Transzgenerációs Fantom? Generációkon át kísértő árnyak?

Mik is azok a transzgenerációs árnyak?

Árnyaknak nevezek minden korábbi traumát, fájdalmat, negatív érzést, amelyet felmenőink nem tudtak feldolgozni. Negatív megélésekről van szó tehát, amelyet

  1. szüleink tapasztaltak meg fogantatásuktól fogva, majd átörökítették nekünk és gondolkodásukkal, nevelésükkel megerősítették bennünk
  2. szüleink örökölték őseiktől és tovább örökítették nekünk, illetve gondolkodásukkal, nevelésükkel megerősítették bennünk
  3. az emberiség közös tudattalajában kollektív mintákként szerepelnek (pl. háborúkhoz, ínségekhez, járványokhoz kapcsolódóan, meghatározó tapasztalatokhoz kötődően pl. boszorkányüldözés során megölt és a holokausztban elhunyt milliók), és hatnak ránk és generációnkra akkor is, ha abban személyes megélése egyikünknek sem volt

Mit okoznak az árnyak?

A fenti forrásokból táplálkozó árnyak a legkülönfélébb formákban igyekeznek a felszínre jutni és hatást gyakorolni. A rossz közérzet, romló életviszonyok, megmagyarázhatatlan szorongások, pánikrohamok, depresszió a leggyakoribb pszichés tünetek. De az árnyékvilágunk munkája a pszichoszomatikus betegségek (amibe az orvostudomány a betegségek minimum 75%-át teszi) és balesetek sora. Az árnyak munkálnak a sikertelenségek és kudarcok mögött.

Miért kell felszínre hozni őket?

A fel nem dolgozott negatív megélések hozzák létre a fájdalomtestünket, mely az önmegvalósításunk és ezáltal a boldogságunk legnagyobb “ellensége”. A lelkünk magasabb és bölcsebb nézőszögéből tekintve pedig ugyanezen negatív megélések és vele a fájdalomtest a legnagyobb tanítómesterünk, felfedezésre és kiaknázásra váró erőtartalék, megértésre váró pozitív vagy negatív előjel nélküli megtapasztalás. Ilyen módon fakad az árnyakból erő. Feltárásuk, megismerésük, feldolgozásuk és megértésük révén bölcsesség és felszabadult életerő származik.

Egyrészről az árnyak önszabotázst eredményeznek,azzal, hogy folyamatos elfojtásuk, a velük való küzdelem elszívja azt az erőt, amit legteljesebb önmagunk fizikai létsíkon való megvalósítása, az önmegvalósításra szánhatnánk.

Hol és hogyan dolgozzak a saját árnyaimmal?

– szokták tőlem kérdezni sokan, ezért itt meg is válaszolom az általam járt és ismert utak alapján ezeket javaslom:

Egyéni kezelések során kineziológiával – az árnyak legtágabb feloldására legalkalmasabb módszer a Transzgenerációs Epigenetikus Kineziológia. Egyéni és/vagy csoportos állítások során családállítással, Személyiség Integrációs Tréninggel (családállítás +pszichodráma + transzgenerációs epigenetikus kineziológia + személyiségfejlesztő tréningelemek).

Az árnyak felszínre hozására jó módszer a pszichodráma, rajzterápia, meseterápia, a pszichoterápiák gyakorlata – több más módszer között természetesen, mindenkinek a saját útja szerint.

A november 2-i Személyiség Integrációs Tréning egyik állításában a szorongás témáján dolgoztunk, hasznos és érdekes lehet elolvasnod ennek rövid összegzését:

A szorongás oki háttere után kutatva egyre mélyebbre hatoltunk a generációs láncolatban, végül megérkezve a gyilkosságot elkövető ükapához. Az ükapa alkohol hatására, egy tettestárs segítségével erejétől és védekező képességétől megfosztja az anyát, aki így tehetetlen áldozattá válik. Az apa a lányukat is bántalmazza, aki azt megszokja, azt teljességgel elviseli. Ilyen módon maga is az apa, majd később a férje tehetetlen áldozatává válik. A képtelenség-tehetetlenség-erőtől megfosztottság női sorsmintájával együtt öröklődik az elnyomó agresszor férfi sorsmintája is. Az erő nem megfelelő használata, az azzal való visszaélés, a mások, illetve önmaguk ellen fordításával a generációs láncolat több tagja szenved. A legfontosabb oldó munkát a női mintázatban hoztuk, melyben a dédanya képes volt idejében megállítani a méltatlan, erőszakos apai bánásmódot. Az állításban az ükapának való megbocsátás megindítása, tettének “belátása”, a valódi erejébe való visszaemelése (az alkohol-támasz helyett) is helyet kapott. Az erőbe való visszatérés, annak megfelelő időben és helyen való alkalmazásának képessége az egyik eredmény. A szorongást a háttérben jelen lévő 4. és 5. generációs női félelmi minta okozta, hiszen az állandó férji/apai bántalmazástól kellett félniük, rettegniük. Az állító (ükunoka) számára a gyilkosság ténye nem volt ismeretes, de beszámolt arról, hogy gyakran félt attól, hogy valaki hátulról leüti (pont úgy, ahogy annak idején a dédanyját ütötte az ükapa az állításban megelevenedve). A mélyben ott kísértett generációkon át rettegés, a bántalmazástól-kiszolgáltatottságtól való félelem árnya, mely az állító életében már nem, de a generációs háttértörténetben valóban okozott testi-lelki fájdalmat, sérüléseket és halált is. Az állító életében így a szorongás helyett az erő immár nem kifelé-befelé romboló, hanem építő irányban dolgozhat, tudatosan egy szebb és egészségesebb életet lehetőségét megteremtve a teljes generáció számára. A szenvedés és fájdalom “megszokott” jelenlétét felválthatja az önmagát építő, szeretetteljes, egymásban megbízó jelenlét. Megélhetővé válik végre az élet napos oldala is.

További transzgenerációs fantom oldások összefoglalását találod itt>>>

Ha úgy sejted, hogy a családodban történtek a következőkhöz hasonlók, vagy jelen vannak az alábbi megélések, akkor érdemes megfontolnod a Transzgenerációs Epigenetikus Kineziológia tanácsadást és/vagy kezelést, esetleg a Személyiség Integrációs Tréningen való állítást:

  • az életedben gyakoriak a kudarcok, jellemző az önszabotázs
  • a családi háttéreben tudott öngyilkosság, gyilkosság – áldozata /tettese a lappangó, a saját életünkben nem létező, racionálisan nem látható / nem létező bűnök miatti bűntudat felszámolása miatt
  • lappangó, vissza-vissza térő depresszió, megmagyarázhatatlan szorongás érzetek
  • fel nem dolgozott vagy elfojtott gyász (szeretett személy elvesztése, abortusz)
  • a családban több ízben fordult elő nagyobb baleset, gyakori a halálos kimenetelű betegségek megjelenése
  • függőségek jelenléte (alkohol, és más élvezeti szerek, munkamánia, túlzott szexuális vágy, stb.)

***

Ha szeretnéd feltárni a generációs hátteredben megbúvó önszabotázs okokat egy Transzgenerációs Epigenetikus Kineziológia (TEK) tanácsadás alkalmával feltárjuk a teljes oki rendszeredet. Az alkalom után, átlátást nyerve a blokkod gyökérrendszerére kezelési tervet állítunk fel és a Transzgenerációs Epigenetikus Kineziológia kezelések során és/vagy a Személyiség Integrációs Tréningek állításain lehetőséged van folytatni és oldani a blokkrendszert.

  • TEK blokkrendszer feltáró tanácsadás díja: 12eFt / óra
  • TEK kezelés díja: 17eFt/1.5 óra, későbbiekben 12eFt/óra
  • SzInt állítások: 15eFt/állítás és oldás, 10eFt/közreműködő részvétel egy tréningen

A TEK kineziológia tanácsadásra és kezelésre, valamint a SzInT állításokat Pozsgai Nikoletta kineziológus (TEK tanácsadó/oktató, természetgyógyász kineziológus), életmód tanácsadó-és terapeuta, személyiség integrációs tréner végzi.

Az űrlap kitöltésével tudsz jelentkezni vagy bővebb információt kérni:

 

Keresztnév:*
Vezetéknév:*
E-mail cím:*
Telefonszám időpont egyeztetéshez:*
Milyen időpontokban érsz rá (de, du, hétköznap, hétvégén)?:*
Hol laksz (a várost, Bp. esetében a kerületet elég megadnod)?:*
Miben, melyik életterületen keresel segítséget?:*
További megjegyzésed, kérésed, kérdésed::

Leveled beérkezését pár percen belül visszaigazoljuk a megadott e-mail címeden!


Share This:

About Nikoletta

Pozsgai Nikoletta Katalin, női önmegvalósítás specialista. Karrier-és életvezetési tanácsadóként, kineziológusként segítem elsősorban azokat a nőket, akik számára fontos a személyes önkiteljesedésük, a női értékek és a női lét csodáinak tudatosítása. Hivatásom célja, hogy a nők saját, generációs és kollektív mintázataik fájdalmait átalakítsák, a hitükbe és a szív bölcsességébe visszatérve a nőiségük virágát kibontva harmóniát hozhassanak a világba.