Önmenedzsment Nőknek…másképpen

Önmenedzsment Nőknek…másképpen

Önmenedzsment Nőknek…másképpen

Azt az életed éld, aki és ami valójában vagy!

 

Én egy olyan világban hiszek – és eszerint is élek -, melyben a legfőbb cél az, hogy megismerd önmagad és eljuss oda, hogy azt éld, aki és ami valójában vagy. Vagyis, soha senki nem fogja felvállalni a változtatást az életedben, a megküzdést a környezeteddel, önmagad és érdekeidnek megvédését. Egyszerűen neked kell gondoskodnod önmagadról, és vállalnod a felelősséget a saját életedért!

női önmenedzsment

Eszerint az önmenedzsment a saját életünkkel való gazdálkodást, annak tudatos, felelősségteljes és eredményes irányítását jelenti, tehát egy olyan képesség és készség együttes, amellyel a saját személyes felelősségre és kihívásokra adott reakcióinkat kezeljük az életünk minden területén. Felelősségteljes, felnőtt és integrált személyiséget feltételez – hiszen ennek hiányában befolyásolhatóak, irányíthatóak vagyunk, így manipulálhatnak és kihasználhatnak minket -, és magában foglalja az élet szervezéséhez szükséges készségeket, valamint az új szituációkhoz való alkalmazkodás képességét is. Lényegében arról van szó, hogy milyen mértékben tudod a rendelkezésedre álló erőforrásokat kihasználni, a céljaid érdekében felhasználni. A második értelmezés kicsit közkeletűbb, ebben a megközelítésben az önmenedzsment önmagad menedzselését, azaz a saját felismert, felvállalt érdekeid képviseletét, önmagad eladását – röviden: önmarketingjét – takarja.

Az én értelmezésemben tehát az önmenedzsment a szükséges kulcs és eszköz ahhoz, hogy boldoggá tehesd magad ÉS a körülötted élőket. Ezért a világért sem hagynám ki a tanítását a nők esetében. A nők többsége – más követendő minta hiányában – az elfogadást, a passzív jelenlétet tanulta meg, pedig önmenedzsmentre igenis nagy szükség van a nők esetében is. Ide tartozik minden olyan helyzet, amelyben ki kell állni önmagunkért, magabiztosan az akaratunk, szándékunk mögé kell lépnünk, és a saját érdekeinket érvényesítenünk, környezetünkkel elfogadtatnunk kell.

Ez a könyv azok számára készült, akiket érdekel egy összerendező, saját belső erőforrásokat mozgósító, ön-erősítő önmenedzsment megközelítés, a „HOGYAN IGEN” hozzáállás és vele a lehetséges megoldások, kiutak a nehézségekkel teli, lehúzó össztársadalmi paranoia helyett!

 

Az önmenedzsment egy tudatosan kialakított, önazonosságra és önérdekekre épülő,

mások érdekeit is figyelembe vevő életstratégia.

 

Aknázzuk ki az önmagunkban rejlő lehetőségeket, és teljesedjünk ki a munkánkban, illetve a magánéletünkben egyaránt.

  1. Személyes iránytű: A tisztánlátás a haladás kulcsa.
  2. Minden út Rómába vezet!: Az előttünk álló lehetőségek száma sokkal több, mint azt elsőre gondolnánk. Ha ugyanis ismerjük a célunkat és azt is tudjuk, mi mindent kell tennünk érte.
  3. Gyakorlat teszi a mestert: Amikor belekezdünk álmunk megvalósításába, még sok minden ismeretlen lesz az új területen, vagyis a hangsúly a gyakorláson van.
  4. Felelősen önmagunkért: Ha valami újra vágyunk, biztosan új szokásokat is kell kialakítanunk. Lehet, hogy minden nap el kell olvasnunk néhány szakmai cikket. Bármi is a célunk, foglalkozzunk vele minden nap!
  5. Most van itt az idő!: Bár mindannyian tudjuk, hogy a halogatás a célok legnagyobb ellensége. Legyünk őszinték önmagunkkal, gyűjtsünk önbizalmat kisebb célok megvalósításával, aztán bátran induljunk el azon a bizonyos utunkon!
Sikeres Önmenedzsment: Kulcs a nőként való érvényesüléshez!

Az önmenedzsment:

  1. alapját a pozitív én-dimenziók (pozitív énkép, jövőkép és önelvárások) adják,
  2. célja az önmegvalósítás, azaz önmagad kibontakozásának segítése, az életcéljaid elérése, a testi-lelki-szellemi jóléted megteremtése,
  3. eszközei az optimális személyes hatékonyság, a célkitűzés-célmegvalósítás képessége, adott célhoz választott képességek és készségek, életirányító képesség, és
  4. jellemzői a „proaktív-kreatív-konstruktív-együttműködő” életszemlélet, és az asszertív életvezetés.

 

 

Azt gondolom, hogy az Önmenedzsment Mesternője mindenkiben ott rejlik, csak elő kell hívni, meg kell találni a módját, hogyan lehet felébreszteni. Nekem sikerült az enyémet megismerni, minden nap egy kis lépéssel közelebb kerülni hozzá, és bátran állítom, hogy ehhez mindenkinek kiváló segítséget nyújt ez a könyv.


 

Az Önmenedzsment Mesternője!

Az Önmenedzsment kifejezést sokféleképpen használják, leginkább az önérvényesítő képességre gondolván, holott ez egy sokkal komplexebb képesség és készségegyüttes!

Az önmenedzsment készségek olyan ismeretre és gyakorlati jártasságokra, képességekre épülnek, melyek segítségével biztosíthatod, hogy sikerül önmagadat kibontakoztatni, az életcéljaidat elérni és valódi jól-létet teremteni önmagad és szeretteid számára!

Ha már tudod ki vagy és mit akarsz jó úton haladsz, de ez önmagában még nem elegendőMinden helyzetben fel kell tudnod vállalni mindazt, ami vagy és ami számodra fontos!

Az ehhez szükséges tudnivalókat és készségeket szedem számodra egy csokorba az

6+2 hetes Női Önmenedzsment Tanfolyamon

A tanfolyam tananyaga alapvetően a racionális, anyagi világban szükséges tudásra épül, de figyelembe veszi a NŐI  PSZICHÉ  sajátosságait és a női élet kihívásait.

Légy az Önmenedzsment MesterNője!


 

Miről szól a Női Önmenedzsment Online Tanfolyam?

A Női Önmenedzsment Tanfolyam segít felismerni ki vagy és milyen erősségeid vannak, majd segít eljutni a megvalósításhoz szükséges tudni-és tennivalókig.  Az önmegvalósításához és az modern időkben való érvényesüléshez szükséges önmenedzsment ismereteket sajátíthatsz el, az idő-pénz-energia gazdálkodástól az önérvényesítő kommunikációig, viselkedésig! Mindeközben folyamatosan hangsúlyos szerepet kap majd a nőiség megélése, a női szerepek összeegyeztetése a modern, megváltozott kihívásokkal teli, sok esetben férfi-arcú világunkban. A tanfolyam végére rád szabott életstratégiát fogsz tudni kialakítani, mely alapján könnyen és hatékonyan tudod szervezni és alakítani a saját életed.Továbbá még rengeteg téma és fejlesztő segítség számodra!

További részletek a tanfolyam tartalmáról az alábbi link alatt: https://noionmegvalositas.hu/noi-onmenedzsment-online-tanfolyam-oktober-11tol/


 

Különleges és egyedülálló tanfolyamról van szó!

A Női Önmenedzsment Tanfolyam most induló képzése egyedülálló, különleges az országban és a világon is! Életre szóló élményekben, támogató női közösségben, élet igenlő szemléletben lesz garantáltan részed!

Mennyibe kerül mindez?

40 000Ft (bruttó)

a 6+2 hetes online tanfolyam részvételi díja

Kiegészítő további lehetőségek a személyes találkozást biztosító Női Önmenedzsment szeminárium>>> kapcsán:

 

Kockázatmentesség!

Garanciát vállalunk a tanfolyamért, azaz, ha nem leszel elégedett a programmal, akkor azt visszamondhatod, a tanfolyam díját a (az igénybe nem vett időszak után részarányosan) visszautaljuk a számodra.

Összefoglalva, akkor mit is kapsz a Női Önmegvalósítás Tanfolyam során?

  1. A tanfolyamhoz tartozó oktatási anyagokat, melyekhez egy zárt oldalon férhetsz hozzá. Ez várhatóan 20 leckét jelent., de eddig minden oktatási programomban túlteljesítettem ezt a számot:)
  2. A zárt oldalhoz tartozó összes előnyt: közösséget és támogató kapcsolatokat, kérdezési lehetőséget tőlem és társaidtól.
  3. A bónusz anyagokként minden pillér mellett az oldalra felkerülő támogató írásokat, ösztönzőket, életjavító írásokat, tippeket.
  4. Az online oktatás során felmerülő problémáidhoz technikai segítséget.
  5. Kedvezményes részvételi díjat a Személyiség Integrációs Tréningjeimhez (esti vagy egész napos)

Kezdés:

2021. október 11.


 

Kik tartják a Női Önmenedzsment Tanfolyamot?

Az oktatási programot szakmailag Pozsgai Nikoletta, karrier-és életvezetési tanácsadó, kineziológus, női önmegvalósítás specialista állította össze. A program jelentős részében tanít, önismereti -és személyiség integrációs trénerként segíteni a résztvevők fejlődését.

Karrier-és életvezetési tanácsadó, szakterülete a női önmegvalósítás.
Tréneri és tanácsadói munkája során közel ezer embernek segített már magánéleti válsághelyzetekből való kijutáshoz. Az általa használt önfejlesztő módszeregyüttes legfontosabb építőkövei a karrier-coaching és a kineziológia, melyek segítségével beazonosítható és megszüntethető az akadályozó tényezők testi-lelki szinteken egyaránt. Segítségével aktiválhatod ’siker és jóllét potenciálodat’, azaz megvalósíthatod céljaidat, álmaidat!


 

Regisztráció/Jelentkezés

A jelentkezéshez töltsd ki az alábbi rövid űrlapot, majd e-mailben értesítelek a továbbiakról!

Jelentkezhetsz az alábbi link alatt is, ahol a részleteket is olvashatod!:

https://noionmegvalositas.hu/noi-onmenedzsment-online-tanfolyam-oktober-11tol/

…vagy itt alább az űrlap kitöltésével.

Keresztnév:*
E-mail:*
Vezeték Név:*
Postacím (ahová a számlát küldhetjük):*
Számlacím (cégnév és cím):*
Melyik csomagot kéred? 1. Online tanfolyam 2. Online tanfolyam + szeminárium*
Megjegyzés:

 

Mi történik a jelentkezésed után?

A jelentkezésed után automatikus megerősítő levelet kapsz a rendszertől, amennyiben ez nem érkezik meg a megadott e-mail címedre kérlek írj az npozsgai@noionmegvalositas.weblapmentor.hu címre. A jelentkezésed elfogadása után a fizetési tudnivalókról és a tanfolyam megkezdésével kapcsolatban tájékoztatást kapsz. Technikai segítséget minden ponton adunk a zárt oldalhoz való regisztrációtól, a tanfolyammal kapcsolatos további tudnivalókig.

***

Ez a megrendelés elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, amelyre az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 5. és 6. §-ában foglaltak az irányadóak. A szerződés a távollevők között kötött szerződésekről szóló 1999. (II.5.) Kormányrendelet hatálya alá tartozik, amely szerint elektronikus megrendelés esetén a megrendelő 8 napon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől.

Megosztás Facebookon

Szólj hozzá!