A Második AranyAsszony Körünk után

A Második AranyAsszony Körünk után
AranyAsszony Kör
Erősebb és gyengébb női minőségeink:)

Vasárnap, szeptember 12-én, Mária napon találkoztunk a második AranyAsszony Kör kapcsán. Az előadás témái ezúttal a női beavatási út legfontosabb állomásai voltak, a közöttük lévő beavatási kapuk és beavató erők. Beszéltem a csalhatatlan női iránytűkről és az életünk során megtapasztalható transzformációs erőkről is.

Az előadás utáni személyiségfejlesztő gyakorlatok során most használtam a Személyiség Integrációs Tréning során már bevált “beállító” módszereket is, melyet egy új általam kifejlesztett szimbólum-gyakorlat segített. A dinamikus meditációs gyakorlatsor pedig intenzíven segítette a belső középpontunk megtartását, bármilyen életünkben bekövetkezett változás közben.

Nem szokványos, ellenben kifejezetten a témánkra összeállított gyakorlatokban tapasztalhatták meg a résztvevő nők a középpont megtartását, és a női misztériumok útját. A programot a negatív pontokon végzett elengedés megerősítése, az új minta behívása, majd a megosztókör zárta.

Következő AranyAsszony Kör október 17-én, vasárnap 18 órai kezdettel lesz!
Jelentkezés és bővebb információ a noionmegvalositas@gmail.com címen kérhető!
Idézetek a résztvevői visszajelzésekből:

“Az egyéni látásmód és a női lét misztériumainak csodája most nyílt fel előttem igazán. Rácsodálkoztam és befogadtam. Mégis, a gyakorlatok segítettek abban, hogy felismerjem milyen női minőségeket nem tudok, (vagy talán inkább őszintébben:) nem merek megélni az életemben. A keresztcsont vibrációs gyakorlat különleges és vérpezsdítő volt, fogom használni otthon is. Jó lenne, ha ez a tudás minden nőhöz eljutna és elkezdenénk érni azzal a női erővel, amiről beszéltél! Hálásan köszönöm, hogy ott lehettem és áldás legyen a munkádon!”

“Valami csoda az, amit megtapasztalhattam.Először nem akartam maradni a workshopon, de az előadás annyira érdekes volt, hogy úgy döntöttem kipróbálom. Olyan gyakorlatokat kaptunk, amiket még sehol nem láttam, azt éreztem, hogy csak nekünk és az itt és mostnak lett összeállítva az este. Rövid idő alatt annyi mindenről hallhattam, tanulhattam. Köszönöm a csodát és a személyes figyelmedet!”

“Az AranyAsszony egy olyan minőség, ami mindannyiunkban ott él és csak arra vár, hogy emlékezzünk rá, újra merítsünk erejéből a mindennapjainkban. Ez volt a számomra legmegnyugtatóbb gondolata az előadásodnak. Mindig is éreztem, hogy nem kivülről kell valamit magamba engedjek. Most megerősítést kaptam abban, hogy minden megvan bennem, csak emlékeznem kell, újra kell ébresztenem magamban a teljességet. Van mit tennem, de ez a szemlélet olyan belső nyugalmat és erőt ad, hogy elszálltak a kétségeim. Meg akarom és meg tudom engedni magamnak, hogy teljes nő legyek…mert mindig is az voltam. “

Megosztás Facebookon

Szólj hozzá!