Önérvényesítés? Nőknek Receptre – Tripla Dózisban!

A minap nőkből álló csoportnak tartottam tréninget, önmenedzsment technikákat tanítottam és az önérvényesítő (ún. asszertív) kommunikációt gyakoroltuk.

A csoportban főleg középvezetői beosztásban dolgozó középkorú nők, több vállalkozónő, néhány huszonéves és egy anyuka vallott arról, hogy minden nap küzdenek önmagukkal, de nem saját magukért, nem merik felvállalni véleményüket, érdekeiket, komolyabb tárgyalási helyzetben kudarcot vallanak, nem kapnak/nem is kérnek!/ fizetésemelést vagy egyszerűen a férfi kollégát léptetik előre helyettük.

Ismét megerősödött bennem, hogy a legfontosabb olyan témák, amit a nőknek nagyon tudatosan fejleszteniük kell az az önértékelés-önbecsülés témája, de szorosan ennek nyomában – és főleg az alacsony önértékelés következtében – ott van az önérvényesítési képességek hiánya, alulfejlettsége.

Mit is tanítottak nekünk nőknek kislánykorunkban?

Gondolj csak bele, a fiúknak egyenesen „tanítják” az önérdek-érvényesítést, sőt még az agresszívebb megnyilvánulási formák is megengedettek a számukra. Ezzel ellentétben a kislányoknak csendben kell maradni, szorgalmasan tanulni, követni az utasításokat, amolyan passzív módon meg kell felelniük az elvárásoknak. Ha egy fiú ellenáll, akkor az rendben van, azt mondják „életrevaló”, „erős egyéniség lesz belőle”, „nem lesz anyámasszonykatonája” stb. Ezzel ellentétben, ha egy lány véleményt mond – akkor „kotnyeles”, „minden-lében-kanál”, „cserfes”, ha kiáll önmagáért, akkor „dacos”, „makacs”, „makrancos”, és „nyakas”…jóindulatúan hozzáteszik: „jaj, annak a férfinak, aki feleségül veszi”, ha netán még verekedős is, akkor egyértelmű, hogy „rossz, nem lehet vele bírni, félrenevelt és egyáltalán, szégyellhetné magát”.

Nem csoda, ha már lánykorunkban megtanuljuk, hogy hallgassunk, fogadjuk el a „fentebbről jövő utasításokat”, hódoljunk be és alapvetően passzivitásban tűrjünk. Nagyanyáink mintája egyértelmű volt „asszony, hallgass a neved”. Másodrendű és rangú emberként ugye eleve hátrányból indultak és ezt a női ágon sikeresen át is „örökítették”.

A minta megmaradt, bár a mostani erős középkorúak között jócskán van „harcos amazon”, akik vállalat vezetők, monstre vállalkozásokat irányítanak, a politikában hangadókká váltak. Igaz, többségük elvált vagy éppenséggel szingli. Még mindig így látszik, hogy a férfiarcú társadalomban férfiként küzdő nők, sokkal több gonddal küszködnek a párkapcsolat és a család területén. Az általuk mutatott minta szerint választanunk kell család és karrier között. Minden bizonnyal nem voltak ezzel ők így, amikor karriert kezdtek építeni…de a követelmények egyre csak nőttek – és ugye a nőkkel szemben, különösen a munka világában még mindig sokkal erőteljesebbek az elvárások. Így a párkapcsolatra és a családra egyre kevesebb idő és energia maradt.

A férfias gondolkodás és küzdelem a karrierben sok nő szerint alapvető. Szerintem nem. Jobb stratégia férfi aggyal IS megtanulni gondolkodni, de nem szükséges a férfiasnak vélt magatartásformákat felvennünk, fontosabb ennél, hogy megőrizzük a nőiségünkből adódó lágyságot, rugalmasságot, kreativitást, diplomáciai érzéket…és mindemellett egyszer-s-mindenkorra hozzászokjunk az önérvényesítéshez!

Igen, van, hogy keményebbek a nőkkel szembeni feltételek, de ez nem indok arra, hogy „elférfiasodjunk”, erőszakossá váljunk, átvegyük a rivalizálás-kényszerét.

Eredendően, születésünktől fogva, mi nők is!, magunkban hordozzuk, a saját érdekszféránkat védő és akaratunkat érvényre juttató agresszivitást. Igaz ugyan, hogy – a szintén magunkban hordozott – a másiktól való félelmünkből fakadó passzivitás, megadás és a női erényként számon tartott tűrőképesség folytonos megerősítést kapott életünk során. De ettől még bennünk is van agresszió, még ha meg is tanultuk elnyomni. Az agresszióval nincs semmi gond, addig ameddig egészséges mederben tudjuk tartani.

Nekünk nőknek is vannak érdekeink és vannak határaink, amelyek meg kell védenünk. Megszokhattuk, hogy ezeket semmibe-veszik, de ez még nem ok arra, hogy így is haljunk meg és egy életen át szenvedjünk tőle.

Az agresszivitás és a passzivitás látszólag ellentétek, szélsőségek, de nagyon gyorsan tudnak egymásból pont a másikban fordulni! Az agresszivitás erőszakos kiélése után rendszerint mély passzivitás következik, illetve a hosszú ideig fenntartott passzivitás és tűrés, egyszer csak elég lesz és kitör belőlünk egy vulkanikus erejű indulathullám, nőknél inkább érzelmi-vihar.

Mint lenni szokott, a két szélsőség között van az arany középút megoldása. A saját értékeinkre, érdekeinkre és jogainkra alapozott önérvényesítés és „önvédelem” egészséges, sőt, természetesnek kell(ene) lennie. A nőiségünkből adódó erővel, az emberi és női értékeinkkel tisztában kell lennünk és építenünk kell rájuk. A reális önértékelés, a pozitív énkép kialakítása és az érdekérvényesítés fokozottabban fontos nekünk nőknek…. és ez igaz az életünk minden területén és az önmegvalósításunk minden szintjén!:)

Tipp>>>

Ha érdekel, milyen technikákkal és módszerekkel lehet a 21.században, nőként érvényesülni gyere el április 10jén, az Önmenedzsmenet MesterNője című szemináriumra!

Olvass tovább az  április 10-i Női Önmenedzsment Szemináriumról bővebben>>>

Ismerd meg értékeidet, építs rájuk és foglald el méltó helyedet a világban!

Szeretettel:

Pozsgai Nikoletta

kineziológus, karrier-és életvezetési tanácsadó

női önmegvalósítás specialista

www.noionmegvalositas.hu

www.kineziologiakezeles.hu

http://karrierteremtes.wordpress.com

Share This:

About Nikoletta

Pozsgai Nikoletta Katalin, női önmegvalósítás specialista. Karrier-és életvezetési tanácsadóként, kineziológusként segítem elsősorban azokat a nőket, akik számára fontos a személyes önkiteljesedésük, a női értékek és a női lét csodáinak tudatosítása. Hivatásom célja, hogy a nők saját, generációs és kollektív mintázataik fájdalmait átalakítsák, a hitükbe és a szív bölcsességébe visszatérve a nőiségük virágát kibontva harmóniát hozhassanak a világba.