Apaéhség, anyaéhség ínséges idejét éljük

Apaéhség, anyaéhség ínséges idejét éljük

A sérülés, a korábbi sebek újra felnyílása, a férfi nemtörődömsége, felelőtlensége a nőben a csalódás és magáramaradottság érzését kelti. Amikor a nő egyedül marad – akár párkapcsolatban élve is magányt él meg, belső magányt. Ebben a magányosságban még meghozza azt a döntést, hogy feláll, minden reggel ugyanúgy felkel, látszólag ugyanúgy teszi a dolgát. De már automata üzemmódban. A keserűség, a szomorúság belül egyre nő… leggyakrabban elfojtva, mert ugye egy nőnek kötelességei vannak és nem teheti meg, hogy azokat ne vigye, vagy azt sem sűrűn, hogy lábát feltéve megpihenjen vacsorakészítés helyett.
Mit tehet a Nő a Férfiért? Ez az a kérdés, amit egy tudatos, útját már járó nő fel szokott tenni. Mert a nők – a már tudatos nők – keresik annak a lehetőségeit, hogy segítsenek férfitársuknak, fiaiknak. Azok a nők, akik még benne vannak a szenvedésben, éppen egy rossz kapcsolatot élnek …hát ők ezt a kérdést nem teszik fel. Ők inkább azt nehezményezik, amit a férfi NEM tesz meg értük. Egyébként ez pszichológiailag érthető is… és nem is kell szégyenkeznie senkinek e miatt.
Generációk válságban
Igen…ez most sarkítás. És igen vannak kivételek női és férfi oldalról is. Mégis leír egy jelenséget, mely legfőképpen a mai 50-70-es nőgenerációt érinti. Az ő lányaik már függetlenebbek, önvezetőbbek…legfőképpen annak az anyjuktól elsajátított elvnek mentén, hogy csak magukra számíthatnak,  mi több a szabadságukat nem érdemes feláldozni a Férfiért…avagy nincs az a férfi, akiért érdemes. Ebből a helyzetképből már sok minden adódik a mai 30-50-es nő számára. A kötődés vágya és a kötődéstől-megkötéstől és járomtól való belső félelem közötti őrlődés. Az intimitás vágya és annak tapasztalása, hogy a mégis megnyitott szívvel gyakran él vissza a szintén ma 30-50-es férfi, aki ugyanannak a megkeseredett anya-generációnak a fia. Ők azt tanulták, hogy teljesen természetes, hogy apa az idejét a családon kívül tölti, hogy anya tartja a frontot otthon a háztartásban, hogy van meleg vacsora. Ők már alig-alig tanulták meg, hogy mit jelent társként a nő oldalán állni. Mit jelent ott lenni, JELEN lenni a ház-fenntartásában, a ház-tartásban. Mit jelent ott lenni érzelmileg, oltalmazón és együttműködőn. Mit jelent egyáltalán feltenni azt a kérdést, hogy mit tehet a férfi a nőért?
Nincs minta, nincs példa.
Kialakult az anyaéhség – hiszen bár anya bár jelen van, de szeretni legfőképpen azzal szeret, hogy meleg vacsorát ad, kimossa a ruhákat és aggódva utánaszól a fiúnak…”vegyél sálat kisfiam, meg ne fázz”. Kialakult az apaéhség – hiszen az apa nincs jelen példa és mintaadóként. A saját dolga után fut. Karriert, egzisztenciát épít avagy egyszerűen csak azt a pénzt keresi, amiből a háztartás fenntartható. Amikor hazaért, akkor pedig már fáradt, nem elérhető. Azaz leginkább úgy igaz az állítás, hogy bár van minta és van példa, az minden csak nem kielégítő és építő. Tehát  a mai középgeneráció számára nincs jó minta, nincs jó példa.
A mai 15-30-as generáció pedig már ebbe született… már természetes az anyaéhség és az apaéhség. Természetessé váló hiány mély gyökértelenséget, helyvesztettséget és önbizalomhiányt okoz. Megannyi úgymond lázadó, nemtörődöm, avagy kifejezetten deviáns viselkedést eredményezve.
Ideje fordítani ezen, begyógyítani a sebeket és a korábbi ínséges idők tapasztalatai helyett egy új világot építeni. Belül, nőként és férfiként egyaránt. Majd kívül, nőként és férfiként együtt. 
Ezen dolgozom. Belül és kívül. Feleségként és fiús anyaként is. A munkámban is. Ha nőkkel, ha férfiakkal, ha gyerekekkel dolgozom egyaránt.
A leírt jelenségek sora indította el bennem annak szükségességét, hogy ideje a nőknek nem csak a nőkről szóljak, hanem a férfiakról is. S hogy ideje a férfiakhoz is szóljak, önmagukról és a nőkről is. 
Ha szeretnéd megismerni a jelenségek okait, legfőképpen pedig a kiutakat – most kifejezetten a férfi útjára való rálátással, akkor várlak ezen az erős tartalommal szolgáló, ébresztő és megoldáskereső programon:

Férfi Erő Workskhop

Szeptember 29. 16:00-21:00 

A menü:

Előadás * Meditáció * Férfi Erő Integrációs Állítás (SzInT) * Férfi Energia Aktiválás

A részvétel díja: 6 000Ft

Ez a program NŐK és FÉRFIAK számára egyaránt nyitott. 

Ideje fordítani a rossz mintákon, sérüléseket és további fájdalmakat okozót, férfit és nőt egymástól elválasztó berögzültségeket. Ideje begyógyítani a sebeket és a korábbi ínséges idők tapasztalatai helyett egy új világot építeni. Belül, nőként és férfiként egyaránt. Majd kívül, nőként és férfiként együtt.

JELENTKEZÉS:

Keresztnév:*
Vezetéknév:*
E-mail cím:*
Telefonszám (csak szervezési ügyben):
Megjegyzésed, kérdésed felém:


JELENTKEZÉS és még részletesesebb programleírás a Férfi Erő workshopról itt található>>>

HANGANYAG RENDELÉSI LEHETŐSÉG

HA NEM TUDSZ OTT LENNI… 

A Férfi Erő Workshop hanganyagát 5 000Ft-ért meg is tudod rendelni, ha szeretnél ott lenni, de azt nem tudod megoldani most. Jelöld be a hanganyagok között az elsőt, a Férfi Erő Workshopét! A hanganyagokat mp3 letölthető formában küldöm számodra október 6-ig. A hanganyag nem fogja tartalmazni a családállítás részt, annak személyiségi okai miatt. Helyett viszont az AranyFérfi Születik című előadásomat a csomag részévét tettem.

Keresztnév:*
Vezetéknév:*
E-mail cím:*
E-mail cím újra:*
Melyik hanganyagokat kéred?:Férfi Erő Workshop
SzerElem Csomag
Transzformáció Másképp
Aranygyökér
Ismerd meg Önmagad!
Gyógyító Erő
Pozitív Énkép
Valódi Hivatás
Az Önmenedzsment Mesternője
Csakrablokk oldó meditációk 1-7.
AranyAura
Jól-Lét teremtés
Női Teljesség Csomag
Melyik fizetési módot választod? (s SzerElem csomag akciós, csak utalással teljesíthető febr. 25-ig!):Átutalás
Személyes befizetés (meghirdetett programon)
Postai rózsaszín csekkes befizetés
PayPal utalás
Számlacím (cég, melyen az elszámolás történik, céges számláról is kell utalj!):
Postacím (ha CD-n is kapható terméket kértél!):
Megjegyzés, kérdés:



Megosztás Facebookon

Szólj hozzá!