Május 5: Unió Mystica Workshop

Május 5: Unió Mystica Workshop

Unió Mystica  – az elemek mágikus egysége – c. Workshop

2012. 05. 05. szombat 10:00-kb. 17:00 között

–  az elemek harmóniába rendezéséért, a testi blokkok oldásáért, a lélek felszabadításáért –

Unió Mystica – a szent nász, mely a belső yin és yang erők kiegyensúlyozását, a minket és az univerzumot alkotó 5 elem megismerését, erejük önmagunkon belül való ébresztését, majd a részeket egységberendező belső fejlődést hozó útja.

Unió Mystica – avagy misztikus egyesülés, mely az ellentétek és az egységből kiszakadt részek egyfajta alkímiai újraegyesítési folyamata. A fény és a sötétség, a női és férfi, a jó és a rossz, a külső és a belső, az emberi és az isteni újraegyesítésének folyamata. Maga a szét nem választott és szét nem választható EGYSÉG állapota.
Mit csinálunk a nap során?
Minden egyes elem kapcsán megismered annak elméleti szempontból fontos tulajdonságait, az életünkre vonatkoztatott tanításait, a gyakorlatban pedig a bennük rejlő erőforrásokat.  A nap során belső alkímiai gyakorlatokat végzünk az 5 elem jegyében, melyek tartalmaznak légző -és testgyakorlatokat,  belső vizualizációs gyakorlatokat, az egyes elemekkel való kapcsolódást elősegítő mozgásos gyakorlatokat.

Az elemek egyesítése

Ilyen módon ez a nap egyesíti magában az 5 elemhez kapcsolódó chi-kung gyakorlatokat, a jogikus elem vizualizációkat, a body-work és soul-work modern elemeit, és a dinamikus meditáció műfaját.

A tested ismeri az utat, ami a végtelenbe és a határtalan könnyűségbe visz

“A test felszabadítása elkerülhetetlenül elvezet a szív felszabadításához.
Az érzelmeknek úgy kell áramlaniuk, ahogy a vér kering a testben.
Amikor érzelmeink erei elzárultak, amikor szívünk összeszorul, akkor
egész életünk a lendület, az életerő híján van.Érzelmeink áramlása nélkül létezni, olyan mint akadozó motorral autót vezetni.” Gabrielle Roth
Az Unió Mystica Workshop egy különleges, a testet-lelket felszabadító és minőségében átdolgozó alapvetően szabad mozgásra és tudatos légzésre építő nap lesz. Az 5 elemet egyenként végiglátogatva, a testünkön belül felébresztve, kívül-belül vele kapcsolódva, benne mozogva a nap végére az Unió Mystica-nak nevezett misztikus egység, azaz a mindeneket kiegyensúlyozó, a polaritásokat egységbe rendező belső alkímia által elérhető harmónia állapotába érkezünk. Mindeközben átdolgozzuk a legjellemzőbb emberi érzelmekhez fűződő viszonyunkat; kapcsolódunk az öröm-bánat, harag-együttérzés, bizalom-félelem alaptémáival – rugalmasságot és egyensúlyt teremtve önmagunkban.
Az egyes gyakorlatok otthon is végezhetők a későbbiekben.
Ajánlott Öltözék:
Meditáció, belső vizualizáció, dinamikus meditáció, azaz mozgásos elemeket tartalmazó, transztáncot is magában foglaló napra készülj, tehát kényelmes, szabad mozgást lehetővé tevő öltözet szükséges.
A program helyszíne a zuglói Mozgássziget, kedvezményes ára (NEF, Rózsa kör és Aranyasszony tagok számára): 12 000Ft. Rajtatok kívülieknek: 15 000Ft. Külsős pároknak: 13 000-13000Ft lesz majd.

Férfiaknak és nőknek egyaránt ajánlott program!

Várlak szeretettel erre a testet-lelket felszabadító, sok mozgással és vidámsággal járó programra!
Pozsgai Nikoletta
kineziológus, életmód tanácsadó -és terapeuta
Női Energia Fitnesz oktató
noionmegvalositas.hu

Megosztás Facebookon

Szólj hozzá!