, tudók.
Titkok. A Tudók által tudott és őrzőtt titkok. Amiket az idősebb nők már nem csak ismertek, hanem már megéltek, s a jelenlétben éltek. Általuk volt rejtve, hogy megóvják azokat. Nem az eltűnéstől, s nem a kártevőktől. Hanem azoktól, akik számára még nem jött el az ideje. S azért, hogy minden a maga idejében történjen. A beavatási láncolat életkori következő pillanatában. Nem előbb és nem később. Így a tudás hamarabb volt élő mint kimondott, hamarabb volt gyakorlat mint tanítás.
Titkok.Természetes igazságok, az élet törvényei. A megéléssel már nem voltak többé titkok. Tudássá lettek. A tudók pedig óvták a titkokat azok szeme és füle elől, hogy a tapasztalással valóban az övék lehessen mindaz, amit a titok rejtett. Nem előlük rejtették el, hanem értük. De ez akkor már haragra gerjesztette a nem tudókat, el akarták venni, és birtokolni a tudást. Voltak, akik elmondták, voltak akiktől elvették. De nem a tudást, azt nem lehetett. Csak az ismeretet. Az Elvevők részeseivé nem válhattak a tudásnak, továbbra is ki voltak zárva abból. Nem a nők által. Önmaguk által.

Ideje újra emlékezni, újra ismerni és az ismeretet tudássá érlelni a megélés és az élet által.

Régen….
A tudó nőket megerőszakolták, feláldozták, kényszerítették, megégették, megfélemlítették, kiűzték, pellengérre állították és elítélték például boszorkányság vádjával. Mert féltek attól, amit a nő tudott. S még jobban attól, amit csinált, amit élt. Mert a női erő nem volt kontrollálható sem kiszámítható számukra, ezért félelmetessé vált. Hatalmat éreztek a kezükben, amit nem hagyhattak.
MA…
Ma egyre több férfi ismeri fel és el, hogy a NŐ a titkok természetes tudója és gyakorlója. Ha újra emlékezik a tudására, mert sajnos idő közben elhitte, hogy nem tud semmit, a tudása nem érdemes, a léte másodrangú, élete alárendelt egy magasabbnak mondott tudománynak, ami szavakkal leírható, tényekkel igazolható, ábrákkal magyarázható, a szív és a lélek terét nem érintő.
Ma a nők elindultak…befelé és egymás felé. Megkeresni a szerteszét szaladt tudás-gyöngyöket, összefűzni a láncot. Testükkel, létükkel, nővérségükkel kitölteni az űrt. Az emlékezés az örök női bölcsességre elindult. Megállíthatatlan. Mert ez a tudás belül van. Belülről nyílik fel. És ez jó. Mindenkinek. Mert a női tudás az életet szolgálja, az életet táplálja és az életet óvja.
Minden gyöngyszem, amit összegyűjtöttem legyen a Tiéd is.  Hívlak emlékezni, hívlak a méh terébe, hívlak a Vörös Sátorba. Az ismeretekből legyen tudás. A megélásed által. 
A Nőiség mára zömmel elfeledett Titkait ismerheted meg két hamarosan induló folyamatban:

1. Alapszinten a Vörös Sátor Titkai online tanfolyamban

2. magasabb szinten – amikor arra készülsz, hogy magad is átadóvá, a szakrális nőiség tanítójává válj a MéhNővér képzésben.

Vörös Sátor filmA Vörös Sátor Titkai
A titkok, melyeket nagyanyák adtak át leányaiknak és unokáiknak, a nőiség közös tudása. A női életút, a ciklikusság és a női ritmus bennünk lüktető törvénye, a női teremtő erő mind e titkok közé tartoztak. A Vörös Sátor Titkai a nők közös titka. De az átadás láncolata megszakadt.
*** Nőiségükkel ismerkedőknek, akik nem kapták meg e tudást női felmenőiktől:
2014-ben egy olyan online tanfolyamot indítottam, akkor először, azóta minden évben, amely ezt a tudást hivatott olyan módon átadni, hogy az a mai modern nő számára érthető, használható legyen a hétköznapi életében saját tudássá érjen:
A Vörös Sátor Titkai online tanfolyam – a legfontosabb női tudáskincs gyűjteménye>>>
***Haladóknak, akikben szintén tetterő éled a nők segítése iránt MéhNővér képzés:
A patriarchátus előtti korokban a nők őrizték az életmisztériumokat, vezették a beavatásokat. Hétköznapi értelemben az avatás, beavatás olyasvalamibe történt, ami a megfelelő kor és pillanat eljövetele előtt nem volt elérhető az egyén számára. A beavatás többek között lehetett egy életciklus váltó kapu, lehetett egy a közösségbe fogadó szertartás vagy  akár az élettől való búcsúzás kísérése is. A beavatott nőket, akik a beavató szertartásokat végezték papnőknek hívták, vagy táltosasszonyoknak, rima -és aranyasszonyoknak, ahogy a mi kultúránk nevezte őket.
méh, női méhŐk és leszármazottaik őrizték az élet misztériumainak beavatásait, köztük a születés, a nővé avatás, az esküvő, a lélekhívás és szülés, a NagyAnyaság bölcsességébe avatást és végül a halál beavatását.
Ma mindennek tudását a MéhNővérek képviselik, felkészülve arra, hogy a nőiség beavató kapuiban ott álljanak mások számára. Ha érzed a hívást várlak szeretettel:
MéhNővér képzésről részletes leírást találsz ide kattintva>>>
…mert ideje, hogy újra ott álljunk egymás mellett az úton, újra szőjük a köröket, és újra éljük a majdnem elveszett, de mindig örök női bölcsességet!
Szeretettel- élet szerelemmel:


Pozsgai Nikoletta
kineziológus, életmód-tanácsadó és terapeuta
személyiség integrációs tréner
női önmegvalósítás specialista

Megosztás Facebookon

Szólj hozzá!