TE vagy az oka mindennek! – hangzott az apai vád

TE vagy az oka mindennek! – hangzott az apai vád

A sikertelenség, anyagi gondok és az élet egészére kiterjedő önszabotázs hátterében egy gyermekkori élethelyzetet találtunk. Egy nemrégiben végzett kineziológia oldás történetében, az apa azzal rontott be alvó lánya szobájába, hogy “mindennek ő az oka”. A bűntudat, az önvád, hogy az apának távolra kell ezek után utaznia megmételyezte a gyermek életét. örökké meg akart felelni az apának, minta örök kárhozatra lenne ítéltetve – önmaga és a helyzet által. A gyermek soha nem bűnös és soha nem is felelős a szülei megromlott párkapcsolata, eltékozolt tehetsége, fel nem vállalt életútja vagy az anyagi szűkség miatt. Ezek mind a szülők, azaz a felnőttek felelősségei. Mindkettőnek a maga részéért, de azért egészen.

A generációs háttértörténetben tovább haladva feltártuk, hogy milyen módon tartották a családban a gyermekek felelősnek magukat a szülők megromlott kapcsolatáért, milyen módon és milyen mértékben vállalak helyettük felelősséget az életükről való gondoskodással, egy meghalt szülő helyére beállással, egy kisgyermekkorban elhúnyt fiúcska betegsége miatti bűntudatban.

A szülők, kliensem esetében az apa és az apai ág gyengesége, erőtlensége, a kialakult helyzetekkel való megküzdés-képtelensége, tehetetlensége súlyos örökséggé vált a leszármazottban.

Ha az életedben olyan akadályokat tapasztalsz újra és újra, amelyek nem engednek egy bizonyos helyzetből kijutni, egy bizonyos életterületi változáshoz eljutni, mindig érdemes a generációs történetben kutatni és oldani a transzgenerációs árnyakat, a generációkon át kísértő blokkokat.

Mik is azok a transzgenerációs árnyak?

Árnyaknak nevezek minden korábbi traumát, fájdalmat, negatív érzést, amelyet felmenőink nem tudtak feldolgozni. Negatív megélésekről van szó tehát, amelyet

  1. szüleink tapasztaltak meg fogantatásuktól fogva, majd átörökítették nekünk és gondolkodásukkal, nevelésükkel megerősítették bennünk
  2. szüleink örökölték őseiktől és tovább örökítették nekünk, illetve gondolkodásukkal, nevelésükkel megerősítették bennünk
  3. az emberiség közös tudattalajában kollektív mintákként szerepelnek (pl. háborúkhoz, ínségekhez, járványokhoz kapcsolódóan, meghatározó tapasztalatokhoz kötődően pl. boszorkányüldözés során megölt és a holokausztban elhunyt milliók), és hatnak ránk és generációnkra akkor is, ha abban személyes megélése egyikünknek sem volt

Bővebben erről a témáról itt olvashatsz: Transzgenerációs fantom? Generációkon át kísértő árnyak?>>>

Jövő szerdán, november 30-án ismét az árnyak nyomába eredünk azzal a céllal, hogy megtaláljuk a visszatartó erők okát, feloldjuk a mögöttes, elrendezetlen ügyeket.

Erre a napra van még 3 résztvevői hely, ha szeretnél jönni, jelezd kérlek válaszlevélben!

A napra pénz/bőségblokk kapcsán és családi kapcsolatrendezés (“miért utálom az anyósomat ennyire?”) kapcsán már vannak állítóink.

A nap különlegessége:

Megtanítom azt a vizualizációs gyakorlatot, mellyel magam is sikerrel gyógyítom a családi háttérrendszeremet. Alkalmazásával magad is összerendezheted a családodat, békülést és enyhülést hozhatsz a tagjaira, és legfőképpen magadhoz veheted a családból fakadó erőt, meggyógyíthatod a régi történeteket, nehezteléseket, feloldatlan konfliktusokat, azóta is kísértő árnyakat.

Személyiség Integrációs Tréning /Állítás és Oldás

November 30, szerdán, 9:30-16:00 óráig (Budapesten)

Kedvezményes hétköznapi árral: 12 000Ft/állítás, 6 000Ft/képviselő résztvevő díj

Az állítást/oldás alapját a Személyiség Integrációs Tréning módszeregyüttese adja, mely a családállítás, pszichodráma és a rekonstrukciós kineziológia elméleti hátterére és eszköztárára épül. Bővebben a Személyiség Integrációs Tréning módszeréről, a terapeutáról és résztvevői véleményekről ide kattintva olvashatsz>>>

További transzgenerációs fantom oldások összefoglalását találod itt>>>

Egy korábbi Pénz /BőségBlokkok Állítás és Oldás összefoglalóját itt olvashatod>>>

Ha úgy érzed segítségre van szükséged:

Ha szeretnéd feltárni a generációs hátteredben megbúvó önszabotázs okokat egy Transzgenerációs Epigenetikus Kineziológia (TEK) tanácsadás alkalmával feltárjuk a teljes oki rendszeredet. Az alkalom után, átlátást nyerve a blokkod gyökérrendszerére kezelési tervet állítunk fel és a Transzgenerációs Epigenetikus Kineziológia kezelések során és/vagy a Személyiség Integrációs Tréningek állításain lehetőséged van folytatni és oldani a blokkrendszert.

  • TEK blokkrendszer feltáró tanácsadás díja: 10eFt / óra
  • TEK kezelés díja: 15eFt/1.5 óra, későbbiekben 10eFt/óra
  • SzInt állítások: 15eFt/állítás és oldás, 8eFt/közreműködő részvétel egy tréningen

A TEK kineziológia tanácsadásra és kezelésre, valamint a SzInT állításokat jómagam, kineziológus (TEK tanácsadó/oktató, természetgyógyász kineziológus), életmód tanácsadó-és terapeuta, személyiség integrációs tréner végzem.

Ha magad is szeretnéd megtanulni ezeket a módszereket:

2012 januárjában indul Transzgenerációs Epigenetikus Kineziológia (TEK)©® I. szintű Tanfolyam>>>

A tanfolyamon való részvételnek nincs előfeltétele. A képzés során a módszer megismerése mellett, a résztvevők egymásnak adnak oldásokat a vezetésem, segítségem mellett. Tehát az önképzés mellett az önfejlesztés és öngyógyítás folyamatában vehetsz egyszerre részt.

A tanfolyam hivatalos képzőszerv által kiállított oklevéllel zárul. A TEK I. és TEK II. szintek elvégzése után tanácsadó vizsgát tehetsz, mellyel hivatalosan is elismert és engedélyezett keretek között dolgozhatsz.

***

A szakmai képzéseim között, és még a kineziológiai ágak között is!, számomra a TEK a királynő. A test-lélek-szellem összerendezéshez átfogó képet és módszert ad.

Ha a módszerről szeretnél bővebben olvasni ezeket az írásokat ajánlom:

és egy saját írás, mely a Kineziológia Magazin szakmai lapjában jelent meg:

Test-Lélek-Szellem összerendezése>>>

***

Kívánom, hogy a generációkban megrekedt energia és életerő számodra is elérhetővé váljon, immár ne akadályozza, hanem segítse az előrejutásodat, kiteljesedésedet!

Szeretettel és fénnyel!

Pozsgai Nikoletta

kineziológus, kineziológia oktató, életvezetési tanácsadó

noionmegvalositas.hu

www.kineziologiakezeles.hu

ui: …és ha mindez magas vagy sok neked, akkor érdemes az AranyGyökér anyagokkal kezdened, melynek egyik legfontosabb vizualizációját tanítom jövő szerdán!

Megosztás Facebookon

Szólj hozzá!