A Női Teremtő Erőd Alapjai

A Női Teremtő Erőd Alapjai

Szeretettel küldöm az immár elérhető és nézhető, A Nőiség Ébredése címmel a 24. Kombucha napon, Budapesten tartott előadásom felvételét a Nőiség igazi szerepéről. Az előadáson az egyik feladatom – a téma ismertetése mellett, hogy a hallgatóság feloldódjon és belső megélés szülessen bennük. Azaz valóban jelen legyenek a testükben. Ez a nőiség egyik legfontosabb feladata: visszakapcsolni a szeretetbe.
Az előadás eszenciája:

Amikor a nő felfedezi igazi „fénylő” önmagát és helyét e világban, akkor ébred fel a mellette élő férfi legteljesebb önmagára. Nő és férfi egy új egyensúlyban, párkapcsolati harmóniában élve táplálhatják szeretettel és bölcsességgel gyermeküket. Így újra erőssé válnak a párkapcsolatok, velük a családok. Az egészséges és stabil család alkotja az új generációk és vele az ország, s világ jövőjét. A nő ott van mindenhol – a kapcsolatban, a gyermek fogantatásánál és szülésnél, s legfőképpen a gyermek nevelésénél – ezért belőle indul az új harmónia.

Ide kattintva már nézheted is a Nőiség Ébredése c. előadást>>>
Javaslatom:
Ahogy nézed a felvételt állítsd meg az egyes gyakorlatoknál és szánj rá több időt, mint ahogy ott a helyszínen azt meg tudtuk tenni. töltekezz így életed boldog pillanataiból, szeretgesd meg a méhedet legalább 5 percen át:)
Ha az előadásban szereplő női energiaközpontokat, úgy mint a méh-petefészek-szív és mellek energiáját szeretnéd megtisztítani, elérhető erőforrássá tenni önmagad számára, akkor a Női Energia Fitnesz Tanfolyamon mindezt elsajátíthatod szeptembertől>>>. 
A Női Teremtő Erőd  Alapjai
A nőiségedben rejlő erőd kiapadhatatlan erőforrásod.Vannak belső és külső forrásaid, melyek együttes ismerete és használata adja a teremtő erőd alapját és elvisz női teljességed megélésének lehetőségébe.
A belső erőforrásaid a tested női energiaközpontjai és azok tisztításával, tudatos energia-futtatásával válnak elérhetővé számodra. Tisztítás és ébresztés nélkül általában mások használják az energiádat és nem jutsz előre az életedben; az energiaműködésnek megfelelően “szennyeződés begyűjtő hulladéklerakóvá válik a méhed. Ez először energiazavarokat, majd érzelmi-lelki gondokat, végül pedig pszichoszomatikus betegségeket okoznak a méh-petefészkek-mell tájain. Mindezek miatt komolyan kell vennünk a velük való tudatos foglalkozást.
A méh-szennyeződések származhatnak a környezetedből, s legfőképpen a párkapcsolatokból; illetve a generációs családi mintákból, öröklött és szerzett negatív nőiségbeni és asszonysorsi megélésekből. Ezeket tisztíthatjuk energetikailag (Női Energia Fitnesszel), kineziológia oldásokkal, SzInT Női Vérvonalak családállítással. SzInT Női Vérvonalak családállítással. Ez utóbbi Női vérvonalak SzInT állítás augusztus 15-én>>> lesz, és még 3 főnek van jelentkezési lehetősége rá!
Külső Erőforrások: Hármas AnyaErő
Vannak természetesen külső erőforrásaink is, ezt hívjuk Hármas Anya Erőnek: az Égi Anya/IstenAnya, a Földi Édesanya/Anya, és a FöldAnya energiájából táplálkozunk,ez adja biztonságérzetünket és teremtő erőnket, s határozza meg a világban elfoglalt helyünket, földeltségünket, és anyagi viszonyainkat is.
A külső erőforrásul szolgáló Hármas AnyaErőkkel elevenítheted meg és tisztíthatod kapcsolatodat ismereti-energetikai-pszichés értelemben egyaránt az augusztus 15-én, NagyBoldogasszony napjának estéjén tartandó Hármas AnyaErő című szertartásban. 

Augusztus 15.19:00-22:00
Hármas AnyaErő c. esti program
előadás, meditáció és szertartás
Helyszín: Bp. VII., Erzsébet krt. 58. I. em. 1.
A női vérvonalaink tisztítása, az  anya kapcsolatunk gyógyítása,  a biztonság, stabilitás, ősbizalom-bizalom-önbizalom témáiban megerősítő est. Kapcsolódás és gyógyulás az ÉgiAnya, a Földi anya és a FöldAnya erejében.
Az est ajándéka a NagyBoldogasszony-Boldogasszony-Kisasszony hármas női misztérium belső megértése is. De szó lesz az előadásban a Babba Mária – Boldogasszony – Tündér  Ilona magyar hagyományainkban elfoglalt hármasáról is.
>>>Jelentkezéshez írj a noionmegvalositas kukac gmail pont com címemre! Az elővételes helyek már elfogytak, így a helyszínen tudsz majd fizetni, s 4500Ft lesz  a 3 órás szertartás díja. AranyAsszony iskolásoknak a képzésben lévő estről van szó, tehát számukra ezért nem kell fizetni pluszban.
>>>Ha nem tudsz eljönni, akkor hanganyagban is kérheted, melynek ára: 3500Ft. 
Ébredj tudatára női erődnek, s ébreszd kiapadhatatlan erőforrásaidat belül, hogy azok hatékonyabban vehessék fel külső női erőforrásaidat!
Várlak szeretettel: Pozsgai Nikoletta

Megosztás Facebookon

Szólj hozzá!