Bennünk Élő Isten és Istennő Ébred – szertartás

Bennünk Élő Isten és Istennő Ébred – szertartás
Férfi és Nő, Szerelem, Unio Mystica, Egység Minta Teremtés
Március 21-június 21 közötti Energiakiáradás
Hangolódásaim szerint a NapÉjEgyenlőségben érkező energiakiáradás a kegyelem energiáját és az Isteni Szer-elem újra Egyesítő energiáit hozza magával a Földre; mely Megváltó Energiakiáradás Húsvétig kísér bennünket, s az Isteni Szer-elem energiái június 21-dikei Napfordulóig teljesednek ki. A március 21-től június 22-ig érkező kiáradás, az Unio Mystica – szent egyesülés, azaz az Egységbe való visszatérésünk folyamatát segíti. Az Egység minden szintű megéléséhez a belső egyensúly helyreállítására az első teendőnk.
Az energiakiáradást üdvözölve, annak energiaterét meghívva és horgonyozva NapÉjEgyenlőség kapcsán szertartást is tartunk március 21-dikén, az Egység Minta Teremtő Kurzus>>> első alkalma után:
Férfi és Nő, Szerelem, Unio Mystica, Egység Minta TeremtésBennünk Élő Isten és Istennő Ébred c. Szertartás
március 21. 20:00-21:30
A szertartás a bennünk élő Isteni és Istennői mivoltunkat ébreszti, női és férfi minőségeinket szenteli meg. A szertartás öröm ünnep is egyben, s azt a szépséges energiák mellett lágy érintések, szeretetfürdője kíséri majd.
A témához írt két írásom érdemes elolvasnod:
Unio Mystica – Szent Egyesülés, avagy az Egység Útja>>>
Van gyógyulás Férfi és Női ŐsTöréseinkből>>>
A szertartás részvételi díja: 2500Ft, az Egység Minta Teremtő Kurzus  résztvevőinek ingyenes lesz!
>>>Jelentkezéshez írj a gralhaz kukac gmail pont com címünkre!

 Teljes, Egységben megélt  életet kívánunk Neked!
Várunk szeretettel a Szertartáson!
Pozsgai Nikoletta és  Nyester Péter
 

Megosztás Facebookon

Szólj hozzá!