Miért az Öröm az Út a fájdalomtest átalakításában?

Miért az Öröm az Út a fájdalomtest átalakításában?

A fájdalomtesten való munka életszerű és elég intenzív, hiszen az életünk minden pillanatában a legkülönbözőbb hatások érnek bennünket. Ezek közül van olyan, amelyik ún. érzelmi nyomógombunkat nyomogatja. Azaz éppen akkor és éppen úgy mond, vagy tesz valaki valamit, ami számunkra rosszul esik, a belső poklokat járjuk meg…és mindezt gyakran úgy, hogy a környezet nem vagy alig érzékeli. Ami még ennél is fontosabb, az az, hogy valójában sokszor semmi köze nincs az illetőnek ahhoz, hogy mi belül mit élünk meg.

Pontosabban annyi köze van a mi rossz közérzetünkhöz, hogy reaktivált bennünk egy korábbi negatív megélést. Ez aztán végigfutott bennünk, felidézte az összes velejáró negatív megélést, a szomorúságot, a bánatot, a kétségbeesést, a kihasználtságot, a félelmeket…kinél mi az alapmintázat.

Ilyen értelemben valóan újra és újra éljük egy belső program szerint a múltat. Nos, ha ez a múlt jó lett volna, akkor bizonyára nem is szenvednénk, hiszen a boldogság minták utóélete és reaktiválódása is “boldogságos”. Ezért mindenképpen jó, ha sok örömben részesítjük magunkat…rövid és hosszútávon is megéri 🙂

A fentiekből látszik, hogy mi saját magunk tehetünk a legtöbbet azért, ami bennünk reaktiválódik. A múltat már nem tudod megváltoztatni, old hát fel a vele kapcsolatos negatív mintákat, hogy legalább a jövőben ne ismétlődjön újra és újra. Ez már jócskán a fájdalomtest felismerése, semlegesítése, energiájának átalakítása. A fájdalomtesti munka így lehetővé teszi az unos-untalan ismétlődő minták megállítását, és egy jobb jövő megteremtését.

A fájdalomtest felismeréséről és semlegesítéséről bővebben szeptember 28-a esti FájdalomTest helyett építs ÖrömTestet c. előadásban beszélek majd.

Tudod miért pont az ÖRÖM a kulcs?
…mert az öröm olyasvalami, ami emészthetetlen a fájdalomtest számára. Mivel nem tud vele mit kezdeni, a kiéheztetésben elsatnyul:) Olyan ez mint a rákos sejtekkel szemben alkalmazott Gerson diéta. A hasonlat jó, mert a rákos sejtek önirányítóak, elszaporodásukkal átveszik az irányítást.
…mert az öröm a szív érzése. A létörömben megnyílik a szív, és ha a szív nyitott a szívkapun keresztül a lélek eszenciája átragyoghat és szívvel teremted újjá az életed! …és mint írtam korábban a felemelkedés útja a szívkapun, az Aranykapun át vezet.
Az Öröm Útja

“Járd az öröm útját és az univerzum kapukat nyit számodra ott, ahol eddig csak falakat találtál” (Joseph Cambell)

Az emberiség új fejlődési mintája az Öröm útja. Mert létezik transzformáció ezen az úton is, mégis ott van a múlt megértése, magadhoz ölelése, feloldása, tudatos új valóság választása és teremtése az Igaz Önvalód megtartottságában megélve.

Az ÖrömTest építése mint út

Az augusztusi Élet-Öröm-Esten, ahogy  a zárókörben megosztottuk az élményeinket kimondtam a lényeget…Nem tudatosan, sokkal inkább egy felsőbb, tiszta tudatot közvetítve. Azt mondtam, hogy a szenvedések átalakítására ott az ÖrömTestünk. Valójában azt akartam volna mondani, hogy az ÖrömEstek legfőbb célja, hogy a korábbi fájdalom és szenvedésmintákat lebontsuk és megtanítsam a fókuszváltást, a pozitív spirálba váltást és a boldogságba való visszaemelkedés útját. E helyett azt mondtam, hogy ÖrömTest….és ekkor amint kimondtam megállt és besűrűsödött körülöttem a levegő, egy erőteljes spirálenergia a forrástól a föld középpontjáig végigzúgott rajtam…beleszédültem akkor is és még este a program után többször…szó szerint alig tudtam felállni és hazamenni. Olyan volt, mintha egyszeriben beavatást kaptam volna abba, amiért dolgozom és amiben hiszek…

A pillanatban megértettem, hogy az ÖrömTest építése az út. Az út ami kivisz a szétválasztottságból, az elkülönülésből, a félelmekből és átemel az élet örömeibe. Az élet élvezetén és megbecsülésén keresztül pedig felemel a létörömbe, a középpontisága és a lélek ragyogásába, oda ahol a lélek eszenciája átsugárzik az életed minden területén és teljességgel azt az önvalót élheted, aki vagy…itt és most, még ebben a földi életedben.

Sok évvel ezelőtt azt írtam tizenévesen egy versemben, hogy “Örömre születtem e földre, soha többé nem szenvedni már”. Akkor még nem tudtam, most már értem, hogy miért és hogyan vált ez a mondat a vezérlőcsillagommá az évek során.

Öröm-látás

Aki ismeri az életem az tud sok fájdalomról és szomorúságról, küzdelmekről ne is beszéljünk. Ugyanakkor a múltamra gondolva hatalmas erőforrásként gondolok….és nem csak azért, mert a nehézségek megedzettek és sok képességem kifejlődött. Hanem azért is, mert öröm-látást gyakorlok. Azaz bármilyen kérdést kapok a múltamra vonatkozólag, nem a fájdalmakról beszélek, hanem mindarról a jóról és örömről amit kaptam, amit átélhettem.

Életminták: szenvedés vagy öröm, Te melyiket választod?

Ugye azonnal rávágtad, hogy az örömöt:) Ok, de akkor tök jó lenne, ha ezt is választanád minden pillanatban. Azaz, ha kilépnél azokból a helyzetekből, amelyek nem az örömben születnek és nem is tudod benne megtalálni a belső örömödet. Akkor inkább hagyd abba, menj el és csinálj valami mást:)

Amit kívánok és amiben segítelek a létemmel, az írásaimmal és a programokkal:

“Az légy, aki a múltat magában oldja fel, így azzá leszel, aki a pillanat ragyogásában megéli legteljesebb önmagát”

 
Ha szeretnéd tudni, hogyan ismerheted fel a fájdalomtestedet működés közben és mit tehetsz az átalakításáért, gyere el holnap 19:00-22:00-i programra:

FájdalomTest helyett építs ÖrömTestet! c. előadás, meditáció, tisztító és energetizáló gyakorlatsor tanítása>>>

 
Szeretettel:
Pozsgai Nikoletta
kineziológus, életvezetési tanácsadó
női önmegvalósítás specialista
noionmegvalositas.hu
 
 

Megosztás Facebookon

Szólj hozzá!