Női Önmegvalósítás Tanfolyam

Női Önmegvalósítás Tanfolyam
Szakrális Nő, A Női Teremtés
Női Önmegvalósítás Tanfolyam - avagy a modern nő fizikai-lelki-spirituális kiteljesedését segítő oktatási program

Március 8-án Nők Napján újra indul:

A Női Önmegvalósítás Tanfolyam

JELENTKEZÉSI és Befizetési HATÁRIDŐ: február 26.

Az első lecke március 8-án kerül hozzád!

Miről is szól a Női Önmegvalósítás Tanfolyam ?

A NŐT! célja, hogy a nőként való kiteljesedésed alapvető gátjait segítsen felismerni, felszámolni, a nőiségedben rejlő erőt képes legyél tudatosan használni és legfőképpen, hogy a benned rejlő csodák, képességek végre az álmaid megvalósulásának szolgálatába tudjanak állni a hétköznapi, nagyon materialista világban is!

A tanfolyam tananyaga alapvetően a racionális, anyagi világban szükséges tudásra épül, de figyelembe veszi a spirituális szemléletet és energetikai  ismereteket. Mint ahogy az ember sem választható külön fizikai testétől, vagy éppenséggel nem kezelhetjük külön a lelket sem, szükség van egy holisztikus, az embert a maga teljességében szemlélő rendszerre.

A Női Önmegvalósítás Tanfolyam moduljai segítenek felismerni ki vagy és miért vagy itt, majd ezen életcélok megfogalmazásától segít eljutni a megvalósításhoz szükséges tudni-és tennivalókig (megtudod, hogyan tudod elérni az életcéljaidat!). Az életcéljaid megvalósításához és az modern időkben való érvényesüléshez szükséges önmenedzsment ismereteket sajátíthatsz el, az idő-pénz-energia gazdálkodástól az önérvényesítő kommunikációig, viselkedésig! Mindeközben folyamatosan hangsúlyos szerepet kap majd a nőiség, a női erőforrások és a női teremtő út különlegessége!

Összegezve rád szabott életstratégiát fogsz tudni kialakítani és a nőként való kiteljesedéshez szükséges tudást sajátíthatod el a tanfolyam során!


Melyek lesznek a Női Önmegvalósítás Tanfolyam alappillérei?


I. PILLÉR: NŐI ÉRTÉKEINK – POZITÍV ÉNKÉPFEJLESZTÉS NŐKNEK

Hogy azt lásd, aki valójában vagy!

1. Pozitív Énképfejlesztés nőknek – önbizalom, önbecsülés, reális önértékelés női szemszögből megközelítve. Mindemellett fontos szerepet kap a nőiség tudatod erősítése is. Az elméleti és gyakorlati anyagokat egyaránt tartalmazó pillér, kiadós önfeltáró munkára épül, mégsem hagy ott a múltban elveszve. A Pozitív Énképfejlesztő modul része, hogy pontos képet kapj arról, ki is vagy Te és miért élsz itt és most, honnan jöttél és hová tartasz. A program részévé tettem a valódi hivatás megtalálását segítő korábban már megjelent karrieriránytű sorozat részeit is! Hiszen az alapos önismeret, az értékeink, az erősségeink és hiányosságaink feltérképezése különösen fontos az élet fizikai területein való boldoguláshoz, és a karrierben való önkiteljesítéshez, az anyagiak megteremtéséhez.

A Pozitív Énkép Fejlesztő Tanfolyamon az  énkép 3 alapösszetevőjével egyszerre foglalkozunk:

  1. ÉNIDEÁL – azaz, hogy mivé akarsz válni
  2. ÉnMag, azaz az ÖnMAGunkról (fizikai-lelki-szellemi dimenziók, a “kis én”/egó és a “nagy ÉN”/ igaz önvaló /lélekmag által alkotott eszencia = ÉnMag) ALKOTOTT REÁLIS KÉP – a reális  önértékelésed alapja
  3. ÖNBECSÜLÉS – azaz, hogy mennyire szeretjük magunkat, mennyire fogadjuk el magunkat, mint önálló értékes lényt

5 motiváció, hogy miért érdemes nőként pozitív énképet kialakítanod:

  1. Az önbecsülésed mértéke határozza meg másokkal való kapcsolataid minőségét, illetve
  2. A mások felénk irányuló érzéseit is saját önbecsülésed határozza meg!
  3. Az önelfogadás és az önbecsülés adja az önbizalmadat
  4. A pozitív énkép teszi lehetővé, hogy bizalmat érezz mások iránt, hogy együtt tudj velük működni, hogy kötődni tudj hozzájuk, hogy igazán szeretni tudj valaki
  5. Az önkiteljesítés alapfeltétele a pozitív énkép, hiszen ez adja az alapot, melyre építkezni tudsz
  6. A pozitív énkép a testi-lelki egészséged alapja

Mindezeket kiegészítik az önmegvalósításhoz szükséges további tudnivalók:

  • az önértékelésed megerősítés, női értékeid felismerése
  • az alulértékeltség okainak felszámolása, az önelfogadás erősítése
  • a családi háttér és a generációs örökségek feltérképezése, a családtörténeted gyógyítása
  • a hozott gondolkodási sémák feltárása, szelektálása
  • önismereti feladatlapok a személyiség dimenzióinak megismerésére, az erősségek, gyengeségek, lehetőségek felmérése
  • az életcél beazonosításához szükséges tudnivalók
  • az önmegvalósítás folyamatának elméleti háttértudása, különös tekintettel a női sajátosságokra
  • az önmegvalósítási utad megtalálása

Hallgasd meg az első pillérről szóló összefoglalómat:

Pozitív Énképfejlesztő Modul előzetes

II. PILLÉR: NŐI CÉLMEGVALÓSÍTÁS

Női Célmegvalósítás Tanfolyam
Női Célmegvalósítás Modul

Női Célmegvalósítás – a céljaid beazonosításától elkísérlek a helyes és valóban teremtő célkitűzésig. De itt nem állunk meg, hiszen a célmegvalósításhoz a kitűzéstől még hosszú út vezet. Ebből a pillérből megtudhatod mindazt, ami a valóban sikeres célmegvalósításhoz szükséges, méghozzá kifejezetten női megközelítésből, a női erőforrásokra építve és a nők legjellemzőbb gyengeségein dolgozva. Segítek számodra feltérképezni, hogy milyen céljaid vannak és ezek közül, melyek azok, amelyek valóban fontosak a sikeres élethez! A célok beazonosítása után pedig megtanulhatod, hogy mely módszerekkel tudja egy nő különösen hatékonyan megvalósítani a céljait, álmait! Fontos szerepet kap a modulban a belső erőforrásaid feltárása, beleértve a sajátságos női erőforrásaidat is!

A közkézen forgó és elérhető célmegvalósítás anyagok férfiak által íródtak és ezért egy sajátos férfias, jellemzően bal agyféltekés megközelítést tartalmaznak. Ellenben, mi nők teljesen más oldalról közelítjük meg és éljük meg az életünket. A jobb agyféltekés gondolkodásunk erősebb, képesek vagyunk egyszerre több mindennel foglalkozni, érzelemvilágunk gazdagabb, a kudarcra adott reakcióink és a stresszkezelési módszereink is teljesen különböznek.

A Női Önmegvalósítás gátjait feltérképező kutatás második évének lezárásával jutottam el oda, hogy a nőknek szükségük van egy másfajta megközelítésre a célmegvalósításuk kapcsán. Egy olyanra, ami épít a női erősségekre, de figyelembe veszi a tipikusan női nehézségeket és azokra kínál megoldásokat.

A valódi álmaid tisztázása és a megvalósításukhoz szükséges módszerek, technikák megtanítása a Női Célmegvalósítás pillér célja!

A célokkal kapcsolatos legfontosabb kérdések, melyekre választ kapsz a második pillér során:

  1. A női célmegvalósítás 1×1-e
  2. Az álmok szerepe önmagunk kiteljesítésében
  3. Az álmok, a vágyak és a célok kapcsolata
  4. Miért fontos, hogy legyenek céljaid?
  5. Milyen a jó cél?
  6. Mi nők, hol szoktunk elbukni a célmegvalósításban és miért?
  7. Hogyan találhatod meg a valódi és tényleg motiváló céljaidat?
  8. Ha megvannak a céljaid, azokat hogyan tudod megvalósítani?
  9. Hogyan tudod biztosítani az álmaid követése és céljaid megvalósítása során az önmegvalósításodat?
  10. Melyek a leghatékonyabb női erőforrások a célmegvalósítás folyamatában?
  11. Hogyan ismerd fel a problémát még az első tünetek alapján és old meg mielőtt még elharapózna megakadályozva a továbblépésed?
  12. Milyen módon tudod fenntartani a motivációt és az égő vágyad, hogy valóban eljuthass a célig?
  13. Hogyan gondolkodj mindig kreatívan és konstruktívan, hogy az életed minden pillanata lehetőség lehessen számodra
  14. Melyek azok a módszerek és technikák, amelyek jobban működnek nőknél és miért van ez így?

Hallgasd meg a második pillérről szóló hangfelvételt:

Női Önmegvalósítás Tanfolyam 2. Pillér: Női Célmegvalósítás Modul

III. PILLÉR: NŐI ÖNMENEDZSMENT

Női Önmenedzsment Tanfolyam
Női Önmenedzsment Modul

Önmenedzsment Nőknek, AVAGY női önmenedzsment– Az önmenedzsment mindkét pillérét tanítani fogjuk ebben a modulban, azaz mind az önérvényesítés, mind az életszervezés és a személyes erőforrás-gazdálkodás terítéken lesz. Az  önérvényesítés kapcsán olyan hatékonyan működő mégis a női értékekre támaszkodó módszereket tanulhatsz meg, mint az asszertív viselkedés és erőszakmentes kommunikáció alapismeretei. Mindemellett elsajátíthatod az eredményes idő-pénz-energia gazdálkodást, röviden női életszervezést. Az időgazdálkodás mellett tehát személyes pénzmenedzsmentet és bőségvonzást, és a személyes energiaforrásaid hatékony kihasználását és megóvását  is tanítjuk majd.

Mit fogsz pontosan tanulni tehát a második pillérben?

Önmenedzsment 1.

1. Életszervezés és személyes hatékonyság fejlesztés:

  • önszervezés és hatékony időgazdálkodás nőknek
  • a női szerepek összeegyeztetése időben-térben, szívben-lélekben és a hétköznapokban
  • személyes pénzmenedzsment alapok és bőségtudatosság, bőségteremtés
  • külső és belső erőforrásaink, ezekkel való energiagazdálkodás
  • az energiafókusz technikája
  • célkitűzés-céltervezés és megvalósítás (az előző modulban tanultakra építjük rá, haladó célmegvalósítás kurzus)
  • önmotiváció
  • támogató és akadályozó erők kezelése
  • sikerpszichológia
  • koncentrációt és mentális hatékonyságot növelő technikák

2. Túlélő-készségek fejlesztése: olyan alapkészségek megnevezése és fejlesztése, melyek 21.századi NŐNEK, a felgyorsult és állandóan változó életkörülmények közepette alapvetőek a “túléléshez”, fejlődéshez és az önmegvalósításhoz.

Példaként álljon itt egy néhány a túlélő készségek közül:

  • rugalmasság
  • alkalmazkodóképesség
  • gyors reakcióképesség
  • fókuszált, céltudatos életvitel, stb.

Önmenedzsment 2. – avagy a hatékony önérvényesítés titkai

  • eredményes és erőszakmentes kommunikáció (asszertív kommunikáció)
  • kiállni önmagadért és képviselni az érdekeidet
  • “hogyan tudsz beleállni az erődbe” és megtartani azt

A legfőbb célom, hogy konkrét önmenedzsment ismeretekkel és készségfejlesztő gyakorlatokkal hozzásegítselek téged legjobb és legteljesebb önmagaddá, sikeres és kiegyensúlyozott nővé válni!

Hallgasd meg a harmadik pillérről szóló összefoglalót:

Női Önmegvalósítás Tanfolyam 3. Pillér: Női Önmenedzsment

IV. PILLÉR: A NŐI TEREMTŐ ERŐ

Női Erő, Női Teremtő Erő
Női Teremtő Erő

A Női Teremtő Erő – a nőiségben rejlő csodák és erőforrások felismerése kulcsfontosságú a női önmegvalósításhoz, ezért ebben a pillérben a megismerheted a női erő 4 arcát és megnyilvánulási formáját, a tipikus női erőforrásokat, a női életstratégia jellemzőit és a 21. századi nő kihívásait, megoldási lehetőségeit, alternatíváit. Ebben a pillérben kapott helyet a női energetikai gyakorlatok sora is, mely egyrészről egészségvédő, stressz mentesítő célzatú, másrészről a nőként való tudatos teremtés útjait nyitja meg előtted.

Milyen témákon fogunk dolgozni a Női Teremtő Erő pillérében?

    1. Női önbizalom, önbecsülés fejlesztése, pozitív énkép
    2. Testtudat-(sz)építés avagy a női test szentsége (testtérképünk, a testi változások megélése, a női beavatási kapuk és a hozzájuk kapcsolódó blokkok oldása)
    3. A női test energetikai működése
    4. Női erőforrásaink és hétköznapi kiaknázási lehetőségeik
    5. Az egészséges, stressz mentes élethez szükséges női energetikai gyakorlatok
    6. A női teremtés útja, avagy a tudatos teremtés női módszere
    7. A női teremtéshez szükséges energetikai gyakorlatok
    8. A Női Lét Misztériumai
    9. A benned élő gyógyító nő útjai és módszerei
    10. A nőként való kiteljesedésed gátjainak oldási módszerei  Női Erőforrások segítségével
    11. A szexuális-kreatív energia erősítése az alkotó-teremtő-megvalósító folyamataink során
    12. A kapcsolatteremtés és kapcsolatápolás női módja
    13. A szakrális nő, szakrális szerelem
    14. A női teremtő erő gátjai, blokkjai és ezek oldási lehetőségei, útjai

Hallgasd meg a negyedik pillérről szóló összefoglalót:

A Női Önmegvalósítás Tanfolyam 4. pillére a Női Teremtő Erő

Kiegészítő Támogató Modulok

A Női Önmegvalósítás Tanfolyam kiegészítő és specifikus modulokkal egészíthető ki a saját igényeid szerint. Attól függően , hogy milyen életszakaszban vagy és milyen témában van szükséged információkra, segítségre, vezetésre, felkészítésre választhatod az alábbi kiegészítő támogató modulokat a tanfolyam során és/vagy az utáni időszakban:

1. Valódi Hivatás / Karrier Teremtés

2. Hatékony Állásvadászat Recesszióban is

3. Harmonikus Kapcsolatok / Párkapcsolat

4. ÉletReform “FájdalomTest helyett építs ÖrömTestet” tanfolyam

5. Tudatos Pénzkezelés Tanfolyam (A NÖTanfolyam Önmenedzsment pillérében a pénzügyi stabilitáshoz szükséges leckék már helyet kaptak, ezt akkor érdemes választanod, ha tovább szeretnél lépni az anyagi védettség és anyagi függetlenség megteremtése felé)

6. Válság -és ÉletStratégiák Oktatási program

7. ÉnMárka Építés

A kiegészítő, támogató modulok a NÖT résztvevőknek kedvezményes áron vehetők igénybe! A lap aljára görgetve a jelentkezési űrlapban a megjegyzéshez írd oda, ha bővebb tájékoztatást kérsz valamelyik támogató modul kapcsán!

Bónuszok

 

A Női Önmegvalósítás Tanfolyamának anyagát további hasznos segítségekkel és támogató eszközökkel láttuk el:

  1. Inspirációs anyagok. A pillérek mellett folyamatosan lesznek kiegészítő írások, életjavító tippek, női életvezetési praktikák, női stressz kezelés és egészségmegőrzés, lelki-béke és harmóniamegőrző technikák a Női Önmegvalósítás Tanfolyam résztvevőinek fenntartott zárt internetes oldalon.
  2. Támogató Női Közösség. Egy hozzád hasonló nőkből álló közösség része leszel, akikkel kapcsolatokat építhetsz, barátokat találhatsz, megértésre és támogatásra lelsz. A tanfolyami résztvevők számára fenntartott zárt oldalon lehetőség lesz egymástól és tőlem, valamint a meghívott szakértőktől kérdezni, élményeket-kihívásokat megosztani.
  3. Kedvezmények a SzInT-en. Kedvezményes áron vehetsz részt a Női Önmegvalósítás blokkjait felszámoló Személyiség Integrációs Tréningalkalmakon, melyeket várhatón kéthetente egy hétköznapi estén szervezünk majd meg:
Negatív Programok Átírása
Negatív Programok Átírása

Belső Programok újraírása – az élettérképed elkészítése és a negatív csomópontok feltárása után a hátráltató, előrehaladást és személyes sikert, elégedettséget, boldogságot, jól-létet akadályozó blokkok oldása. A programba önismereti és önelemző feladatlapok, kérdőívek fogják segíteni a feltárást, illetve az oldási folyamat előkészítését.

Ez nem lesz külön pillér a tanfolyamon belül, hiszen állandó jelleggel, minden tananyag olyan szemlélettel születik, hogyan tudsz ráismerni azokra a mintákra, amelyek nem szolgálják az előrehaladásodat, gátolják a kiteljesedésedet, a bőség és az elégedettség megélését. Minden modul során lesznek külön önelemző feladatok, amelyek ebben a folyamatban segítenek. Továbbá a tanfolyam résztvevőinek kedvezményes díjú lesz a SzInT és a kineziológiai kezelések is, hogy, ha úgy ítéled meg, elakadtál és külső segítségre van szükséged, akkor ez is elérhető legyen a számodra kiegészítésül.

Hogyan épülnek egymásra az egyes modulok?

Ezen az ábrán a Női Önmegvalósítás Tanfolyam felépítését tudod áttekinteni és a hozzá készült hangfelvételt meghallgatni: A Női Önmegvalósítás Tanfolyam összefoglaló ábrájának magyarázata

A Női Önmegvalósítás Tanfolyam Áttekintő Ábrája
A Női Önmegvalósítás Tanfolyam Áttekintő Ábrája

 

Ki tartja a Női Önmegvalósítás Tanfolyamot?

Pozsgai Nikoletta
Pozsgai Nikoletta

Az oktatási programot szakmailag Pozsgai Nikoletta, karrier-és életvezetési tanácsadó, kineziológus, női önmegvalósítás specialista állította össze. A program jelentős részében tanít, önismereti -és személyiség integrációs trénerként segíteni a résztvevők fejlődését.

Karrier-és életvezetési tanácsadó, szakterülete a női önmegvalósítás.
Tréneri és tanácsadói munkája során közel ezer embernek segített már magánéleti válsághelyzetekből való kijutáshoz. Az általa használt önfejlesztő módszeregyüttes legfontosabb építőkövei a karrier-coaching és a kineziológia, melyek segítségével beazonosítható és megszüntethető az akadályozó tényezők testi-lelki szinteken egyaránt. Segítségével aktiválhatod ’siker és jóllét potenciálodat’, azaz megvalósíthatod céljaidat, álmaidat!

Nikoletta  Női Önmegvalósítás Kincsestárának tulajdonosa, a Karrier Fitnesz Program működtetője, a Válság-és Életstratégiák Oktatási Program szakértője, a Női Önmegvalósítás Tanfolyam szülőanyja és programgazdája.

Milyen képesítései és releváns szakmai tapasztalatai vannak Nikolettának?

  • Karrier-és életvezetési tanácsadás, coaching tapasztalat
  • Életmód tanácsadás-és terápia (a Magyarországon elfogadott hivatalos természetgyógyászati ágak közül a legteljesebb tudást adja) klienstapasztalata
  • Kineziológia (szintén hivatalos természetgyógyászati ág) klienstapasztalata, Transzgenerációs Epigenetikus Kineziológia oktatói tapasztalat
  • Tanári és Tréneri gyakorlat (prezentációs és tárgyalástechnikai, önmenedzsment, önismereti és személyiségfejlesztő tréningek, hatékony kommunikáció tréning, karrier, álláskeresési és állásinterjú tréningek magyar és angol nyelven) (Nikolett eredeti foglalkozása szerint angol nyelvtanár)

Milyen hosszú lesz egy kurzus, és mikor indul?

A teljes kurzus 4×6 hetes modulokból áll.  Hat hetente indulnak az egyes modulok. Egy modul 4+2 hétig tart, melyben az első 4 hét az intenzív tanulásé, majd utána 2 hét konzultációs idő következik. A konzultációs idő lényege, hogy időt adjon áttekinteni a kapott anyagokat, megcsinálni az egyes gyakorlatokat, kérdéseket feltenni és ebben a két hétben lesznek a személyes találkozási alkalmak is. Minden modulhoz tartozik egy a modul hallgatói számára ingyenesen látogatható egész napos szeminárium, melynek célja a tanultak összerendezése, elmélyítése, aktivizálása és a személyes kapcsolatok építése-ápolása.


Milyen módszereket fogunk használni mindezek átadására?

A képzés jelentős része része a tanfolyam számára fenntartott zárt, jelszóval elérhető,  oldalon keresztül lesz elérhető.

Az írásos anyagokat (általában 2-4 oldal/lecke + feladatok +tippek és gyakorlati tanácsok az adott témába vágóan) hang- és videó felvételek egészítik ki.

Mindezek biztosítják, hogy térben és időben rugalmasan tanulhass, fejleszthesd önmagad. Saját ütemedben, a neked legmegfelelőbb időbeosztásban, jelentős utazási költségek nélkül tudsz majd tanulni. A fapados csomagon kívül mindegyik ajánlatban benne van a havi egyszeri egynapos szeminárium részvételi lehetősége is.

Mindezek hatékonyságát fokozzák az önismereti/személyiségfejlesztő, családállítás és pszichodráma módszereit is felhasználó tréninget és egy-egy konkrét problémakörre (pl. pénzkezelés) fókuszáló műhelygyakorlatok, melyek kedvezménnyel lesznek elérhetők.

Ahogy már az általam készített oktatási programoknál megszokhattátok (pl.  valsagstrategiak.onfejlesztes.info honlapon)  különböző formában lehet majd elérni az adott tananyagokat, úgy mint:

  1. írott formában,
  2. hangfelvétel formájában,
  3. videó-felvételként

Milyen ütemezésben jönnek majd az információk, tanulnivalók?

A haladást tanulási terv segíti, mely ajánlott és követendő a célok eléréséhez. Ez konkrétabban annyit jelent, hogy hét közben minden aktuális tárgyon belül felkerülnek az oldalra a cikkek, hang és videó felvételek. Az anyagok felkerülési sorrendje azok feldolgozási és beépítési sorrendjét is megadják majd.

Az egyes leckék-tananyagok és támogató cikkek kétnaponta kerülnek fel az oktatási program zárt oldalára, melyről mindig külön értesítőt kapsz a megadott e-mail címedre.

Minden hónapban lesz Nyílt Nap, amikor mindenki kérdezhet az oldalon a havi témákkal és a személyes haladással kapcsolatban.

Mi jellemzi még a témákon és a módszereken kívül az oktatási programunkat?

1. elméleti tudásanyag átadása és gyakorlati tapasztalatok megosztása a női önmegvalósítás alaptémáiban és a nőiségben való kiteljesedés kérdéseiben

2. szemlélet tudatosítás és  reformálás, és/vagy új szemlélet kialakítás

3. önismeret, személyiségfejlesztés

4. képesség- és készségfejlesztés

5.gyakorlati megoldási lehetőségek felvázolása, az egyéni életedre vonatkoztatott megvalósítás segítése

6. átfogó megközelítés minden témában (a reális-racionálistól a spirituálisig)

8. közösségépítés és támogató, intim, női környezet létrehozása

Mennyi időt igényelhet tőled a tanulás?

Annyi időt, amennyit rászánsz. A lehetőség nyitva áll előtted az életed rendberakására és a valódi jól-lét megteremtésére. Neked kell mérlegelned, hogy ez a cél mennyire fontos a számodra. Ettől eltekintve ütemezési és ráfordítási javaslatokat mindig meg fogunk fogalmazni a számodra!

Hét közben kétnaponta kapod a leckéket az adott modulhoz tartozó témakörökben. Az írott, szöveges anyagok elolvasása kb. 10 percet fog igénybe venni. Az utánagondolás, a kapcsolódó feladatok elvégzése egyénileg meghatározott plusz időráfordítást igényel.  A közzétett hang- vagy videó felvételek hossza eltérő lesz, a 4-5 percestől a 30-40 percesekig várhatóak.  Ettől függetlenül Te fogod meghatározni, hogy melyik témában mennyire szeretnél elmélyülni. A kapott gyakorlatok között lesznek rövidebb teszt jellegűek, kérdőívek és önelemző feladatlapok, melyek megérik a több időráfordítást.

Érdemes lesz még a N.Ö.T tagsági körrel, a Veled együtt tanulókkal kommunikálnod, tapasztalatokat megosztanod, kérdezned. Hiszen adott lesz egy hasonló célért küzdő, veled – sok szempontból – egy cipőben járó közösség, akik sokat segíthetnek neked a haladásban, visszajelzésekben, vagy csupán azért, mert jó megosztani az élményeinket, örömeinket, sikereinket egymással!

Nagy előnye a javarészt online oktatási programnak, hogy a képzési anyagokat később is megtalálod, ismételni, átnézni, átolvasni később is lesz alkalmad. Mint minden tanfolyamnál itt sem érdemes lemaradnod, de ha ez megtörténik segítünk felzárkózni!

Különleges és egyedülálló tanfolyamról van szó!

A Női Önmegvalósítás Tanfolyam most induló képzése egyedülálló, különleges az országban és a világon is! Életre szóló élményekben, támogató női közösségben, élet igenlő szemléletben lesz garantáltan részed!

Hallgasd meg az erről szóló hanganyagot:

A Női Önmegvalósítás Tanfolyam különlegességei


Mennyibe kerül mindez?

12 500Ft (bruttó) / modulonként

/  1 modul / 6 hetes kombinált tanfolyam / a teljes tanfolyam egyösszegű befizetése esetén

Tehát, ha február 26-ig jelentkezel és február 26-ig be is érkezik a 4 modul részvételi díja egy összegben, azaz 50 000Ft (bruttó), akkor a legjobb részvételi díjjal élhetsz. Ez a díj tartalmazza az összes ajánlott szolgáltatást és tudástárat az online tréning mellett. Plusz, így a legkedvezőbb díj fizetése mellett, végig részesülsz a kiegészítő programok kedvezményeiből, és az összes bónuszból, mind a 4 modul során!

15 000Ft (bruttó)

/ 1 modul / 6 hetes kombinált tanfolyam / folyamatossági kedvezménnyel

Havi díjfizetéssel, de a folytonossági kedvezmény megtartásához időbeni fizetési feltételek betartása mellett választhatod ezt a fizetési lehetőséget. Ez a díj tartalmazza az összes ajánlott szolgáltatást és tudástárat az online tréning és a havi egyszeri egynapos szemináriumon való részvételi díjat is. A folytonossági kedvezményt azért kapod, mert jelzed a részvételi szándékodat és a fizetési feltételek szerint jársz el. Ehhez a kedvezményhez két szabályt kell betartanod:

  1. az adott hónap díjának mindig meg kell érkeznie a program kezdete előtti héten, előre közölt határidőig.
  2. az első modul díja az egyszeri havidíjasokkal egyenlő, azaz 18 000Ft, tehát a kedvezmény a második modultól indul, vagy:
  3. az első két modul egy összegű befizetése (30 000Ft) vehető igénybe, majd a következő moduloknál havi fizetéssel kedvezményes áron

Van –e lehetőség csak egy-egy pillérre becsatlakozni?

Mivel tartalmában egymásra épülnek, a rendszer teljességében működik, ezért így ajánlom elvégezni. Ettől függetlenül akár anyagi vagy egyéb megfontolások miatt lesz lehetőséged úgy dönteni, hogy csak egy-egy pilléren veszel részt.

18 000Ft (bruttó)

/ 1 modul / 6 hetes kombinált tanfolyam / egy hónapra becsatlakozás esetén

Kockázatmentesség!

Ha például az első hónapban úgymond még nem szeretnéd elkötelezni magad a folytatás mellett, akkor fizethetsz 18 900Ft-ot, és ha mégis úgy döntesz, hogy szeretnél tovább jönni, akkor a második hónaptól már érvényes lesz a folytonossági kedvezményes 16 900Ft-os részvételi díj a számodra is.

Garanciát vállalunk a tanfolyamért, azaz, ha nem leszel elégedett a programmal, akkor azt visszamondhatod, a tanfolyam díját a (az igénybe nem vett időszak után részarányosan) visszautaljuk a számodra.

Összefoglalva, akkor mit is kapsz a Női Önmegvalósítás Tanfolyam során?


  1. Az adott havi pillérbe tartozó oktatási anyagokat, melyekhez egy zárt oldalon férhetsz hozzá. Ez minden hónapban 20-30 leckét jelent pillértől függően.
  2. A zárt oldalhoz tartozó összes előnyt: közösséget és támogató kapcsolatokat
  3. A bónusz anyagokként minden pillér mellett az oldalra felkerülő támogató írásokat, ösztönzőket, életjavító írásokat, tippeket.
  4. Kedvezményes részvételi díjat a Személyiség Integrációs Tréningjeimhez (esti vagy egész napos)
  5. Mint a Női Önmegvalósítás Tanfolyam résztvevője a későbbiekben, mint a Női Önmegvalósítás Kincsestár törzsvevője leszel, mellyel kedvezménnyel vásárolhatsz bármely termék, szolgáltatás, rendezvény kapcsán.

Kezdési időpontok:

Az első pillér: március 8-án kezdődik! Utána minden egyes pillér 6 hetes váltásban követi egymást!

Jelentkezési és befizetési határidő:

Február 26.

Jelentkezés:

Keresztneved:*
E-mail címed:*
Vezetékneved:*
Telefonszámod(csak a szervezéshez):*
Számlacímed (cégnév és cím):*
Postacímed (ahová a számlát küldjük):*
A teljes Női Önmegvalósítás Tanfolyamra jelentkezem :*
Az 1. pillérre: Pozitív Énkép – Női Érték:*
A 2. pillérre: Női Célmegvalósítás:*
A 3. pillérre: Női Önmenedzsment:*
A 4. pillérre: Női Teremtő Erő:*
Megjegyzés:

Mi történik a jelentkezésed után?

A jelentkezésed után automatikus megerősítő levelet kapsz a rendszertől, amennyiben ez nem érkezik meg a megadott e-mail címedre kérlek írj az npozsgai kukac noionmegvalositas.hu címre. A jelentkezésed elfogadása után a fizetési tudnivalókról és a tanfolyam megkezdésével kapcsolatban tájékoztatást kapsz. Technikai segítséget minden ponton adunk a zárt oldalhoz való regisztrációtól, a tanfolyammal kapcsolatos további tudnivalókig.

***

Ez a megrendelés elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, amelyre az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 5. és 6. §-ában foglaltak az irányadóak. A szerződés a távollevők között kötött szerződésekről szóló 1999. (II.5.) Kormányrendelet hatálya alá tartozik, amely szerint elektronikus megrendelés esetén a megrendelő 8 napon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől.

“Női Önmegvalósítás Tanfolyam” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Kedves,aranyos Nikol!

    Hálás köszönet a kapott anyagokért, és azért, hogy elinditottál az önmegismerés, és az önfejlesztés útján! Őszintén csodálom hihetetlen energiádat, és segítő szeretetedet, amit a Hozzád fordulóknak nyujtasz! Az Ég áldása kísérje munkádat, sok sikert kívánok
    Szeretettel
    Marika

    Válasz
  2. Sziasztok!

    Aki már részt vett a tanfolyamon kérem, hogy segítsen: Melyik pillér foglalkozik az érzelmek felismerésével, kifejezésével és tudatos irányításával?

    Köszönöm!

    Válasz

Szólj hozzá!