Férfi Erő Pajzs és Női Teljesség Virága

Férfi Erő Pajzs és Női Teljesség Virága

Pajzs: A férfi erő egyik legerősebb jelképe

Az éjjel különös  álmaim voltak, megálmodtam a hétvégi programok egy-egy szimbólumát. Szokott ez így történni programok előtt, hogy összeáll bennem legtöbbször vizuális belső képben a program fő mondanivalója, célja. Ilyenkor gyakran előre látok képeket, melyek egy-egy gyakorlatot mutatnak meg. Egy kicsi olyan ez, mintha a tudatalattim és a tudat felettim együtt dolgozva összerendezné a programot egy központi rendezőelve alapján…és “nekem” csak úgy szólnának a végeredményről. A nekem alatt a tudatos elmei részt értem most. Legizgalmasabb az, ha a program napján vagy magán a programon áll össze valami bennem és így születik meg általam a csoport energiának megfelelően. Egy jó ideje már, hogy könnyedén át merem adni magam ennek a belső vezettetésnek és nem izgulok azon, hogy a tervezett gyakorlatok esetleg más sorrendben, vagy egyáltalán nem kerülnek elő magán a programon. Ez egyfajta könnyedséget, rugalmasságot adott nekem és mély biztonságérzést hozott.

Férfi Erő Pajzs

Az álmomban láttam egy pajzs formájú komplett szimbólumot, amit meg is fogunk csinálni a résztvevőknek szombat, június  11-én este (felragasztom, ahogy a labirintusokat szoktam:). Az egyes férfi erő minőségekbe “bele lehet majd ülni” és célzott gyakorlatokat is fogunk csinálni, hogy a férfi erőket magunkhoz vehessük – nemtől függetlenül fontos ez! A pajzsban összesen 8 férfi erő mutatkozott meg, ezeket fogjuk megismerni és magunkba hívni – a tervezett apa sebek gyógyítása és férfi erő blokkok oldása mellett.

Női Teljesség Virága

Vasárnap, június 12-én, ha női minőségen dolgozunk, az anyasebeket gyógyítjuk és mellette a női erő blokkjait oldjuk, melyhez egy komplex virág szimbólumot láttam. A Női Teljesség Virágában 8 női erő lesz jelen egy-egy sziromban és ezekkel is gyógyulunk majd az este során.

A két szimbólum erőteljes önmagában is, de természetesen el fogom mondani, hogy melyik pajzs-erő vagy virág szirom mit jelent. Összeállt a teljes rendszer és könnyen hozzákapcsolhatóvá váltak az asztrológiai jegyek és a számmisztikai számok, tarot archetípusok is. Szeretem amikor ilyen szépen összeáll egy jól átlátható rendszer és bármilyen külső analógia könnyedén megtalálja benne a maga helyét – újabb és újabb felfejthető értelmezési rétegeket hozva a rendszerbe.

Hozzatok majd jegyzetfüzetet, mert érdemes lesz lerajzolni magatoknak!

Programinformációk:

Június 11: Férfi Erő – férfi vérvonal és apai ág

Június 12: Női Erő – női vérvonal és anyai ág

Mindkét esti program 19 órakor kezdődik és körülbelül 21:30-ig tart majd. Lehet rájuk külön-külön is jönni, de azt hiszem, hogy a legteljesebb hatást, a bennünk élő két minőség teljességét akkor lehet megérteni és megérezni, ha mindkettőbe bele tudod engedni magad.

Az esti programokra a részvételi díj: 3500Ft, ha mindkét este szeretnél jönni, akkor 3000-3000Ft.

A programok helyszíne: Bp. Erzsébet krt. 58. I. em. 4.

Jelentkezés:

A programokra jelentkezni a npozsgaiKUKACfeny-forras.hu címre írott levélben lehet!

Várlak szeretettel!

Pozsgai Nikoletta

***

Ajánlott olvasnivaló:

Férfi kiteljesedés – avagy a férfi útja: FÉLfiből FÉNYfivá érése>>>

Megosztás Facebookon

“Férfi Erő Pajzs és Női Teljesség Virága” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Mióta segítőként, résztvevőként, és egyre inkább bennfentesként látom feleségem programjait, bennem is rengeteg minden mozdult meg. Informatikai projektvezetőként, szabályok, rendszerek alkotójaként és számonkérőjeként, először kíváncsian fürkésztem a folyamatot, ami az első ötletcsírától a megvalósulásig vezet nála.
    Mindig is gondos, alapos előkészítést tapasztaltam, mert önmagával szemben és a dolgaival kapcsolatban igen maximalista, néha már erőn felül is a Kedves. A rugalmas helyzetmegoldás, és az megérzések által vezérelt könnyed testreszabás mellett az utóbbi időben még nagyobb teret kap egyfajta spontán áramlás, és felső vezettetés. Mindig valami igazán jóval készül, készülünk, de egyre többször teljesen máshogy, általunk is váratlan módon sikerül felülmúlni mindezt.
    Az előkészítés szakaszát nem tudom máshoz hasonlítani, mint amikor áldott állapotban várja a nő gyermekét és a kis családja segíti, kíséri ezen az úton. Odafigyeléssel, törődéssel, kedveskedéssel, néha kényeztetéssel, fájó tagok masszírozásával, álomba simító ringatással, vagy csak a nyugalom és önmagára való figyelés lehetőségének megteremtésével. Ő érzi belül, és egyre inkább érzi ahogy növekszik, hogy milyen is lesz a kicsi, milyenek a mozdulatai, mire hogy reagál, és milyen a kapcsolódásuk, viszonyuk. Az apa is próbál közel kerülni, beszélni hozzá, simogatni, és örül amikor megmozdul. De egészen a születés pillanatáig senki sem tudja, hogy pontosan milyen is lesz a gyerkőc, csak azt, hogy megkapott minden szeretetet, és törődést, és elfogadjuk olyannak amilyen ő akar lenni.
    A születés, a program történése sokszor számunkra a csoda maga. Látni mivé vált, látni a fogadtatást, az örömöt, a felszabadulást, a gyógyulást, éppen mikor mit. Nekünk a program végeztével nem ér véget a csoda, gyönyörködünk benne, megbeszéljük, szavainkkal szeretgetjük, kipihenjük a szülés fáradalmait. Én mindeközben társként, férfiként csodálom az Anyát, a Nőt, a Tündért, hogy ismét milyen könnyedén, természetes módon adott életet, csakúgy mint történt az kisfiunk születésekor.
    Nagyon sokat tanulok, tanulunk a jelenlétről, a tervezést bölcsen kiegészítő spontán vezettetésről, rugalmas megengedésről, az odafigyelésről szívünk, lelkünk és elménk belső hangjaira és még megannyi másra, mit hoz az élet áramlása. A mindezt összerendező harmonikus folyamatot és állapotot mi csak egymás között úgy hívjuk, hogy “CSODA”. (Gondolom nem meglepő, jópárszor előfordul írásomban. 🙂 ) Próbálom ezt a harmóniát és csodát magammal vinni és kiterjeszteni az élet más területeire, párkapcsolatra, gyereknevelésre, szűkebb és tágabb családra, munkára, kikapcsolódásra, egyszerűen bármire és bárkire, mert hiszem, hogy mindez jó értelemben fertőz, és jobb világot szül. És ha csak egy-egy pozitív gondolat vagy érzés is születik ez által, már megérte…

    Válasz

Szólj hozzá!