AranyFényben az új kor küszöbén

 2012-vel a világnak nagyon nincs vége – most kezdünk el igazán élni!

A világvégét jóslók mint már annyiszor csalódni fognak, mert egész egyszerűen nem lesz vége a Földi létnek. A régi világnak vége lesz – igen, hiszen  tudatváltás felgyorsult folyamatában a vaskorból az aranykorba lépünk. A vaskor  egó alapú, az egyéni, hatalmi érdekek által meghatározott világa lassanként lejár, előtérbe kerülnek az individuum egyéni tehetségeire épülő, az önmegvalósítás tágabb és magasabb szinteken való megélését szolgáló szemléletek. Az aranykor, melyben az egyén az EGY részeként, annak szerves alkotórészeként, a maga helyén a maga legteljesebb önvalójában teszi a dolgát.  Létrejön az együtt-teremtés és egyre erősödik a közösségi szellem.

Egy új világ – új föld és vele egy új tudatú emberiség van születőben

Jobban mondva az új tudatosság már jó ideje jelen van és jócskán születtek már új tudatossággal emberek. Őket hívták Új Embereknek a múlt évszázad végén, köztük az indigó, kristály és szivárvány gyerekek. Az új tudatosság működik bennük, csak éppen mostanság érnek -érünk olyan korba, amikor a régi átalakítására aktivizáljuk erőnket. Mindezekhez egyrészt testben meg kellett erősödnünk, másrészt fel kellett nőnünk egy olyan korba érve, amikor már komolyan vesznek bennünket. Az új generációs gyerekek mára felnőttekként elfoglalják helyüket, visszaadják a rájuk rakott-kényszerített sorsokat, elvárásokat, és erejükben megállva, saját útjukon járva átalakítják először saját életüket, környezetüket, majd a tágabb környezetet.

A múlt minden emberi élete hozzájárult a ma emberének felemelkedéséhez

A híd generáció

Hála szüleinknek, amiért hidat képeztek az előző, megkövesedett, szenvedés körökben megfáradt elődeik és az újonnan érkezett gyermekek között. Hála azoknak a szülőknek, akik maguk is az öngyógyítás, önfejlesztés útjára léptek, megkönnyítve minden egyes lépésükkel a mi dolgunkat, önmagunkra ébredésünket és az utunkra való rátalálást. Hála az indigóknak, akik mertek szembeszállni, magukért harcos módján kiállni, akik mertek egyéni utakat járni, a berozsdált kerekeket újakra cserélni. Hála a kristályoknak, akik a szeretet és harmónia útján jöttek és a béke üzenetét ragyogják tiszta szemeikkel. Hála a szivárványoknak, akik az új tudatosság megannyi színét hozzák el, létükkel új távlatokat mutatva, az új utakat teljességgel természetesen járva.

AranyFényben az új kor küszöbén

Az emberi tudatosság, élet -és világszemlélet alakul át. A fájdalomtest az egyéni és kollektív szinteken leépül, energiáját átadja az ÖrömTestnek. Az előző korokból, karmakörökből, inkarnációkból leszűrt bölcsesség arany fényben ragyogja át a földet. Egy új kört kezdünk, egy új kort teremtünk éppen, mi mindannyian, akik itt és most testben vagyunk. Az előző generációk átadják tudásukat, bölcsességeiket, azt átszűrjük és ami belőle hasznos a számunkra, -mert életutunkat segítő – azt megtartjuk, magunkhoz öleljük. Ami kiesik a rostán, azt visszaadjuk FöldAnyának átnemesítésre, hogy tápláló energia szülessen belőle újra mindannyiunk számára.

Igen, mi vagyunk az Aranykor kovácsai.  Mindannyiunknak megvan a maga dolga, annak is, aki a régit zárja le, annak is, aki régit forgatja fel, annak is aki az újat teremti meg, és annak is ki a megújultba születik majd bele.

Együtt megyünk át 2012 kapuján

2012 maga is egy kapu, mely az idő és a tér kitágulásába visz, a magasabb dimenziók érzékelhetőségébe. Az új dimenziók nem most jönnek létre, nem ők jönnek le hozzánk és nem is mi emelkedünk úgymond fel hozzájuk. Egész egyszerűen tágul az emberiség tudatossága és az eddig is létező végtelenből egyre többet és többet, egyre magasabb szinteken vagyunk képesek látni-érezni-cselekedni, egy magasabb minőségben élni. Az új energia az arany minőségén át megnyilvánuló EGY fénye.

Nem kell rettegnünk, megriadnunk, akkor sem, ha éppenséggel lerezegtünk, életproblémáink vannak. Együtt megyünk át 2012 kapuján, ahogy az eddig felnyíló kapukon is együtt mentünk át. Akik elől járnak, azok mindig is emelték az utánuk jövőket. …és ez eztán sem lesz másképp. Nem hiszek abban, hogy tömegszerencsétlenségekben, tömeges elhalálozásokban megtisztul a föld és “aki nem érett” az meghal az egyik pillanatról a másikra. E helyett abban hiszek, hogy együtt megyünk tovább, mindenki a maga szintjén, megélésében tovább haladva, folyamatosan tágulva.

Minél többen járnak elől és minél többen élik már arany minőségüket, annál stabilabb lesz a Földön az Aranykor minősége. Így a folyamatos tágulásban átalakul a világunk belül és kívül, kicsiben és nagyban egyaránt. Visszafordíthatatlanul és megállíthatatlanul, csak úgy mint táguló univerzumunk.

Nem 2012 a lényeg és nem is, hogy mit fogsz csinálni 2012.12.21-én….

Az a lényeg, hogy felvállalod-e a személyes felelősséget önmagadért és belelépsz-e a sorsodba, tehetségedbe, erődbe és mindezekben megállva AranyEmberré, AranyAsszonnyá válsz-e.

A magam részéről hiszek az arany korban…és abban, hogy azt itt és most mi építjük….és nem kívül, hanem belül. Önmagunkat építjük fel, legteljesebb önmagunk “tervrajza” alapján, feloldjuk a fájdalomtestet, a bölcsességét és energiáját felhasználjuk az ÖrömTest építőköveiként. Magunkhoz vesszük a családunkból fakadó erőt, meggyógyítjuk a családtörténetünket és a saját élettörténetünket. Ezáltal meggyógyítjuk inkarnációs ciklusaink sebeit és a  Föld élettörténetét is.

Ebben a folyamatban szerves részt vállaltam lelki és szellemi értelemben, mely küldetést a földi síkon is cselekszek minden nap. Örömmel tölt el, hogy a helyemen vagyok és az erőmben állva aktívan közreműködhetek a tudatváltásban.

Az AranyKorba lépést még az idén több programmal segítem és természetesen jövőre is számíthatsz rám!

Mindezekben segítő programok 2012. december 21-én:

Napközben:

LélekÖsszekapcsolás 9:30-17:00

Csoportos LélekÖsszekapcsolás, azaz személyes egységedbe érkeztető, a lelkeddel összehangoló csoportos gyógyítás, az Egy Szívben születő érintésekkel, kristályokkal, vezetett meditációval és gyönyörű zenékkel.

Helyszín: Bp. Erzsébet krt. 58. I. em. 1.  Részvételi díj: 1500-5000Ft között, amennyit jó szívvel ki tudsz fizetni. Bővebben:

LélekÖsszekapcsolás>>>

Este:

December 21. 18:30-21:30

Fény-Ünnep

A Maya kalendárium szerinti világidő-váltás utolsó napján a Fény választásában ünnepeljük a téli napfordulót.

Előadás a felemelkedés folyamatáról, az Aranykorról, szívközpontú életről, és az 5. dimenzióról, a Központi Galaktikus FényTanács csatornázása az Új Kor születéséről.

Az előadás és meditáció részvételi díja: 3000Ft

Helyszín: Bp. Erzsébet krt. 58. I. em. 1.

Bővebben olvass tovább itt:

December 21: FÉNY-ÜNNEPI Szíves-ÖrömEst

Szeretettel és fénnyel:

Pozsgai Nikoletta

Teremtsünk együtt egy új valóságot, a múlt-jelen-jövő bearanyozásával!

Ha szeretnél jönni a programokra, írj a noionmegvalositasKUKACgmail.com címemre,

vagy kattints a programok leíró oldalára!

About Nikoletta

Pozsgai Nikoletta Katalin, női önmegvalósítás specialista. Karrier-és életvezetési tanácsadóként, kineziológusként segítem elsősorban azokat a nőket, akik számára fontos a személyes önkiteljesedésük, a női értékek és a női lét csodáinak tudatosítása. Hivatásom célja, hogy a nők saját, generációs és kollektív mintázataik fájdalmait átalakítsák, a hitükbe és a szív bölcsességébe visszatérve a nőiségük virágát kibontva harmóniát hozhassanak a világba.